Jelenlegi hely

Nem mindenki születik sportra 

A sportágválasztásban viszonylag könnyű helyzetben vannak azok a szülők, ahol a gyerekben magától is megvan az igény arra, hogy rendszeresen eljárjon egy közösségbe sportolni, és ott az edzők segítségével, a társaival közösen heti rendszerességgel a választott sportágnak megfelelő mennyiségű és intenzitású mozgással töltse el a szabadidejének egy részét. Lényegesen nehezebb azonban azoknak a szülőknek a dolga, ahol a család mindennapi életében nem játszik szerepet a rendszeres mozgás, mégis szeretnék, ha gyermekük sportolna, mozogna valamit. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – ötletekkel szolgálunk azzal kapcsolatban, hogy milyen módon érdemes a gyerekeket rendszeres testmozgásra ösztönözni, illetve milyen sportokkal érdemes náluk próbálkozni.

A labdás sportokon kívül is van élet

Előfordulhat, hogy a gyereknek nincs érzéke a labdákhoz, ami már viszonylag korán ki is derülhet. Ha óvodás korban rendszeresen próbálkozunk azzal, hogy felé gurítunk egy labdát, és erre nem igazán reagál, nem nyúl érte és dobja vagy rúgja azt vissza, akkor nagy valószínűséggel nem a labdarúgással, kosárlabdával, vagy kézilabdával érdemes kezdeni a választott sportok sorát, hiszen a közösségben megélt kudarcélmény akár egy életre elveheti a kedvét a gyereknek a sportolástól. Ilyen esetekben érdemes például küzdősportokkal, vívással, futással, ütős sportokkal vagy egyéb, labdát nélkülöző sportokkal próbálkozni. A futásnál például nagyon sokat segíthetünk a sportág megszerettetésében, ha egy otthoni futópad segítségével kezdjük el az edzéseket. Mivel itt egy gyerek számára is nagyon izgalmas, hogy mindent lehet mérni, és az időjárási és terepviszonyok sem befolyásolják az élvezetes sport élményt, a sikerélmény gyakorlatilag garantált.

Mit tegyünk, ha a futás a gyerek 5 legutálatosabb szavai között szerepel?

Ha már a futásról esett szó, természetesen előfordulhat, hogy a gyerek nem éppen atletikus alkat. Ilyenkor sem kell feladni a megfelelő sportág kiválasztásának esélyét. Vannak kevesebb vagy éppen más típusú mozgást igénylő sportágak, mint például az asztalitenisz, a tollaslabda, a kardvívás vagy éppen a sportlövészet, íjászat amelyeket mindenképpen érdemes kipróbáltatni velük.

Ma már a sportcsatornák jóvoltából egész évben nyomon követheti mindenki a világ nagy kerékpáros eseményeit. E versenyek és ezzel együtt a kerékpársport népszerűsége évről-évre nő, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az amatőr bringások is ellepik jobb esetben a kiépített kerékpárutakat, rosszabb esetben az országutakat. Természetesen nagyon sok gyerek kap kedvet a kerékpározás rendszeres űzéséhez, amely azonban rejthet magában baleseti veszélyeket. Éppen ezért az óvatosabbak használhatnak akár egy jó minőségű szobakerékpárt is, hogy kielégítsék a tekeréshez való igényüket.

Vízi sportok, akár a nappaliban űzve

Vannak olyan gyerekek, akik a felső testükkel bármilyen mennyiségben, bármennyi erőkifejtésre képesek, a lábaik terhelhetősége viszont nem tartozik az erősségeik közé. Esetükben semmiképpen nem ajánlott a futás, vagy éppen a kerékpározás erőltetése, hiszen ha a nem megfelelő adottságok ellenére kényszerítjük intenzív mozgásra, az okozhat akár komolyabb sérüléseket is. Aki csak a felsőtestét szeretné erősíteni, annak az evezés, vagy a kajakozás, kenuzás ideális megoldás lehet. Sajnos azonban nem mindenhol van az országban vízi sportolásra alkalmas folyó, vagy tó, éppen ezért egy, az otthonunkban felállítható evezőpad kiváló megoldást jelenthet erre a problémára. Arról már nem is beszélve, hogy így nemcsak a tavaszi és nyári hónapokban, de egész évben hódolhat gyermekünk (vagy akár mi is) a könnyen szenvedéllyé váló evezésnek.

Mert kondizni mindenki szerethet

Nagyon sok gyerek kizárólag az izomzat növelésében határozza meg a sportolás célját. Az edző, illetve konditermekben szakavatott edzők és profi körülmények között edzhetnek a fiatalok, ráadásul még társasági élményt is nyújthat ennek a sportnak a rendszeres űzése. Viszont, ha gyermekünknek az időbeosztásába a tanulás mellett nehezen vagy egyáltalán nem fér bele az edzőterem látogatása, vagy éppen nincs a közelünkben ilyen jellegű intézmény, akkor mindenképpen ajánlatos a sport megszerettetése okán is otthonra beszerezni például egy edző padot, illetve az erősítéshez nélkülözhetetlen súlyzókat.

Akármilyen sportot is választ gyermekünk, a lényeg, hogy annak űzéséhez legyen kedve, mert a szülők részéről gyakran jelentkező egyoldalú erőlködésnek bizony gyakran nyögés, illetve a sporttól való eltávolodás a vége.

Szponzorált tartalom

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?
Ugrás az oldal tetejére