Jelenlegi hely

Készülj, júliusban ismét Rozé Fesztivál Villányban!

Idén kilencedik alkalommal rendezik meg július közepén az ország „legrózsaszínűbb” fesztiválját, a Villányi Rozé Fesztivált, amely a rozé bor karakteréhez illő fiatalos, lendületes programokkal várja a két napos ingyenes fesztiválra érkezőket. A nagyszínpadi koncertek, gyerekprogramok, a borvidék legjobb rozé borai és a régió gasztronómiai különlegességei mellett ismét megrendezik a RozéMaratont is.

Időpont: 2019. július 12-13.

Központi helyszín: Villányi Rendezvénytér

Megszépült rendezvényhelyszínein idén több újdonsággal is várja a látogatókat Villány Város Önkormányzata az idei Rozé Fesztiválra. A két napos nemzetközi hírű rendezvényt a bor városába nyaranta visszatérő sok ezer vendég a nyár „legrózsaszínűbb” rozé-ünnepeként is emlegeti, amikor nem csak a város és a Villány körüli borvidék pompázik rózsaszínben, hanem a felkészült látogatók is rózsaszínbe öltözve érkeznek. Mindezt nem csak a közel harminc kitelepülő borászat rozé borai kedvéért teszik, hanem a kreatív öltözékek fontos főszereplői az egyre népszerűbb „buli-futóversenynek”, a „RozéMaratonnak” is, ahol többezer futó közül a legkreatívabb rózsaszín öltözéket viselők értékes díjakat nyerhetnek.

A fesztivál színpadi programjai péntek este az Intim Torna Illegál zenekar koncertjével kezdődnek, amit az EnterTrain Party Band utcabálja követ majd hajnalig.

Szombat délelőtt a Diófás téren az Iszkiri gyerekzenekar lemezbemutató koncertje várja a gyerekeket. Az Eislingen térről 10 órakor idén is elstartol a FutaVillány elnevezésű hivatalos negyed és félmaraton futóverseny, ahol a villányi szőlőhegyen át az Ördögárok érintésével csodálatos környezetben tehetik meg a futók 10,5 km-es negyedmaraton és a 21,5 km-es félmaratoni távokat. Kora délutánra már a Rendezvénytérre várják a futókat és a közönséget a szervezők, ahol ezúttal a sportélmény mellett a rózsaszín jelmezeké és a bulié lesz a főszerep. A többezer futót vonzó RozéMaraton versenyzői zenés felvonulás kíséretében 16.30 órakor rajtolnak majd el a Rendezvénytérről. A legrózsaszínűbb jelmezes futóverseny indulóinak 3 km-es távon majd a Rozé Szépségversenyen kell rátermettségüket és kreativitásukat bizonyítani. A felnőtt-, gyermek- és a csapat-kategóriákban indulók rozé fröccs és málnaszörp frissítők kíséretében futhatják végig a zenés felvezetéssel induló távot.

A nagyszínpadi koncertek 18.30-tól a Blahalousiana zenekar, majd 21 órától a többszörös Fonogram-díjas magyar énekesnő és előadóművész, Pásztor Anna zenekara, az Anna & The Barbies zenekar koncertjével folytatódnak.

A Rozé Fesztivál programjai ugyan hivatalosan péntek kora este indulnak, de a készülődés a fesztiválozók számára már napokkal korábban elkezdődik. A RozéMaratonra és a FutaVillány versenyekre érdemes jó előre beregisztrálni a fesztivál honlapján. www.villanyiborfesztival.hu/roze

Video-összefoglaló (2018): http://www.villanyiborfesztival.hu/roze/foto-video/2018-2/


Forrás: szervezők

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére