Jelenlegi hely

Tanévkezdés betegségek nélkül az Indiso-val

Ahogy elindul a tanév, elkezdődik az ovi, bölcsi néhány napon belül már tüsszög, köhög a gyerek, fáj a torka? Rögtön orvos, betegállomány, antibiotikum? Persze a szabi már elfogyott, s nincsen aki otthon maradjon?

Legyen ez idén másképp!

Sokunk számára ismerős, hogy gyermekeink a hosszú nyári szünetet követően, a tanévkezdéskor pár hét után valamilyen légúti betegséggel küzdenek. Az orvosnál tett látogatás után meg kell szerveznünk, hogy ki maradjon otthon a gyerekkel, hogyan kössük le a kis beteg figyelmét, le kell mondanunk egyéb programjainkat – a szülőknek sem egyszerű feladat a beteg kisgyerek ellátása!

Szeretnéd elkerülni?

Dr. Király Balázs gyermekorvos szerint „tanévkezdéskor, amikor sok gyermek tartózkodik egy zárt térben, napok alatt megsokszorozódnak a kis betegek a rendeléseken. Elsősorban a légúti vírusbetegségek száma növekszik meg iskolakezdés után.” Sokat tehetünk azonban a megelőzésért: „A kiegyensúlyozott, minőségi táplálkozás, a sok vitamin, a nyugodt alvás, a rendszeres (lehetőleg szabad levegőn végzett) mozgás mellett, az egészségügyi száraz sóterápia használata is segíthet elkerülni a bajt. Az Indiso számos légúti betegséget előz meg és kezel magas hatásfokkal, erősíti a szervezet ellenálló és regeneráló képességét. Az Indiso egészségügyi száraz sóterápia gyermekeknél már egyéves kortól alkalmazható.” – tanácsolta a gyermekorvos.

Töltsd le a Pécsimami oldaláról AZ INDISO KUPONT és máris 50% kedvezménnyel, 9.900,- Ft-os áron vehetsz részt egy prevenciós célú 10 alkalmas Indiso kúrán!

Ha részt vesztek az Indiso Sóklinika Országos Közegészségügyi Központtal (OKK) elindított közös kutatásában, akkor a félárú bérlet mellé további 5 alkalmas kiegészítő bérletet ajándékba kaptok! A kutatás részleteiről ITT OLVASHATSZ!

Mit kell tudni az Indiso egészségügyi száraz sóterápiáról?

Az Indiso Magyarország legelismertebb egészségügyi száraz sóterápiája. Az alsó- és felső légúti betegségek – asztma, allergia, influenza, krupp, bronchitis, COPD, cisztás fibrózis és enyhébb felső légúti megbetegedések – leghatékonyabb, természetes kezelési módszere. A terápia sóklinikák országos hálózatában, kiemelt egészségügyi intézményekkel együttműködve, orvosi javallat és kontroll mellett érhető el, a kezelések során kizárólag nagy tisztaságú, orvosi sót (99,99% NaCl) alkalmaz.

Az Indiso magas színvonalú egészségügyi szolgáltatás iránti elkötelezettségét példázza az Országos Közegészségügyi Központtal (OKK) elindított közös kutatás is, melynek célja, hogy az egészségügyi száraz sóterápia-kezelés módszerét, annak hatását vizsgálja, és megalapozott protokollokat állítson fel a területen. Az epidemiológiai kutatás volumene és mélysége világviszonylatban is egyedülálló, példa nélküli a só-inhalációt érintő kutatások terén. Az Indiso számára rendkívül nagy elismerés, hogy a világ első, nagy mintaszámú vizsgálatában, a nemzetközi szinten is kiemelkedően elismert OKK szakmai együttműködő partnere lehet.
A kedvezményes részvétel feltételeiért kattints IDE!

A terápiával kapcsolatos orvosi tapasztalatokat ITT, páciensek véleményét pedig ITT olvashatod.

Kedvezményesen? Mit kell tennem?

Nincs más dolgod, mint letölteni a Pécsimami oldaláról AZ INDISO KUPONT és máris 50% kedvezménnyel, 9.900,- Ft-os áron vehetsz részt egy prevenciós célú 10 alkalmas Indiso kúrán!

Ha részt vesztek az Indiso Sóklinika Országos Közegészségügyi Központtal (OKK) elindított közös kutatásában, akkor a félárú bérlet mellé további 5 alkalmas kiegészítő bérletet ajándékba kaptok! A kutatás részleteiről ITT OLVASHATSZ!

Ha szeretnél előbb személyesen is meggyőződni az Indiso kivételes hatékonyságáról, várunk szeretettel INGYENES KIPRÓBÁLÁSI LEHETŐSÉGGEL Sóklinikánkon, a REGIO Üzletházban (7621 Pécs, Rákóczi út 66.).

Előzetes bejelentkezés szükséges! Telefon: +36 30 219 6450

További információk: www.indiso.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére