Jelenlegi hely

Őshonos gyümölcsfák ültetésével fejezték ki a pécsi családok kislábnyomos életmód iránti elkötelezettségüket

A GreenDependent Intézet 2021-ben a Pécsimami Egyesülettel együttműködve 21 Pécs környéki háztartás éves életmódjához kötődő karbon-lábnyomát számította ki, hogy bemutassa, életmód-változtatással is lehet csökkenteni a családok környezeti terhelését, karbon-lábnyomát. A program részeként korábban szakmai rendezvényt is tartottak, ahol a csökkentési lehetőségeket mutatták és vitatták meg, majd lezárásként a programban résztvevő szervezetek a közösség résztvevőivel fákat ültettek.

A Daikin Hungary Kft. támogatásával megvalósult kezdeményezés fő célja, hogy a résztvevő háztartások megismerjék a mindennapi életmódjukkal járó karbon-lábnyom méretét, elkezdjék a csökkentési lehetőségek felderítását, és így támogatást
kapjanak a klíma-tudatos életmód kialakításához.

A számításba bekapcsolódó családok egy főre vetített, a kutatásban mért tényezők alapján számított karbon-lábnyomának átlaga 2,74 t CO 2 a 2020-as évre vonatkozóan1 , amely nagyon bíztató eredmény, és alátámasztja, hogy lehetséges az
átlagos 6,2 t CO 2e / fő / év 1 lábnyomnál kisebb karbon-lábnyomon élni. Ennek fényében a Párizsi Megállapodás kapcsán 2030-ra vállalt, 2-2,5 t CO 2e / fő / év célérték sem tűnik elérhetetlennek abban az esetben, ha a csökkenést sikerül
fenntartani, tovább növelni, és a kislábnyomos életmódot széles körben elterjeszteni.

1. https://intezet.greendependent.org/hu/karbon-labnyom-Pecs

A programba bevont 21 Pécs környéki háztartás 2021. november 6-án, a GreenDependent Intézet karbon-lábnyom számításról tartott rövid beszámolója után, egy közös faültetésen vett részt, ahol a pórszombati Tündérkertből származó őshonos gyümölcsfákat ültetett el a PécsiMami Egyesület és a Daikin Hungary Kft munkatársaival együtt. A faültetéssel a résztvevők azt is jelezték, hogy mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk életvitelünkért, amelynek részeként karbon-lábnyomunk csökkentése elkerülhetetlen annak érdekében, hogy a felmelegedést a Párizsi Megállapodásban rögzített 1,5°C-ra korlátozzuk.

A Pécsimami Egyesület Pécs és Baranya megye családok számára szolgáltat a mindennapi életükhöz fontos információkat és egy online portált is működtetnek, ahol minden egy helyen megtalálható, amire egy szülőnek szüksége lehet.

A GreenDependent Intézet küldetése a fenntartható életformák, termelési módszerek és fogyasztási szokások kutatása, kialakítása és terjesztése, az egyik legfontosabb célcsoportja pedig a lakosság. Az Intézet már eddig is számos
nemzetközi projektben vett részt, amelyek szinte mindegyikében a magyar lakosság egy-egy csoportját vonta be: energiamegtakarításra, életmódváltásra fókuszálva, élő laboron, részvételi konzultáción, közösségi alapú változáson keresztül. Az elmúlt években pedig egyre nagyobb teret nyert a saját rendezvényeiken túlmutató karbon-lábnyom-számítás, és az annak ellentételezéséhez kapcsolódó faültetés.

A Daikin elkötelezett híve a fenntartható fejlődésnek: egyrészt nagy hangsúlyt fektet saját károsanyag-kibocsátásának csökkentésére, másrészt az általa kínált környezettudatos épületgépészeti megoldások segítik ügyfeleiket az épületek
energiafelhasználásának jelentős csökkentésében. Éppen ezért a Daikin örömmel támogat szemléletformáló programokat, amelyek környezetünk és klímánk védelme érdekében is ráirányítják a figyelmet egyéni döntéseink fontosságára.

A GreenDependent és a Daikin büszke a megvalósult együttműködésre, de elsősorban a pécsi közösségre és munkájukra. A közösségre, amelynek tagjai nemcsak összetartóak, de előremutatóan tudatosak is, törekszenek a fenntartható
életmódra, mindezzel jó példát mutatva más közösségeknek is.

További információk, sajtókapcsolat:

GreenDependent Intézet:
Vadovics Edina
email: info@greendependent.org
telefon: 20/512-1887
www.intezet.greendependent.org

Daikin Hungary Kft.:
Szalai Gabriella
email: szalai.g@daikin.hu

Pécsimami Egyesület:
Gellén Nóra
email: gellennora@pecsimami.hu
telefon: 70/350-2099
www.pecsimami.hu

Fotók: PécsiMami, GreenDependent

1 Az itt megadott átlagos érték szintén fogyasztás alapú karbon-lábnyom számítás eredménye, 2006-ban felvett adatok alapján. Forrás: Ivanova, D. et. al. (2017) Mapping the carbon footprint of EU regions. Environ. Res. Lett. 12 054013.
Letölthető: https://iopscience.iop.org/article/

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére