Jelenlegi hely

Minőség, szakmaiság, korszerűség – Mozsonyi Gyógyszertár

Miért is fontos ez a három fogalom egy gyógyszertárral kapcsolatosan? Mert csak így tud többet nyújtani egy átlagos boltnál: ha a kérdésekre szakértő válaszok érkeznek, ha a hagyományos utak mellett új lehetőségeket is feltár, ha halad a korral, s modern eszközöket hív segítségül, s hogy vásárlói még egyszerűbben és gyorsabban juthassanak a termékekhez!


Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 6.

Fontosak a vásárlói igények

Már egy ideje megfigyelhető a kereskedelmi szemlélet erősödése. A Mozsonyi Gyógyszertár számára ez a folyamat természetes, amelyet a piac és a vásárlók igényei diktálnak, így már évek óta ebben a felfogásban dolgoznak.  Mindezt úgy, hogy az új lehetőség mellett a hatékonyság, a szakmaiság ne sérüljön és a vásárlók ugyanúgy érezzék az odafigyelést, ahogyan eddig.

Az már teljesen megszokott, hogy webáruház segítségével is vásárolhatunk egy patikából, de gyakran ütközünk olyan kérdésekbe, amire jó lenne azonnal választ kapni.

A Mozsonyinál erre is lehetőség van, mert a webáruház „Andi” nevű chatbot robotja éjjel-nappal várja a kérdéseket, és válaszaival segíti a vásárlókat.

A robot funkciója itt még nem ér véget: figyelmeztet az akciókra, és a használóit még kedvezménykuponokkal is meg szokta lepni.

Kedvezmény Pécsimami olvasóknak

A Pécsimami olvasóinak pedig egy 20%-os kedvezmény kuponnal kedveskedik a patika, amit 2021. január 31-ig lehet beváltani a webáruházban a mozsonyi_2020 kód beírásával, vagy a Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. szám alatti gyógyszertárban kozmetikumokra, Barka termékekre, vitaminokra, étrend-kiegészítőkre és egyéb termékekre.

Az alábbi kupont (ami kattintásra nagyban nyílik) személyes vásárlásnál elegendő telefonon bemutatni.

Sőt!

A patika 3 db ajándékcsomagot is kisorsol azok között, akik a kupont karácsonyig személyesen váltják be az üzletben és regisztrálnak a játékra, vagy a webáruházban vásárolnak.


A nyerteseket a Mozsonyi Gyógyszertár Facebook oldalán fogják közzétenni és a regisztrációkor megadott elérhetőségeiken is értesítik őket.

Fertőzésmentes átvételi lehetőség

Ezen túlmenően egy új átvételi lehetőséget is biztosít a Gyógyszertár a nála vásárlók számára. A vírus miatt kialakult helyzetre reagálva a „gyors átvétel” is felkerült a palettára.

Lényege, hogy a webáruházban, telefonon vagy Messengeren leadott rendelését összekészítik, és a csomagot a patika épülete előtt vagy mögött át tudja venni. Mindezt úgy, hogy be sem kell jönnie az üzletbe.

Nem kell parkolóhelyet keresni, jegyet vásárolni, nincs sorban állás! Gyors, egyszerű, praktikus és fertőzésmentes.

Az újítások sora ezzel még nem ért véget: hamarosan egy applikáció segítségével vehetik igénybe a vásárlók a kedvezményeket!

Dr. Véghné Dr. Kakas Andrea, a Mozsonyi Gyógyszertár tulajdonosa számára fontos a vásárlói trendek, igények követése, ezért egy innovatív, fenntartható üzleti modell kialakításával biztosítja vállalkozása jövőjét. Munkaadóként stabilitást, perspektívát és rendezett munkahelyi környezetet nyújt az alkalmazottak számára, mindezekkel is fókuszba helyezve a vásárlói igények maximális kialakítását!

Elérhetőségek, webáruház

Mozsonyi Gyógyszertár
Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 6.
+36 72/315-604, +36 30/57-07-416
www.mozsonyi.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére