Jelenlegi hely

Tavaszi bringás kaland kicsiknek, nagyoknak a Balaton körül

Aki még soha nem élte át a bringázás, mint igazi tömegsport élményét, most megteheti, hiszen április 28-án indul az év első nagy, bringás túrája a McDonald's BringaMánia Balatonkör.

A nagyszabású biciklis eseményt a világ legnagyobb környezetvédelmi ünnepe, a Föld napja kapcsán rendezzük meg. Az előzetes regisztrációk alapján rekord számú résztvevőre, közel 1500 biciklisre számítunk idén.

Az immár hagyománynak számító Balatonkör 2011-ben került a BringaMánia programsorozatba. A túrát 2000-ben – egy akkor még néhány fős baráti társaság – a Balatonkör Team indította. A tókerülő túra felkészültségtől függetlenül valóban minden bringás igényét kielégíti: lehet indulni nagy és kis távon (206,  vagy 86 kilométer), egyénileg vagy csapatban, tekerhetnek a résztvevők vezetett túrán vagy – idén először – teljesítménytúrán is, ezernél is több bringás társaságában a Balaton partján.

A 206 kilométeres távot (a Nagykört) a Balatonkör Team tagjai irányítják, amit reggel 6 órától esete 9 óráig, kényelmes tempóban teljesíthetnek a túra résztvevői. Az idei év újítása a teljesítménytúra bevezetése, ami lehetővé teszi az elszánt kerékpárosok gyorsabb haladását, hiszen az indulók maguk választják meg haladási tempójukat és az indulás időpontját is, míg vezetett túrán a tömeges bringázás élménye várja a résztvevőket. A 86 kilométeres Kiskört azoknak ajánljuk, akik még nem próbálkoztak egész napos bringatúrával. Ez a táv akár 2-3 fős csapatban is teljesíthető, ami ideális baráti társaságok számára. A Kiskör részét képezi a klasszikus balatoni élmény, a kompút Tihanytól a szántódi révig; egy nagy csavarral, több szász biciklistárssal együtt.

Amíg a túrázók a távot teljesítik, a balatonföldvári keleti strandon gyermekversenyekkel, az olimpia jegyében zajló kerékpáros erőpróbával, látványos bemutatókkal és sok más színes program mellett ingyenes Alma Együttes koncerttel várjuk a családokat.  Természetesen a kisebbek számára is lesz az erőnlétüknek megfelelő bringatúra, a délelőtti, Balatonföldvár útjain vezetett „köröcske”, igazi kisgyermekes, családi program.

A Balatonkörre nevezni a Vuelta Sportiroda honlapján, a www.kerekparinfo.hu-n lehet. Minden nevező ajándék pólót kap indulás előtt, a rajtszám átvételénél.
 

További információ ITT.

Ingyen utaznak a bringák
A résztvevők pénztárcáját – a MÁV-Start jóvoltából – kétféle kedvezménnyel kímélik, melyek együttesen is igénybe vehetők. Válts 33%-os alkalmi menettérti (retúr) jegyet és/vagy díjmentes kerékpárjegyet április 27.-i vagy 28.-i utazásra, Balatonföldvár állomásra. Tedd el a kerékpárjegyet, kérj erre és a menetjegyre is egy-egy pecsétet a szervezőktől, és visszafelé is ingyen visszük a bicajodat!
 

Forrás: bringamania.hu
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére