Jelenlegi hely

Pécs, a tánc új fővárosa

Az elmúlt hetek egyik szenzációja, hogy Magyarország nyerte el a 2016. évi WDSF Standard Táncok Formációs Világbajnokságának rendezési jogát. A rangos eseménynek Pécs városa ad otthont, a rendkívül sokszínű program pedig igazi ínyencségként jelenik meg a decemberi rendezvények sorában.

A főszervező, Kapronczai Balázs (Magyar TáncSport Szakszövetség, SZIGO KTSE) elmondása szerint arra törekednek, hogy teltházas produkcióval bizonyítsák be, hazánk kimagasló színvonalon tudja vendégül látni az induló 13 formációs csapatot és annak kísérőit. A szinte egész napot kitöltő rendezvény fénypontja természetesen az ünnepélyes gálaműsor lesz, de emellett exkluzív fellépőket is meghívtak, többek között az ország legjobb latintáncos versenyzőit Grand Prix bemutatóval, illetve a 2016. évi világbajnok Szupergirls Akrobatikus Rock'n'Roll felnőtt lányformációját. A hazánkat képviselő két egyesület (Adria-Szigó KTSE, Szilver TSE) a hagyományosan erős versenytársnak számító orosz és német, valamint az osztrák, cseh, román, szlovák, holland és fehérorosz csapatokkal méretteti meg magát. A felkészülés töretlen lelkesedéssel zajlik, a tánc iránt elkötelezett nézőket pedig sok szeretettel várják december 4-én Pécsett, a „tánc új fővárosában”!

Bővebb információ az esemény oldalán található.

forrás: ferling.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére