Jelenlegi hely

A testzsírszázalék jelentősége

Sokáig tartotta magát az a meggyőződés, hogy a BMI (Body Mass Index) kiszámításával meg tudjuk állapítani, megfelelő súlyban vagyunk-e. Manapság már tudjuk, hogy a BMI pontatlan, félrevezető, esetenként teljesen elképesztő eredményeket hoz.

Jó ideje már rendszeresen ajánlom vendégeimnek, hogy nézzük meg, hogy is alakul testükben a zsír-izom aránya, valamint mekkora az ún. viszcerális, azaz zsigeri zsírfelhalmozódás szervezetükben.

De miért is jó, ha tisztában vannak ezzel?

1.Az általánosan kialakult tévhit szerint, aki vékony, az fitt és egészséges is. Ezt könnyedén meg tudjuk cáfolni mindössze két perc alatt a méréssel. Hiszen az arányok nem feltétlenül változnak a kilók számával. Sőt, előfordulhat, hogy éppen egy nem megfelelően összeállított diétával érjük el azt, hogy testünk az eddigieknél is zsírosabb lesz, a kilók számának csökkenésével együtt.

2.Érdemes azon is elgondolkodni, vajon a választott edzésprogram valóban a mi érdekünket szolgálja-e? Tényleg zsírt égetünk a misztikus zsírégető tartományban? Erre is megkapjuk a konkrét választ.

3.A csodadiéták soha nem mennek ki a divatból. Mi a legnagyobb veszélyük azon túl, hogy újabb kilátástalan dologra adunk ki jó sok pénzt? Nos, ha sikerül is fogynunk, ami azért előfordul, hiszen minden egyoldalú módszer rövidtávon fogyást eredményez, a gép segítségével hamar kiderül, hogy a szakszerűtlenül összeállított étrend, csodabogyók, levek (még ha a gyártó, vagy forgalmazó szerint tele is vannak tápanyaggal) csak az eleve nem túl magas izomtömegünket fogyasztották le. Az ún. jojo efektus egyik oka éppen ez, de erről majd legközelebb írok bővebben.

4. Ha most szeretnénk mozgásprogramot választani, ahhoz is célszerű testösszetétel mérést végezni, és mellette szakemberrel konzultálni az eredmények ismeretében. Hiszen egy relatíve nagyobb izomtömeggel rendelkező, más alkati adottságokkal bíró embernek egészen más gyakorlatok kellenek, mint egy puhább, kerekdedebb típusnak. Itt persze számítanak a hormonális alapok, és a lelki háttér is, így még inkább fontos, hogy ne egyoldalú szempontok alapján válasszunk. Legalábbis, ha valódi eredményre vágyunk!

5. A legtöbben nem is tudják, milyen fontos, hogy az étrendünk igazodjon az alkatunkhoz. Nagyobb izomtömeg fenntartása több energiát igényel. Magyarul minél izmosabbak vagyunk, annál többet ehetünk. Ami újabb indokot szolgáltat ahhoz, hogy végre igazi sportba kezdjünk, olyanba, amivel alkalomról alkalomra a komfortzónánkból is kilépünk.

6. Ha súlyunk nagy része zsírból tevődik össze, izomtömegünk viszont csekély (ami egyenes következménye egy helytelen kúrának), alapanyagcserénk kisebb lesz. Magyarul kevesebb ételtől meghízunk.

7. Végül a legfontosabb érv:

Állítsunk egymás mellé egy 110 kg-os sportolót, és egy 110 kg-os elhízott férfit! Talán látnunk sem kell a képet, hogy érzékeljük a különbséget. Esztétikailag, egészségi állapot tekintetében egyaránt. Pedig azonos testmagasságot figyelembe véve BMI-jük megegyezik. Ennek ellenére a 110 kg-os elhízott férfit érdemes diétára fogni, még a csupa izom sportólónak bőséges, és tápláló ételekre van szüksége.

Ezek után talán már érthető, milyen fontos, hogy tisztában legyünk a saját testösszetételünkről, és ennek tudatában állítsuk össze diétánkat, mozgásprogramunkat!

Ha segítségre van szükséged, vagy kíváncsi vagy, nálad mit mutat a gép, keress!



Gyarmati Bea
Changemylife.hu
info@changemylife.hu
0670-6251414

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére