Jelenlegi hely

A sokat hiányzó gyerek családja nem kaphat támogatást

Szeptember 1-jétől az 50 óránál többet hiányzó gyermek családja nem kaphatja meg az iskoláztatási támogatást, korábbi, ismertebb nevén a családi pótlékot

- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) hétfőn az MTI-vel; a tárca szerint már a korábbi szigorításnak köszönhetően is jelentősen csökkent az iskolai hiányzások száma.

A tárca arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyósítás feltétele a rendszeres iskolába járás, ezért az iskolalátogatási kötelezettség elmulasztása esetén minden gyermekre - életkortól és a család jövedelmi helyzetétől függetlenül - ugyanaz a szankció vonatkozik. Ha a gyermek kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a családi pótlék folyósítását szüneteltetni kell, és a szünetelés időtartama alatt természetben sem lehet támogatást adni - írták.

Utaltak arra, hogy a korábbi rendszerben 50 igazolatlan óra után csak felfüggesztették a családi pótlék folyósítását, ám mostantól már szüneteltetik. Ez azt jelenti, hogy a mulasztás időszakára már nem lehet visszamenőleg kifizetni a családi pótlékot akkor sem, ha a gyerek később már nem hiányzik igazolatlanul az iskolából.

A mostani módosítás ugyanakkor enyhít is a jelenlegi szabályokon, mivel megengedi az iskoláztatási támogatás folyósítását a szüneteltetés után akkor is, ha a gyermek a felülvizsgálati időszakban legfeljebb öt órát hiányzott; korábban egyetlen tanórát sem mulaszthatott.

Az EMMI közölte azt is, hogy 2012 novemberétől a rászoruló családok Erzsébet-utalványban kapják majd a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó támogatást. Ezzel kapcsolatban azt írták: az Erzsébet-program célja, hogy csökkentse azon gyermekek számát, akiknek nem biztosított a napi többszöri étkezés. Hozzátették, a program alapot ad egyes szociális célú juttatások Erzsébet-utalvány formájában történő kifizetésére is, ennek célja a pénzbeli ellátások célzottabb felhasználásának szavatolása. Az utalványt fogyasztásra kész étel, valamint ruházat és tanszer vásárlására is fel lehet majd használni.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó pénzbeli támogatás egy évben kétszer adható, összege pedig gyermekenként 5.800 forint. A támogatás a szeptemberi iskolakezdéshez és gyermekneveléssel összefüggő egyéb kiadásokhoz nyújt segítséget. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylési feltételei nem változtak, a kérelmeket továbbra is a szülő lakcíme szerinti polgármesteri hivatalnál kell benyújtani, és a jegyző dönt róluk.

Az EMMI arról is tájékoztatást adott, hogy a jövőben, a Magyary-program részeként, egyszerűsödnek a családtámogatási ellátások - az anyasági támogatás, a családi pótlék, a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás - eljárási szabályai. Január 1-jétől a családtámogatások iránti kérelmeket nemcsak a Magyar Államkincstárnál és a kormányablakoknál, hanem a munkáltatónál működő társadalombiztosítási kifizetőhelyen is be lehet nyújtani, így a gyermek születésekor igényelt ellátások intézése kényelmesebb lesz.

A kérelmek benyújtásához 2013. április 1-jétől már nem lesz szükség a születési anyakönyvi kivonat, a taj-kártya bemutatására vagy a lakcím igazolására, mivel a döntéshez szükséges adatokat a kincstár számára az azokat kezelő állami szervek elektronikus úton átadják.

Közölték azt is, hogy az érintett szülők egyszerűbben tudnak majd hozzájutni az egyes településeken elérhető, a helyi közlekedésben kedvezményt biztosító kisgyermekes bérlethez is. Január 1-jétől ugyanis a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás iránti kérelem benyújtásakor a szülő az ellátások igénylésére szolgáló formanyomtatványon kérheti a helyi utazási kedvezmény igénybevételéhez az ellátások folyósításáról szóló hatósági bizonyítványt - írták.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére