Jelenlegi hely

Vadak ura-bajnokság a pécsi Szent Mór Iskolaközpont szervezésében

Idén ötödik alkalommal rendezi meg a Pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont a stratégiai kártyajátékra épülő országos bajnokságot általános iskolai tanulók számára, amelynek segítségével több tudományterületen is bővíthetik a diákok ismereteiket – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.

 

 

A Vadak ura-bajnokságra 3–6. osztályos tanulók négyfős csapatait várja a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont. A kártyajátékban a versenyzőknek egymás területét kell megszerezniük.

A több mint tizennégy éve kifejlesztett játék más versenyeken kevésbé használt képességeket is mozgósít. A játék során sok állatot, növényt, gombát, baktériumot, vírust ismernek meg a gyerekek, de a versenyen a tanulók földrajzi, fizikai és kémiai ismeretei is bővülnek. Sőt, a játékban folyamatosan számolni kell. A verseny lényege, hogy minél többet és minél több játékossal kell játszani. Ezáltal megvalósul a hatékony, önálló tanulás is, hiszen a játék közben olyan ismeretanyagok rögzülnek, melyek a későbbiekben segíthetik a résztvevők tanulmányait.

A verseny a Vadak ura természettudományos stratégiai kártyajáték szabályaira épül. A versenyben részt vevőknek játékos formában a következő kompetenciákat kell használniuk: anyanyelvi kommunikáció, matematikai, természettudományi ismeretek, hatékony, önálló tanulás, szociális kompetencia, kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia.

A Vadak ura-bajnokságra való jelentkezés határideje február 27-e.

A versenykiírásról, valamint a jelentkezés menetéről itt lehet tájékozódni. 

Fotó: Szent Mór Katolikus Iskolaközpont

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére