Jelenlegi hely

A legvidámabb búcsúzás

Az Állatkert átépítése miatt május 1 és 4 között tartandó búcsúZOO program kapcsán könnyes búcsúról csakis abban az esetben beszélhetünk majd, ha a gyerekek könnye a nevetéstől csordul ki.

Egy kicsik és nagyok számára egyaránt emlékezetes, vidám, élményekkel teli átépítés előtti utolsó találkozást ígérnek az Állatkert dolgozói május első négynapos hétvégéjére.

Marica és Géza a tevepár nagyon várja a sok kis látogatót, hisz ők már tudják, hogy a gyerekektől, kézből kaphatnak enni azon a hétvégén. Az ilyen kényeztetést pedig ki nem hagynák!

A gyűrűsfarkú makik ugráltak örömükben, amikor megtudták, hogy a ZOOtábor után újból együtt játszhatnak kedves gyerekekkel és a kezükből ehetik majd kedvenc csemegéjüket, a fügét!

Bálint és Ágnes, a mindig éhes vizilovak pedig már most azon versenyeznek, hogy ki tudja nagyobbra nyitni a száját, hogy a látogatók beletaláljanak etetéskor.

Délelőtt 10-től délután 5 óráig fél óránként más és más állatot etethetnek, simogathatnak meg a látogatók, vagy természetesen a veszélyes állatok esetében nézhetik meg, hogy az állatkert gondozói hogyan etetik meg őket. Akik a sok állatos programban nem fáradtak el, azok ugrálhatnak egyet a tigrises légvárban, vagy részt vehetnek a kézműves foglalkozásokon. Természetesen a szülők számára is tartogat érdekességeket ez a hétvége, ugyanis megtekinthetők lesznek az új Állatkert látványtervei.

Látogasd meg Te is kedvenceidet az Állatkertben még átépítés előtt, május 1 és 4 között a BÚCSÚZOO alatt!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére