Jelenlegi hely

Nyerj 1 éves tandíjat a Helen Doron Nyelviskolába!

Miért egyedülálló a gyermekek angol nyelvoktatásában a Helen Doron Nyelviskola? Ismerd meg a módszert és játssz velünk az egy éves Helen Doron tandíjért!
Réder Mariannal, a pécsi Helen Doron Nyelviskola új vezetőjével beszélgettünk a módszerről.

JÁTSZOM AZ 1 ÉVES HELEN DORON TANDÍJÉRT!


Miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol a Helen Doron English rendszerhez?

2012-ben Angliából hazaköltözve ismerkedtem meg a Helen Doron módszerrel. Ekkor jelentkeztem tanárnak egy Pest megyei Helen Doron oktatóközpontba. Már az első óralátogatásom alkalmával tudtam, hogy ez az amit kerestem és amivel egy életen át foglalkozni szeretnék. Itt a gyerekek valóban játszva sajátítják el az angol nyelvet és örömmel jönnek a foglalkozásokra, hisz azok stresszmentesen, kellemes légkörben telnek. Nálunk a gyerekek kis létszámú csoportokban, kreatív környezetben merülnek el a korosztályuknak megfelelő játékokon, tevékenységeken, dalokon keresztül az angol nyelv rejtelmeiben.

Az évek alatt bebizonyosodott, valóban ez az én utam. Majd az élet úgy hozta, hogy Pécsre költöztem, de szerencsére a helyi Helen Doron nyelviskolában sikerült folytatnom tanári pályafutásom. Most pedig, közel öt év tanítás után jött a nagyszerű lehetőség, hogy átvehetem a pécsi oktatóközpont vezetését. Nem csak azért nagyszerű ez a lehetőség, mert egy nagyon jól kidolgozott rendszerben működő nyelviskolát irányíthatok, ahol ráadásul tanárként is dolgozhatok, hanem mert egy stabil hátteret biztosít a franchise rendszer.

JÁTSZOM AZ 1 ÉVES HELEN DORON TANDÍJÉRT!
 

Miért javasolnád a szülőknek, hogy ezt a módszert válasszák?

A Helen Doron English a világon egyedülálló módszer és intézmény, ahol már több, mint 30 éve tanulnak sikerrel a gyerekek a világ számos országában. Ma a Helen Doron rendszer változatos angol tanfolyamokat kínál a gyermekek részére 3 hónapostól akár 19 éves korig, lépésről-lépésre kidolgozott saját tananyaggal. Minden szülő bátran bízhat a módszerben, hiszen több millió gyermek tanul angolul világszerte a Helen Doron módszer szerint és Magyarországon is sok angolul folyékonyan beszélő és nemzetközi nyelvvizsgát tett kisdiákkal büszkélkedhetünk.


Angol játékok, mesék, dalok, feladatok, könyvek, képkártyák és az egyedülálló szemléltetőeszköz készletünk segítségével tökéletesíthetik a gyerekek az angol nyelvtudásukat, kiejtésüket. Természetesen iskolás korukban a gyerekek megtanulnak nálunk helyesen írni és olvasni és a vidám, természetes angol tanulást adó tanfolyamok segítségével felkészülhetnek a nemzetközi angol nyelvvizsgákra is.

JÁTSZOM AZ 1 ÉVES HELEN DORON TANDÍJÉRT!


A szülők hogyan tudják beilleszteni a család mindennapjaiba a Helen Doron nyelvtanulást? Hol és hetente hányszor várjátok a gyermekeket?

Azt gondolom, hogy könnyen beépíthető a hétköznapokba, hisz a babáknak délelőtt, az óvodás és iskolás korosztálynak pedig délután illetve kora-este tartjuk a foglalkozásokat, hétfőtől péntekig.

Általában hetente egyszer 45 perces órára járnak hozzánk a gyerekek, de van lehetőség akár heti két alkalomra is.


Az oktatóközpontunk jól frekventált helyen, a REGIO játékáruház II. emeletén található. Így amíg a gyerekek angoloznak, a szülőknek lehetőségük van elintézni a napi bevásárlást, hiszen közel az Árkád. De természetesen a váróteremben biztosítunk Nekik helyet leülni, olvasni, beszélgetni vagy csak pihenni egy órácskát. Diákjaink számára 1 óra parkolás ingyenes az üzletház parkolójában.

JÁTSZOM AZ 1 ÉVES HELEN DORON TANDÍJÉRT!


Hogyan valósul meg a rendszeres, napi kapcsolat az angol nyelvvel? Elegendő a heti 1 tanóra?

A módszer kulcsfontosságú eleme a rendszeres hanganyag hallgatás. A tananyaghoz tartozó aktuális hanganyag napi rendszerességű hallgatásával mesterséges anyanyelvi környezetet teremtünk a gyermekek számára. Az órákon pedig megtörténik a már rögzült dalok, mondókák, mesék játékos feldolgozása.

A jó kiejtés hatalmas ajándék a gyerekek számára, hiszen minél korábban hallja a különböző hangokat, annál többet tud majd felnőttként megkülönböztetni és helyesen kiejteni. Nekünk, felnőtteknek ez már sokkal nehezebben megy, vagy egyenesen lehetetlen bizonyos hangok esetében.


A szülőnek tehát nincs más dolga, mint napi kétszer lejátszani az éppen aktuális hanganyagot akár játék, fürdés vagy utazás közben és természetesen minden héten elhozni gyermekét a Helen Doron angol foglalkozásokra.

JÁTSZOM AZ 1 ÉVES HELEN DORON TANDÍJÉRT!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Ugrás az oldal tetejére