Jelenlegi hely

Imami az Értéktőzsdén: Mami az üzletasszony verseny

A "Mami, az Üzletasszony" mottóra kiírt, III. Blind Investment verseny első fordulójában  sikerült a döntőt jelentő 6. helyezést elérnünk. A második forduló 2012. december 5-én a Budapesti Értéktőzsdén zajlott, ahol 6 vállalkozni vágyó anyukával együtt Gellén Nóra, a Pécsimami és az Imami megálmodója is bizonyíthatott.


Nóra a versenyről és a felkészülésről:

"Hihetetlenül izgalmas volt a verseny és maga a felkészülés is: sokat tanultam belőle. Számomra a legnagyobb kihívást az idő jelentette: nagyon nehéz volt 2 percben megfogalmazni és ekkora tét mellett, befektetők előtt előadni a vállalkozási ötletemet."
 
A mindent eldöntő 2 perc:
 

A 2 perces prezentációk alatt a zsűri figyelt,



utána 3 percben kérdezett,

 

majd értékelt ....



A 6 döntős mami a közönség kérdéseire válaszol:




Végül kihirdették az eredményt: LocalNet című projektünkkel sikerült elnyerni a 2. helyezést, ezzel pedig az MNG Investments 3 millió forintos befektetését:



FIGYELEM - MINDEZ VELED IS MEGTÖRTÉNHET!

A havonta megrendezett Blind Investment versenyben most egyetemisták csapnak össze, de januárban ismét a nőké (és ha minden igaz, akkor a divaté) lesz a főszerep! Figyeld a Blind Investment weboldalát és ha van egy jó ötleted: jelentkezz, gyűjtsd a szavazatokat és győzd meg a zsűrit, hogy a te projekted a legjobb!
 
Kíváncsi vagy, miről szólt a mi 2 percünk, mire fogjuk fordítani az elnyert 3 millió forintot  és  az "autós projektünk" hogyan kapcsolódik a nőkhöz?
 

Íme a mindent eldöntő 2 percünk videója:

 


 

A prezentációnk szövege:

 
"A férjem 17 éve autókkal foglalkozik és nincs olyan nap, hogy ne csörögne állandóan mobilja: tudsz egy jó szerelőt? Hol műszakiztassam a kocsimat? Kellene egy jó gumis…
 
Ha megvalósul a projektünk, akkor minden autósokat érintő helyi információ elérhető lesz néhány kattintással a Pécsiautós.hu weboldalon.
 
Sőt, ha az ország bármely pontján járva parkolót keresel, vagy lerobban a kocsid: 19 megyei és 2 fővárosi autós portálunk lesz segítségedre.
 
Tudtad, hogy a 4,5 millió vezetői engedély 41%-a női kézben van? Mégsincs olyan weboldal, ami a női autósokat is megszólítaná: mi ezt meg fogjuk tenni!
 
De hogyan fognak pénzt termelni ezek a helyi információkkal teli, nőknek is szóló autós portálok?
 
A recept egyszerű és bevált: vegyél egy sokakat érintő témát (ami jelen esetben az autózás, de helyettesíthető más hozzávalóval),  szűkítsd le a témát egy megyére, majd a megyében élő autósoknak nyújts rengeteg hasznos, érdekes és ingyenes szolgáltatást. De nehogy kifelejtsd a jó marketinget! Ha mindent úgy csinálsz, ahogy a recept írja: a helyi autós cégek „kajálni” fogják az oldaladat, tehát fizetni fognak azért, hogy megjelenhessenek nálad. Az már csak hab a tortán, hogy a helyi autós oldalakból álló országos hálózat a nagy autós cégek figyelmét is fel fogja kelteni!
 
Mindehhez megvannak a domain nevek, elkészült a minta oldal és szívesen betársulna a projektbe az az informatikai cég, amellyel 3 éve együtt dolgozom és amely több mint 20 weboldalt készített  nekem  - merthogy ugyanezzel a koncepcióval már létrehoztam egy gyermekes családoknak  szóló,  franchise rendszerben működő honlap-csoportot.
 
Legyen szó autóról, vagy cégről: ki mondja, hogy egy nő nem tud jól vezetni?"
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére