Jelenlegi hely

A mi karácsony esténk

Ahány ház, annyi szokás - igaz ez a karácsony estékre is. Bemutatjuk, hogyan töltik a karácsony estét az Imamik országszerte, illetve mit javasolnak azoknak, akik tanácstalanok abban, hogyan is oldják meg a karácsonyfadiszítést a kisgyerekek tudta nélkül. Ezekkel a kis összeállítással is kívánunk Nektek békés karácsonyt!

A fő kérdés ezen a napon leginkább az, hogy mit csináljunk a gyerek(ek)kel, amíg az Angyal vagy a Jézuska meghozza a karácsonyfát és az ajándékokat. Úgy látjuk, hogy ezzel kicsit bajban vannak a szülők ott, ahol az a szokás, hogy meglepetés a karácsonyfa. December 24-én már nincsen igazán (gyerek)program, sőt még a játszóházak sincsenek már nyitva. Egy lehetőség a délutáni betlehemi előadás a templomban, de nem mindenki akarja/tudja ide elvinni a gyerekeit. De akkor mit lehet tenni, mások hogyan oldják meg?


Nálunk a művelődési központ szervez Angyalváró filmvetítést és kézműves foglalkozást. Egy ötlet, amit ajánlani tudok: jó idő esetén (gyerek nélküli) rokonnal, ismerőssel elküldeni a gyerekeket sétálni, galambot/hattyút etetni, játszóterezni vagy a nagyobb gyermeket moziba. Vagy csak menjen(ek) át hozzájuk egy időre, míg a szülők "elmennek" valahova, hogy aztán együtt érkezhessenek haza. Nálunk nincs ilyen gond: mi együtt díszítünk. (Szabina, Zalaimami)

Gyermek karácsonyfát díszít


A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás lehet pár órára kölcsönadni a gyerekeket a nagyszülőknek (már ha vannak a közelben és vállalják is őket), velük elmehetnek sétálni (én gyerekkoromban imádtam az esti séta közben megszámolni, hogy hány házban/ablakban égnek már a karácsonyi gyertyák és érkezett meg az Angyal), vagy moziba (az talán még ilyenkor is nyitva van).

Mivel nincs segítségünk karácsony napján, és három kisgyerek mellett elég nagy a lebukás veszélye, mi is együtt díszítjük a karácsonyfát. Meg is ideologozáltuk a számukra: az Angyal csak az ajándékokat hozza, és csak akkor, ha jók voltak és a karácsonyfát is szépen/ügyesen feldíszítik. Ez egyénként egészen más, mint amikor én kicsi voltam: én ragaszkodtam hozzá, hogy "készen" kapjam a karácsonyfát akkor is, amikor már régen tudtam, hogy mégsem az Angyal hozza. És sajnos máig emlékszem arra a "traumára", amikor az idős tanítónénim elsőben felfedte A titkot... (Ildi, Budapestimami)


Mi ezt úgy oldjuk meg, hogy december 23.-án éjszaka feldíszítjük a fát, és reggel amikor felkelnek a gyerekek, már ott áll a nappaliban, és ott vannak az ajándékok is alatta.

Ez azért is van így, mert nálunk van a szentesti vacsora. Itt vannak a nagyszülők, keresztszülők és ez azt jelenti, hogy minimum 10 doboz ajándékot kapnak egyszerre, de inkább többet... Ilyenkor gyakorlatilag egyszerre kibontanának mindent, és egyiket sem tudnák rendesen megnézni, mert jön a következő és össze-vissza kavarodnak a szőnyegen a különböző ajándékok, azt sem tudjuk, hogy melyikhez mi tartozott... Szóval ezért tőlünk (vagyis a mi Jézuskánktól) már december 24.-én reggel megkapják a fát és az ajándékot, így könnyebben kivárják az estét is. (Marianna, Kecskemétimami)


Nálunk is december 23-án éjszaka jön az Angyalka a fával és az ajándékokkal. Tavaly is próbálkoztunk már azzal, hogy inkább mi díszítsük a fát közösen, hogy a kicsi ebbe nőjön bele, de a nagylányunk hallani sem akar róla, szerinte mi nem tudnánk olyan szépen megcsinálni mint az Angyalka, és neki ugyanaz a fa kell, amit mindig kapunk. :-) 

24-én reggel itthon karácsonyozunk, így van idő egész délelőtt az új játékokkal játszani, ebéd az egyik nagyszülőknél, vacsi nálunk a másik nagyszülőkkel. Másnap dédik, sajnos már csak kettő van, ez már csak egy napos program, régebben kettő volt.  A karácsony előtti ovi-isi szünetes napokat mindig a konyhában töltjük a lányommal és sütiket sütünk. Most már a kicsi nehezít, de idén is ez a terv. (Timi, Fehérvárimami)


Nálunk régóta az a szokás, hogy 24 este, de valóban este jön a Jézuska és nem is ebéd van, hanem ünnepi vacsora. Lehet, hogy ez úgy lett, hogy sosem lettünk kész, illetve már gyerekkoromban anyuék sem, nem tudom.  De az is lehet, hogy csak direkt így időzítettek, és később mi is, hogy igazán csillogjon és világítson minden már a sötétben. Korábban az volt a szokás, hogy a fát is Jézuska hozza és díszíti akkor, amikor már minden készen áll egyébként. Addig a gyerekeknek délutáni alvás, pihenés volt, hiszen a Jézuskát nem szabad meglátni :) 3 éve együtt díszítjük a fát, hiszen egy éjszaka alatt lehetetlenség mindenhova eljutnia a Jézuskának :). Nincsen nagyon különleges menü, tárkonyos csirkehúsleves vagy most idén kakasleves volt, amit már 23-án elkezdtem csinálni. Ami fix, azok a különböző majonézes saláták, amit már együtt csinálunk a gyerekekkel és ehhez valami rántott dolog - sajt, hal vagy valamilyen hús - idén csirke. Most már második éve gyerekek csinálják a kókuszgolyót, az is elkészült 23-án és közösen sütjük a mézeskalácsot - amikor időnk van rá - idén az is 23-án készült. (Szandra, Veszprémimami)

  


Vidám készülődést és lebukásmentes karácsonyfa-díszítést kíván az Imami csapata!

Nektek hogyan telik a karácsony estétek? Hogyan oldjátok meg, hogy legyen meglepetés?

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nagykőrösi Filmkihívás videópályázat 16 felettieknek:  „A nevetés gyógyít” témában

Nagykőrösi Filmkihívás videópályázat 16 felettieknek: „A nevetés gyógyít” témában

Pályázat típusa: Videó készítőKorosztály: 16 felettNevezési határidő: 2021. január 31.
Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Kruchió László dekoratőr idén 13. alkalommal készítette el Adventi kiállítását, amit évről évre vár szinte az egész város. Egy mesevilágba csöppenünk a kiállítást körbejárva, lélekben is készülve a karácsonyra.A város főtere megtelik játékossággal és a várakozásra való felkészüléssel. November 29 – december 13-ig látogatható a szabadtéri kiállítás Monor központjában, a Szent István téren.
A bejglin ne, de a papíron spórolhatsz! avagy karácsony újrafelhasználva

A bejglin ne, de a papíron spórolhatsz! Avagy karácsony újrafelhasználva

Az ünnep kiváló alkalom arra, hogy a környezetünkért is tegyünk, sőt mindezt együtt is tehetjük a családdal, barátainkkal vagy kollégáinkkal. Kreativitással, előre tervezéssel csökkenthető az egyszer használatos dekorációk, csomagolások mennyisége. Ötletek, tippek, videók a képeslaptkészítéstől a karácsonyfáig!
Exkluzív ajándék az olvasóinak

Exkluzív ajándék az olvasóinknak

Sokat gondolkoztunk mi legyen az ajándék az olvasóinknak. Valami olyan, aminek igazán örültök, amit szívesen megosztotok, és ami nem terem minden üzletben (ugyebár a mai világban ilyen már nincs is J ) és amit Ti is tovább ajándékozhattok.
Ugrás az oldal tetejére