Jelenlegi hely

Nyitott szertárkapuk - Gyereknap a tűzoltóságokon

2018. május 27-én, vagyis gyereknapon ismét megnyílnak az ország tűzoltólaktanyái a legkisebb rajongók előtt. Az érdeklődő családok betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe. Mutatjuk a Baranya megyei helyszíneket.

Vasárnap az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat. Országszerte délelőtt tíz és délután négy között fogadják a laktanyák a gyerekeket, családokat, az érdeklődőket.

A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok és katasztrófavédelmi őrsök, a kezdeményezéshez önkéntesen csatlakozó önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok, önkéntes tűzoltó egyesületek és létesítményi tűzoltóságok, a bemutatóteremmel, kiállítással és emlékszobával rendelkező igazgatóságok és katasztrófavédelmi kirendeltségek, valamint a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma és vidéki kiállítóhelyei várják a családokat, hogy a gyermekek testközelből is megismerhessék a szolgálatot adó tűzoltók hétköznapjait, bejárhassák a laktanyákat, felülhessenek a járművekre és kipróbálhassák a leglátványosabb tűzoltóeszközöket.

Gyermeknap alkalmából a tűzoltók országszerte több próbariasztást is tartanak majd május utolsó vasárnapján, miközben számos izgalmas bemutatóval fogadják a gyermekeket, illetve az általános és középiskolás diákokat. A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe.

A program ingyenes.

Baranya megyében itt várnak titeket

  • Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (Pécs, Engel János u. 1.)
  • Pécsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Pécs, Málomi u. 1.)
  • Villányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Villány, Vörösmarty u. 6.)
  • Siklósi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (Siklós, Gyűdi u. 24.)
  • Majsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Majs, Táncsics Mihály u. 378.)
  • Mohácsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (Mohács, Liszt Ferenc u. 12.)
  • Véméndi Katasztrófavédelmi Örs (Véménd, Szabadság tér 11.)
  • Komlói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (Komló, Berek u. 12.)
  • Hosszúhetényi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Hosszúhetény, Hármashegy u. 17.)
  • Szigetvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (Szigetvár, József Attila u. 87.)
  • Sellyei Katasztórfaivédelmi Örs (Sellye, Dráva u. 23.)
  • Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Szabadszentkirály, Petőfi Sándor u. /MGZRT Gépműhely/)
  • Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Szentlőrinc, Hrsz: 358/2. /Rákóczi és Széchenyi u. sarka/)

Összes helyszín

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére