Jelenlegi hely

Strandok éjszakája 2016 Pécs környékén

A boldogságban úszni nem lehetetlen! A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén ismét megrendezik a Strandok éjszakáját július 29-én, melyben több Pécs környéki strand és fürdő is részt vesz.

A Strandok éjszakája a magyarországi fürdők legnagyobb nyári együttműködéseként valósul meg, melyre az idei évben július 29-én, pénteken éjszaka kerül sor az ország számos népszerű strandján. A programhoz csatlakozó fürdők száma évről évre növekszik, így a felfrissülni vágyók a fővárosban és az ország számos területén mazsolázhatnak a kínálatból. A lubickoláson kívül a kikapcsolódást és szórakozást igen gazdag paletta biztosítja!

Tavaly több, mint ötvenezer vendég fordult meg a programhoz csatlakozott több mint 30 fürdőben, az idén ez a szám remélhetőleg még nagyobb lesz.

A fürdők jelentős része éjfélig tart nyitva, azonban több fürdő éjjel 2, vagy akár 4 óráig is fogadja a vendégeket.

Strandolni mindig jó, akkor is, ha "dög meleg" van, és akkor is, ha kint esik a hó, de az éjszakai fürdőzés ennél még izgalmasabb!

Az akcióban részt vevő Pécs környéki strandok és fürdők:

Hullámfürdő - Pécs
Harkányi Gyógyfürdő Zrt. – Harkány
Thermal Spa - Siklós
Szekszárdi Családbarát Strand és Élményfürdő
 

Hullámfüdő-fesztivál és Strandok Éjszakája

- gyermekprogramok,
- Orsi és Péti gyerekműsora,
- táncbemutatók,
- tombola,
- közönségversenyek

22 óráig meghosszabított nyitvatartás.

Harkányi Gyógyfürdő Zrt. – Harkány

Hosszabbított nyitva tartás! Esti csúszdaparti!
Kedvezményes belépőjegy ár 18:00-22:00 között CSAK 750 Ft/fő!

Thermal Spa - Siklós

Karibi medence party DJ Duly-val 20.00-24.00-ig.
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére