Jelenlegi hely

Tegyél 3 jó dolgot! - Egy nem mindennapi pályázat

A Criminon Magyarország Alapítvány és az Első Fecskék Klubja közös pályázati felhívása általános iskolás és középiskolás diákok, gyermekcsoportok, osztályok és nevelőotthonok/intézetek részére

TEGYÉL 3 JÓ DOLGOT! - KREATÍV PÁLYÁZAT

A pályázat témája:

„PRÓBÁLJ ÚGY BÁNNI MÁSOKKAL, AHOGY TE SZERETNÉD, HOGY ŐK BÁNJANAK VELED!”

„Az emberi erényeket tehát a magunk számára egyszerűen úgy dolgozhatjuk ki, hogy felismerjük, mi magunk hogyan szeretnénk, hogy bánjanak velünk. És ebből kiindulva – azt hiszem, te is egyetértesz vele – eloszlattunk minden zűrzavart arra vonatkozóan, hogy mi is valójában a ’jó viselkedés’. Ez messze nem azt jelenti, hogy nem vagyunk aktívak, csendben, ölbe tett kézzel ülünk, és nem szólunk egy szót sem. A ’jóság’ nagyon aktív és hatalmas erő lehet.”*

A fenti idézet jegyében a pályázó tegyen legalább 3 jó dolgot másokkal és/vagy a környezetében és tudassa velünk, hogy mit tett a következő kifejezési formák bármelyikében:
rajz, festmény, rajzos-kreatív könyvecske, vers, novella, fogalmazás, fotó, film.

Pályázati feltételek:

  • A 3 jótettet ténylegesen el kell végezni, nem elég kitalálni, elképzelni.
  • Kizárólag a megadott témáról szóló, kidolgozott munkákat várnak.
  • A feladatot a tanulónak, tanulócsoportnak, gyermeknek kell végrehajtania, amihez a pedagógus, szülő segítséget nyújthat, de nem végezheti el helyette.

Az elbírálás szempontjai:
    A jótett és a végrehajtás ötletessége
    A pályamunka kidolgozottsága (az adott korcsoportnak megfelelően)

Díjazott kategóriák:
    I-II-III. helyezés az alábbi korosztály-kategóriákban:
    1-2. osztály vagy ennek megfelelő életkor
    3-4. osztály vagy ennek megfelelő életkor
    5-6. osztály vagy ennek megfelelő életkor
    7-8. osztály vagy ennek megfelelő életkor
    9-10. osztály vagy ennek megfelelő életkor
    11-12. osztály vagy ennek megfelelő életkor

Különdíjak
A legjobb csoportmunka fődíja egy fergeteges kirándulás!

3 iskola, nevelőotthon, akiknek diákjai a pályázaton 100%-ban részt vesznek, egyenként 100 000 forint pénzjutalomban részesül. Amennyiben 3-nál több iskola vesz részt a pályázaton 100%-os létszámmal, a szakmai zsűri a pályamunkák minősége alapján dönt a 3 jutalmazott iskoláról.

A "legjobb pedagógus" díjat és egy 2 személyes wellness hétvégét nyer az a pedagógus, aki a beküldött pályamunka színvonala, ötletessége alapján megítélhetően a legjelentősebben hozzájárult a pályamunka eredményességéhez. Ez a díj több pedagógusnak is adható.

Minden alkotáson kérik feltüntetni az alábbiakat:
    a pályázó nevét
    csoport esetén a pályamunkát készítők névsorát (az alkotáshoz mellékelve)
    a pályázó(k) életkorát és osztályát
    a felkészítő tanár nevét
    ha a pályázó egyénileg (nem iskolájával) küldi be a pályázatot, akkor saját értesítési címét, telefonszámát és e-mail címét
    ha a pályázó intézménnyel/iskolával pályázik, az intézmény/iskola nevét, értesítési címét, telefonszámát, e-mail címét
    az iskolák/nevelőotthonok versenyén részt venni kívánó iskolák a pályamunkák mellé csatoljanak egy igazolást arról, hogy az intézményből minden diák pályázott (ha néhány diák betegség, egyéb távollét miatt nem tud pályamunkát beküldeni, a részvételi arány így is 100%-osnak tekinthető)

A pályázatok leadási határideje: 2013. január 15.

Eredményhirdetés:
A www.criminon.hu honlapon: 2013. február 11.
Ünnepélyes díjátadó gála: 2013. március 2.

KÉRDÉSEIVEL, ÉSZREVÉTELEIVEL FORDULJON BIZALOMMAL A SZERVEZŐKHÖZ AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

Criminon Magyarország Alapítvány
Postacím: 1141 Budapest, Szugló u. 82.
Telefonszám: +36 70 259 7998
E-mail cím: info@criminon.hu

Honlap: www.criminon.hu

A borítékra, csomagra kérik ráírni a pályázatcímet:
„Tegyél 3 jó dolgot!”

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére