Jelenlegi hely

Tűzre, vízre vigyázzatok…- Porig égett egy pécsi család otthona!

Egy nehéz, munkával telt nap után, miután elrendeződött a család, és a gyerekek már alszanak, lazításnak szántan bekapcsolom a televíziót. Egy ismert film kockái peregnek, így továbbkapcsolok. Épp híradóblokk megy. Németország, Ausztria víz alatt, Görögország, Törökország, sőt Finnország pedig lángokkal harcol… Szörnyű ez, gondolom.

Gyerekeink nyugodt szuszogását a szobájukból kihallva azonban megnyugszom. De jó, hogy ez nem nálunk, nem velünk történik…

Aztán mobilom pulzáló levél ikonjára pillantva, az üzenetet megnyitva összerezzenek:

„Hallottátok?! A Timiék háza kedden teljesen leégett…

Mi van?! A Timiék? A Sztraka Timiéké? Ó Istenem, ne…!

Timi. Egy igazi „Őspécsimamis”. Mint sokatok. Egy fantasztikus ember, feleség és anyuka.

Aki mindig az elsők között ugrott, ha bármely kampányunkban, bármely rászorulónak segítség kellett. Nem kérdezett, csak indult, gyűjtött, küldött, azt, akkor, amire épp szükség volt.

És most bajban vannak. Ők lettek nagy bajban.

Kedden szinte teljesen kiégett a három generációnak otthont adó házuk, és a hős tűzlovagok, profin téve hivatásukat, bármennyire is segíteni jöttek, a sok-sok oltóvízzel kénytelenek voltak rombolni is. Mindent. Egy élet munkája lett a tűz és víz martaléka pár perc alatt.

Mi legyen? Segítenünk kell! „Timi, volt biztosítás? Nem, nem volt. Jött a Covid, Aput pár hónapja elvitte, nehéz lett minden, nem tudtuk már ezt is kigazdálkodni…”

Segítenünk kell! Hogyan?

Kellene egy szakember, aki megmondja, mekkora lett a baj. Kellene egy szakember, aki megmondja, mi kell az újjáépítéshez.
Kellene néhány jó szándékú ember, aki a fel nem használt építőanyagát, csempéjét, szaniterét, burkolatait felajánlaná egy lehetséges újjászületéshez. És talán kellene néhány bútor, lakberendezési tárgy, konyhafelszerelés is, hogy egy elektromos zárlat miatt pár perc alatt nincstelenné vált kisgyermekes család újra tudja kezdeni a kedden romba dőlt életét.

Timi. Egy közülünk. Segítenünk kell… Amivel csak tudunk. Tettel, munkával, tárgyakkal, és aki teheti, pénzzel:

Czimermanné Sztraka Tímea, Erste Bank 11600006-00000000-67875692 Közlemény: " tűzkár adomány".

Tímeával ITT tudjátok felvenni a kapcsolatot.

 

Török Roland

- Pécsimami - 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére