Jelenlegi hely

„Szárnyas Malac” rajz- és meseíró pályázat a Bóbita Bábszínházban

2011 őszétől a szokottnál is nagyobb a sürgés-forgás a bábszínházban: a bábkészítő műhelytől a színháztermen, nézőtéren át a bábmúzeumig, a kézműves teremtől a Kakaóbárig minden egyes zugban születésnapi meglepetések készülődnek.

Hogy kinek lesz születésnapja? Hát a Bóbitának!

 
Ötven évvel ezelőtt alapította Kós Lajos Pécsett a Bóbita bábegyüttest, és harminc évvel ezelőtt lett az amatőr bábegyüttesből hivatásos bábszínház.
 
A kis Bóbita felnőtt, s vele együtt sok-sok gyerek is a Bóbita előadásain – ők talán már felnőttként látogatnak el a Felsővámház utca 50-ben lévő új bábszínházépületbe gyermekeikkel, unokáikkal.
 
Hogy az elmúlt 50 év emlékeit legalább részben felelevenítsük, rajzpályázatot hirdetünk minden kedves gyermek, illetve gyereklelkű felnőtt nézőnknek.
 
Arra kérjük nézőinket, rajzolják le nekünk a számukra legkedvesebb előadást, amit a Bóbita Bábszínházban valaha láttak!
 
A másik születésnapi kívánságunk az, hogy végre egy egész mese íródjék a Weöres Sándor verséből magunkénak választott Szárnyas Malacról.
 
Meseíró pályázatunkon tehát arra buzdítjuk közönségünket, írjanak nekünk mesét a Szárnyas Malacról!
 
A képeket ( A/4-es vagy A/3- méretben,tetszőlegesen megválasztott rajzeszközzel elkészítve) és írásokat ( maximum 3 gépelt oldal terjedelemben, kinyomtatva) 2012. január 31-ig juttathatják el pályázóink a Bóbita Bábszínházba ( Pécs 7626, Felsővámház u. 50. ). A rajzok és mesék képek hátoldalára ne felejtsék el ráírni az alkotó nevét, életkorát, lakcímét, telefonszámát vagy egyéb elérhetőségét, illetve a pályázat(ok) címét:
 
„Szárnyas Malac” ( mese)  vagy  „Szárnyas Malac” ( rajz)
 
Az alkotások közül Sramó Gábor, a Bóbita Bábszínház igazgatója, Méhes Károly író és Nagy Márta keramikusművész választja majd ki a számukra legszebbeket, legkedvesebbeket.
 
A kiválasztott műveket megjelentetjük egy ünnepi kiadványban, amelyből egy-egy számot a díjazott pályázók is kapnak a Bóbita születésnapi rendezvénysorozatának hetében ( 2012. április 21-28. ) rendezett díjkiosztón – természetesen a további jutalmak mellett!
 
Szeretettel várjuk a rajzokat és meséket, valamint szeretettel látjuk minden kedves volt, jelenlegi és leendő nézőnket a Bóbita születésnapján!
 
(A Bóbita születésnapi rendezvényeivel kapcsolatban további információk a www.bobita.hu honlapon, illetve kiadványainkban találhatók a későbbiekben.)
 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ugrás az oldal tetejére