Jelenlegi hely

Március 15-én ünnepi programokkal és koncertekkel készülnek Pécsett


Koszorúzással egybekötött megemlékezésen és sokszínű programokon vehetnek részt a pécsiek március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára szervezett ünnepségsorozaton.

Felvonulással indul az eseménysorozat.
A gyülekező 16.20-tól zajlik a 48-as téren, Szemző Angéla és zenekara zenei aláfestésével.
16.40-kor a 48-as térről indul a séta lovasokkal, huszárokkal a Rákóczi úton a Kossuth térre.

A Kossuth téren 16 órától az Ércbányász Koncertfúvószenekar zenél.
17 órakor kezdődik a koszorúzással egybekötött városi megemlékezés, ahol beszédet mond Péterffy Attila polgármester.

Három koncert színesíti az estét.
1. A Kossuth téren 18 órától a Kávészünet zenekar adja elő megzenésített verseit. Az együttes így vall magáról:
„A Vers többre hivatott mintsem, hogy porosodó könyvek mélyén lapuljon. Ott lehet a vonaton, a rendelők túlzsúfolt várótermeiben, a semmittevés estéiben vagy egy lázadó fiatal eszméiben. Mindegy, hogy olvassuk vagy hallgatjuk őket. Okkal élnek köztünk, mert dolguk van velünk. Úgy szólnak hozzánk, ahogy mi emberek egymáshoz nem tudunk. Ezért foglalkozik a Kávészünet versekkel, mert hatni szeretne a mai kor emberére. Abban a korban, ahol talán a legnagyobb szükség van az effajta táplálékra.”

2. 20 órától a Kéknyúl zenekar lép színpadra.
Stílusukra jellemző, hogy főleg a ’70-es évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét játszanak. Hangzásukban fontos szerepet kap egy Hammond orgona, a karakteres gitárszólamok, a sok vokál és Andy Hefler szenvedélyes, óceánon túli éneke.

3. A Kodály Központban 19 órától a Pannon Filharmonikusok ünnepi díszhangversenye hallható Kesselyák Gergely vezényletével.

A hangversenyre a belépés díjmentes.

Regisztrációs jegyek a rendelkezésre álló helyek mértékéig a Kodály Központ jegypénztárában válthatók személyesen március 11. hétfőtől.

A program összefoglalója ITT található.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére