Lilla születésével kis családunk újabb családtaggal bővült, össze kellett csiszolódnunk, ami nem ment egyik napról a másikra. A jól megszokott napirend, amit a pici érkezése előtt sikerült kialakítanunk, borulni látszott. Lábadozásom az első pár hétben nem ment könnyen, mert az akkor „már” 20 hónapos kislányom, Anna még jobban igényelte a közelségemet, nem volt egyszerű kialakítani a lányok között az egyensúlyt. Ráadásul tomboltak a hormonok is, sokszor elsírtam magam teljesen váratlan helyzetekben, úgy éreztem összecsapnak felettem a hullámok. Anna nem tudott mit kezdeni az új kis jövevénnyel, játszani még nem tudott vele, sokszor csak a sírását hallotta vagy éppen azt látta, hogy alszik vagy szopizik. Kompromisszumot kellett vele kötni, minden szoptatás vagy pelenka csere előtt. Édesapa aktivizálta magát ilyenkor, neki sem volt könnyű megértetni Annával, hogy Anyának a babával kell most foglalkoznia és nem tud vele játszani. Ez a féltékenység Lilla első évében végig kitartott. Ma már Anna játszópajtásként tekint rá, sokszor kapom rajta őket, amint éppen birkóznak, vagy teljes egyetértésben főzőcskéznek, babáznak.
A pocakos naplómban írtam, hogy a két terhesség nagyon hasonló volt, a szülések már nem annyira.
Hasonlóan ehhez a két gyermek első éve is nagyon különböző volt.
Lilla az első pár hétben has fájós, szorulásos baba volt, meg kellett barátkoznunk a szélcső használatával. A legkönnyebben Apukája mellkasán nyugodott meg, ezt sokszor be is kellett vetnünk. Annánál nem volt gond a pocakkal.
Lillus sokáig 1,5-2 óránként szopizott, gyorsan megemésztette az anyatejet. Anna percre pontosan 3 óránként evett.
Lilla elaludt ott, ahova letettem, kisebb babusgatás nélkül. Annával birkózni kellett, hogy aludjon. Alvási pózban Lilla a hanyattfekvést szerette és szereti, miközben Anna már pár hetes kora óta csak hason aludt és ezt is szerette a legjobban.
A baba születése utáni kötelező vizsgálatok egyikénél Lilla nem mutatta az egyik reflexet (járás), később kiderült, valószínű a lustasága miatt. Emiatt az első évben a Fejlődés Neurológiára kellett hordanom negyedévente. A csípővizsgálat során is találtak egy kis eltérést, ezért egy hónapig terpeszpelenkát hordott, sokat tornáztattuk, hason altattuk (amit borzasztóan utált). Annánál nem volt semmi gond.
A mozgásfejlődésük hasonló volt, 6 hónapos korukra mindketten oda-vissza forogtak, 8 hónaposan ültek, 9 hónaposan másztak és ácsorogtak bútorok mellett. Anna elindult 1 éves korában, Lilla erre még várat, ügyesen lépeget, ha vezetjük, vagy ha a járássegítőjét tolja.
A fogzás Lillánál előbb beindult, 5 hónapos korára kibújtak az elsők, 8 hónaposan 6 foga volt, 1 évesen 9 bújt ki. Sajnos nem könnyen, sokszor napokig lázas, étvágytalan, nyűgös volt. Anna könnyebben viselte az egész folyamatot, később bújtak ki neki. A 20. foga 2,5 évesen, szinte észre sem vettük.
A hozzátáplálás egyik gyermeknél sem ment könnyen. 6 hónapos kortól próbálkoztunk az új ízekkel, addig csak anyatejet kaptak mindketten. Az anyatejes korszakban volt olyan időszak, amikor nem akart Lilla nappal szopizni, csak éjjel, félálomban, ez a fogzásnak volt köszönhető. Mondjuk ez a súlyán nem látszott, az első pár hónapban dobálta magára a kilókat, hurkás volt mindenhol, olyan volt, mint egy barokk kisangyal J Félévesen 8300 g volt, 1 éves korára 10150 g, megháromszorozta a születési súlyát.
A hozzátáplálás az almával kezdődött, mindenféle formában, reszelve, sütve, később keksszel, de nem aratott nagy sikert. Bátran kijelenthetem, hogy mindketten 8 hónapos korukig kitartottak kizárólag az anyatej mellett.
Az ezt követő hónapokban próbálkoztunk a többi gyümölccsel, zöldséggel a hozzátáplálási táblázat alapján. Kb. 10 hónapos korukban sikerült kiváltani az egyik étkezésüket valami másra, mint az anyatej. 1 éves korukra pedig sokféle ételt megettek, amit eléjük tettem. Annát 14 hónapos korában választottam le az anyatejtől, részben mert kezdett elapadni, részben, hogy picit regenerálódni tudjak a pici érkezéséig. Lillánál nem tervezem az elválasztást, főleg mert a fogzás miatt sokszor ezzel nyugtatom meg és volt már, hogy segített kivédeni betegséget is.
Lilla születés óta nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygós baba volt.
Ma már kész kis ember, nem kisbaba. Tombol nála a szeparációs szorongás, ha eltűnök a képből, visít utánam. Nagyon igényli a közelségemet, olyannyira, hogy néha úgy kell vasalnom vagy mosogatnom, hogy ő közben a nadrágomban csimpaszkodik. Közben Annánál tombol a dackorszak, szóval ez sem könnyíti meg a helyzetünket. Lilla sokszor oldja a feszültséget egy kis huncutkodással, nagyon sokat nevetgél, heherészik, mutogat, mindenkit elvarázsol a kis kacsingatásaival. Kialakult napirendje van, szavakat, vagy szavak elejét mondja, innentől gyorsan fejlődik majd, és észre se vesszük. hogy milyen gyorsan telnek a hónapok.
Sokan azzal biztatnak vagy nyugtatnak egy-egy nyűgösebb időszak után, hogy a lányok gyorsan össze fognak csiszolódni, az a 20 hónap „korkülönbség” nemsokára meg sem fog látszani rajtuk és még vissza fogom sírni ezt az időszakot, csak most még nem hiszem el, azt érzem, hogy nehezek a mindennapok. Most még picik, nincs velük olyan sok probléma, mint a nagyobbakkal. Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gondJ Majd elválik.
Tóth-Aradi Gabriella vagyok egy 3 éves Nagyfiú, Gergő és egy 1 éves Kislány, Eszter anyukája. Kiscsaládunk tavaly december közepén költözött ki Pécsről Orfűre.
Hogy milyen is volt az elmúlt év 2 Kicsivel?! Bele se merek gondolni mi minden történt velünk ez idő alatt.
Gergő nagyon aranyos volt, amikor hazaérkeztünk a Húgival, mivel ő nagyon Apás viszonylag könnyen viselte hogy az Anyukája többet foglalkozik Eszterrel. A lábadozásommal kapcsolatban, nem tudom most mi mást csinálhatott az orvosom (itt a gátmetszésre gondolok), de mintha nem is szültem volna (na jó az a hasamon és a felszedett kilókon még látszott), egyenesen tudtam ülni, étvágyam is volt és semmi gyermekágyi fáradtság! Anyukámnak már-már rám kellett szólni, hogy egy kicsit pihenjek. Igazából nem is lett volna ilyesmire idő, mert Eszter hamar ráérzett az anyatej ízére és ellentétben a Tesójával csak cicizett és persze ott volt Gergő.
Így,hogy nem nagy a korkülönbség a Gyermekeink között még elég jól vissza tudunk emlékezni, hogy milyen is volt Gergővel, miben más a 2 Lurkó és mi szülők miben vagyunk mások. Talán a legszembetűnőbb az, hogy lazábban vesszük a dolgokat, nem bújjuk egyből a könyveket, internetet, nem telefonálunk azonnal a Mamának.
Ha valaki azt mondja nekem, hogy a második gyermek nyugodtabb, türelmesebb, elfogadja hogy nem ő az első, hát nem is tudom mit mondanék neki. Amennyire Gergő nyugodt, türelmes és csendes Baba volt, Eszter annyira nem. Ha valami nem úgy van ahogyan ő szeretné, pl nincs egyből ölbe véve, jön a hangos hisztis, könny nélküli ordítás. És simán el lehet kényeztetni a másodszülöttet is!
Visszagondolva a fejlődésükre, igaz lehet a szóbeszéd, hogy a lányok ügyesebbek, hamarabb csinálnak meg dolgokat, még be sem töltöttük a 11. hónapot és a mi kis Virágszálunk már el is indult, 13 hónaposan pedig már szalad.
Igazi csajszi, reggel kimászik az ágyból és első dolga kivenni egy ruhát a szekrényből és irány a fiúk. Ha zenét hall egyből riszálja a popóját, akár szopizás közben is.
Mivel Gergőt már a kezdetektől fogva tápszerrel is etettük, Eszternél nagyon furcsa volt, hogy elég a tejci. Viszont nehézséget okozott a hozzátáplálásnál, nem fogadott el semmilyen bébiételt, így muszáj voltam többet főzni. Hál Istennek nagyon jó evő és most már mindent eszik. Hozzátartozik a dologhoz, hogy nem főztem neki külön, visszább vettünk a fűszerekből és a gyermek jó ízzel ette pépesítve amit mi.
Sajnos az éjszakák elég mozgalmasan telnek, a mai napig Eszter velem alszik, Gergő pedig apával. Eleinte a kényelmes, félálomban történő szopiztatás miatt alakult így, és ennek nem tudom hogyan vessek véget. Nekem kellene erősebbnek lennem, hogy ennyi, mostantól éjszakai cicizés nincs. A terv úgy volt, hogy maximum 1 éves koráig szoptatom a lánykát. Addig már eljutottunk, hogy reggel és este van cicizés (napközben max ha nagyon nyűgös). De sajnos a teljes elválasztás még nem következett be. Biztos, hogy már nem is annyira a tej kell neki, mint táplálék-hiszen eszik szilárdat rendesen- hanem anya közelsége és tudja hogy szopizásnál anya még ha csak egy rövid ideig is, de csak az övé!
Hogy hogy jönnek ki ketten a Bátyussal?! Eszter nagyon bújós, Gergőnek viszont ez néha sok. A játékban is persze mindig az kell ami Gergőnél van, és hiába van baba mi a legjobb játék: az autó és a fa kard.
Gergőnk április végén betölti a 3. évét és egy újabb nagy feladat előtt állunk, elkezdjük az óvodát. Most hogy már többször voltunk felmérni a terepet látszik rajta, hogy mennyire igényli a vele hasonló korú gyerekek társaságát, hát majd meglátjuk hogyan vesszük ezt az akadályt. Egyenlőre a szobatisztaságot gyakoroljuk, és mondhatni nagyon jól haladunk – bár nem szeretném elkiabálni :)-.
Az elmúlt 10 hónapban Dalma lányunk méltán viseli: A suttogó titkai c. könyv szerint a „Mintababa” titulust. Hogy miért is: két hónapos kora óta átalussza az éjszakát, fejlődési lépcsője (forgás, kúszás, mászás, térdelés, ülés, felállás), ahogy a nagykönyvben meg van írva. Persze hogy dagad a mellünk!
Az életünk megváltozott, egy önálló személyiségű gyerkőccel ajándékozott meg a jó Isten. Közös kompromisszumokkal és lemondásokkal azonban, megpróbálunk magunk és mások számára is időt szakítani.
Mivel tervező embertípus vagyok Dalmi születése előtt, a „kellemetlen” dolgokra készültem fel. Kellemesen csalódtunk! Kislányunk türelmes, alkalmazkodó, mindenki felé nagy szeretetet és örömet adó, áldott jó gyermek. Az előzményekben leírtam, hogy várandóságom alatt nyugodt életvitelt éltem, mely hozzájárult lányunk jelleméhez.
A kórházi viszontagságok után (6 nap intenzív-antibiotikumos kezelés), hamar megszokta az itthoni légkört. Férjem aktívan részt vesz minden, gyermek körüli munkában és a családomra is mindig számíthatok.
Kezdetben próbálkoztam a szoptatásával, de mivel igen lassan ment (1 óra/alkalom), folytattam a kórházban elkezdett (naponta 2x1 órát lehettem bent nála) mellszívást, majd cumisüvegből való etetést. Nem volt hasfájós, Tommee Tippeecumisüvegből iszik, ami elvezeti a nyelés során keletkezett levegőt. Dalmi és számomra is ez a legkényelmesebb megoldás - nem tartom magam ezért önzőnek, és lustának sem. A hónapok alatt kiderült, hogy nagy szükség volt a módszerre. Utazás, betegség miatt nem tudtam a picivel lenni így férjem/édesanyám etetett. Mivel sportolok (futás, aerobic, lovaglás), szintén mellszívót használok- telt keblekkel nehezen menne a dolog. Kezdetben napi 5 majd 4 illetve 3 alkalommal (1 éves koráig tervezem) szívtam. Mivel van bőségesen, a mélyhűtőben is tárolok kb. 1 hónapra való mennyiséget, és Dalminak van egy tejtestvére.
Persze nem buzdítok senkit, hogy így tegyen, és nem vagyok bárkinél sem jobb, sem rosszabb anyuka.
3 hónaposan almát majd fokozatosan más –gyermekorvos által- egyeztetett élelmiszereket eszik lányunk. 10 hónaposan reggelire, tízóraira és vacsira kap tejcit, ebéd és uzsonna főzelék, gyümölcs. Még nincs fogacskája- turmixolunk mindent. Nagyon odavan a teljes kiőrlésű, kifliért, zsömléért, igazából mindent szeret. A babateát nem issza meg, viszont vizet 3 hónapos kora óta iszik –nem kis mennyiségben.
A családtagoktól és a vendégektől alapelvárás volt és most is, a kézmosás minden alkalommal. Ez idáig szerencsére elkerült minket minden betegség, az orszi-porszit sem kellett még használni (ha mégis sorra kerül a gépet szobán kívül hagyom, csak a csöve lesz bent). Naponta porszívózom és Dalmi nagyon szereti, főleg a meleg levegőt-amit hátulról nyom, de odavan a hajszárítóért is. Ilyenkor nagy levegőt vesz, becsukja a szemét és mosolyog, mint az uszodában merítés előtt.
Az ölben cipelést és a felemelgetést nem erőltettük, sem mi, sem a családtagok. Nem igényli nagyon kivéve, ha vigasztalásra vágyik.
Napi ritmusunk a következő: 6.30-7 órakor kel (mosolyogva, beszélget, szól hogy fent van), öltözés etetés, majd játszás (nagyon jól elvan egyedül is, bejárja az egész házat, ameddig mi reggelizünk) 9-10 körül alvás (be a kiságyba, egy két játékkal vagy 2 db cumival-nagyon élvezi, hol az egyiket-hol a másikat pakolja a szájába), 10-11h tízórai. Míg alszik, összepakolok, teszek-veszek. Tízórai után ebédkészítés, séta.13-14h ebéd. Nem szép dolog tőlünk, ha úgy ítéljük meg, hogy keveset evett a vizesüvegét tartjuk a szája elé, közben a kanalat dugjuk a szájába. Ezzel a csellel kb.3-4 kanállal többet eszik. Délután mama, séta, játék, 17 óra körül uzsonna, séta, játék, 19.30-20h fürcsi majd alvás (be a kiságyba, villany leo).
Alkalmanként felébred éjjel, ilyenkor átmegyek és a kiesett cumit odaadom (már többet bekészítettem az ágyába), alszik tovább. Havonta 3-4 alkalommal éjjel, vsz. a fogzás miatt fél-1 órát ébren van, ilyenkor bekenem Dentinoxal vagy gyógyszertári ecsetelővel az ínyét, simogatom, vizet adok neki, majd lassan elalszik. Nem titok, a cumihoz a cici hiánya miatt ragaszkodik. Ha nyűgös megkapja, megnyugszik, elégedetten hümmög. Persze ok nélkül nem veszi be, ha mégis kicuppantjuk a szájából.
Születése óta külön szobában alszik (nyitott ajtó mellett bármilyen hangra felébredek), megvan a mi és a saját territóriuma Mivel a babák őskonzervatív emberkék, napi ritmusban történő változásokat nehezen tolerálja. Alvás a kiságyban, vagy séta közben a babakocsiban, evés az ölünkben (tejci) vagy etetőszékben. Ebben a korban pillanat memóriával rendelkezik, hála Istennek egy-egy fej beverésre (asztal, padló), újbecsípésre a nagy ijedség és sírás után, nem emlékszik. Viszont a gyermekorvosnál történő súlymérés és általános vizsgálat, szuri, sírásra fakasztja. Ezt a procedúrát férjemmel végezzük, mivel én a háttérben küszködöm a saját könnyeimmel. Ez van- majd beleedződöm!
Igyekeztünk hozzászoktatni más környezethez is. Anyumnál sokat van- néha ott alszik. Alapjáraton nem esik kétsége idegen, vagy alig látott arcok láttán. Szereti a kutyusunkat, a cicát, a lovakat, leveleket, mindent, ami a természetben van. Visszük merevített háti hordozóba és Manduca (ebben lehet elől, oldalt és a hátadon vinni) hurciba is. Jelenleg az autósülés van felcsatolva a babakocsi kerekeire, mivel a kisasszony ül (a mózes részt 2 hónapja elcsomagoltam), sőt nagykádban fürdik 3 hónapja-és ott is csak ülni akar- alig tudom lehasaltatni.
Tervezem a harmadik (menetiránnyal megegyező, 2 éves korig használható) babakocsiülést felcsatolását. Ezzel már tudunk együtt futni -alig várom.
3 hónapos kora óta jár babaúszásra, szépen megy a merülés-nem nyel vizet. Nagyon élvezi (és ez látszik rajta, nem a mi örömünkre visszük) a babatársakat, a vizet, a játékokat, feladatokat.
A fél éves orvosi vizsgálat alakalmával kiderült súlygyarapodása kissé elmarad a korához és magasságához képest, ezért Sinlacot kell raknunk a tejcibe, főzelékbe, gyümölcspépbe hogy „nehezebb” legyen. Mostanra sem változott nagyon helyzet (73 cm, 7.3 kg), ezért gyermekorvosi javaslatra, vérvétel lesz, laktózérzékenységre. Azzal nyugtatom magam, hogy a családban nem fordult elő ez a betegség, és Dalma nagyon élénk anyagcseréjű (3-5 alkalommal kakil egy nap), ja meg tízszer végig mássza a lakást-ami nem kicsi. Megvan az eredmény: nincs tejérzékenységJ!
Minden sarokra és bútorra sarokvédőt és konnektorzárat vettünk (ajánlom az Ikeás darabokat).
Igazából, a vett és örökölt játékok nem, inkább a fakanál, drótok, konnektor, ajtók becsukása-kinyitása érdekli. Ha valami nem tetszik, vagy nem kapja meg, neki hátát megfeszítve domborít- ilyenkor elmagyarázom neki hogy miért nem, és helyettesítem/kicselezem más tárggyal.
A körömvágás kezdetben könnyen ment leginkább alvás közben férjemmel együtt vágtuk, mostanság pedig ölbe veszem és hosszas beszélgetések, éneklés között történik a nagy bravúr.
Sajnos az időt én sem tudom megállítani (néha már elegem van: a becsüld meg az időt, mikor lesz kistesó, meg hogy pillanatok alatt felnő dumából), az élet rendje, hogy nő a gyerkőc. Igyekszünk minden napot örömmel megélni, hiszen mindig rejteget valami újat leánykánk fejlődése.
Magamról: azt terveztem, hogy 1 év után visszamegyek dolgozni, de mivel szerelmes lettem Dalmiba itthon maradtam. Főnökömmel megbeszéltem - aki az otthonmaradásom okát tudakolva - megjegyezte: helyes, a munkám megvár.
A hajam lányunk három hónapos korában eszméletlenül hullani kezdett (ami állapotosság alatt megdúsult az kiment), csomókban, hjajj kötegekben szedtem össze! Férjem már megijedt, hogy marad-e valami. Hajerősítő és hajhullás elleni sampont használtam, de semmit sem ért. Aztán három hónapra rá, mintha elvágták volna a hullást-megállt. Most a kb. 5 cm-s „babahajakkal” küszködöm, de sebaj. A menzeszem 4 hónapja megjött-és a tévhitekkel ellentétben, Dalmi továbbra is issza az anyatejet- nem változott meg az íze. Viszont a fagyasztott tej, megolvasztva kissé fémes ízű.
Eredeti súlyomat a szülés után 2 hónappal visszanyertem (+11kg szülés előtt). Mivel a tejtermelés sok kalóriát emészt fel, és rendszeresen sportolok, azóta is fogyok. Konyhásnéni karom sincs, Dalma emelgetése egészen kiszálkásítottJ.
Most már 10. hónaposak vagyunk. És jelenleg az én kis kincsem itt nyújtózkodik az íróasztal mellett és követeli tőlem a kukucot (nyuszi pufi). A jelenlegi paraméterek 76cm és 9kg, 4 fogacska (további 2 kibújóban van).
Születése (június) óta rengeteget fejlődött. Júliusban elkezdett követni a szemével és már kacarászott is. Augusztusban felemelte a buksiját és már gagyogott . A látványos fejlődés szeptembertől kezdődött, mikor tárgyakért nyúlt azokat a kezében meg is tartotta, perdült, fordult, felhúzódzkodott. Majd jöttek azok a pillanatok, amikor rájöttem, hogy nem marad kis picuri baba az én Borkám. Kúszott mászott, felült és felállt, majd kb. 3 hete hogy egyedül járkál a lakásban. Még mondtam is, hogy eddig azért drukkoltunk, hogy felálljon és menjen, most meg már jobb lenne, ha egy helyben megmaradna, mert az óta megállíthatatlan. J
Persze ez idő alatt is voltak nehézségek, a legrosszabban azt viseltem, amikor beteg volt, lázas és el volt dugulva az orra és porszizni kellett neki. Voltak gyenge pillanataim bevallom, de hát kinek nem! Azonban mindezt elfeledteti velem az a boldogság és szeretet, amit tőle kapok.
Szeretem, akkor, amikor rötyögve végig fut a szobán, amikor a cipők fűzőjét összebogozza, mikor kirámol a fiókokból, mikor eldugja a távirányítót…
Szeretem, mert Ő az én kicsi Kincsem!
Botond hazaérkezésekor is nagyon meleg volt. Emma a ház előtt, az úton várt ránk a szomszéd Nénivel. Mikor leparkoltunk Emma mászott be az autóba hozzám, majd azt mondta „Híí Anya, híí baba!” - nagyon megható volt. Mindkét testvér nagy érdeklődéssel fogadta a Kisbabát. Eleinte nehéz volt a szoptatást összeegyeztetni Emma éppen aktuális és önálló csínytevéseivel illetve éppen bilizni-kell tevékenységgel. Minden időszaknak megvolt a maga előnye és kellemetlensége is..
Boti 4,5 hónaposan többet nem kért a szopizásból, ami amúgy sem volt teljes körű, így mondjuk a cumisüveggel jóval egyszerűbbé váltak az etetések, nem voltam úgy helyhez kötve és kevesebb időt is vett igénybe. Szerencsére Botika nagyon jó természettel van megáldva, így elaltatta magát, vagy elnézelődött és minden hozzáintézet pillantásért vagy szóért hatalmas vigyorral válaszolt. 
Eleinte nem nagyon mocorgott, sőt, ahová letettük jól érezte magát úgy, hanyatt vagy hason fekve. Mikor elkezdett forogni, hamarosan mászni is, most pedig már áll és lépegetni próbál 9 hónaposan, na innentől jobban kell rá figyelni, mikor éppen mi kelti fel az érdeklődését. Pl. a kandalló előtti dolgok, vagy éppen a tv körüli áramelosztó és zsinórok, szemeteskuka …
Szerencsére most már a kis nővére is szól 2 éves és 9 hónaposan, ha Boti valami bajosat csinálna. Bencikém 8 évesen megtanult szépen egyedül közlekedni az iskolába, busszal vagy, ha jó az idő gyalog megy, és már a biciklivel is próbálkozunk, de egyedül még a fő útra nem engedem, így ez csak akkor megoldható, ha én is el tudok menni itthonról. Ha délután megérkezik bizony evés után leckét kell írni, ez mondjuk, míg kisebbek voltak a Picik volt olykor érdekes…
Apa keveset van itthon, este egyedül látom el a gyerekek lefektetését is. Ő bevásárol, illetve, ha úgy alakul, akkor itt helyben kocsival hozza-viszi őket ahová lehet. Emma nagyon szereti Bencit elkísérni az iskolába, illetve a postán intézkedni, vagy a bolti automatából tejcsit hozni Apával. A betegségek annyira nem voltak eddig jellemzőek, némi nátha, nyűgösség, most volt a legkisebbnek 5 napig kellemetlenebb hányós vírusa, szerencsére más nem kapta el, most viszont az ügyeleti ellátás miatt a bárányhimlő jeleit lesem rajta…
Van, hogy délután egyszerre tudnak aludni, akkor tudok pl. most bodzaszörpöt eltenni, vagy teregetni, sütni ilyesmit. Persze van, hogyha frontosabb időszak van, akkor két napig készül a sütemény is :) Ha gyerekekre kell vigyázni, jön a szomszéd Néni, szinte minden nap elviszi őket délután vagy együtt megyünk kutyust sétáltatni, vagy a Nagyszülők is jönnek időnként, ők is segítenek a gyerekvigyázásban. Botinak most kezdődött a szeparációs szorongási időszaka, ettől egy picit nehezebb a kimozdulásom, bár viszonylag ritkán megyek egyedül valahová hosszabb időre.
Azért míg picik nehezebb megoldani a háztartás körüli teendőket, erre leginkább a szakaszosság a jellemző, illetve, hogy az időm 95 %-át tényleg a család körüli munka teszi ki, pedig néha tényleg rám férne egy kis kikapcsolódás. De, ha nem kergetőznének négykézláb az asztal alatt kacagva, ha nem pakolásznának le mindent a polcról, fiókból, ha nem ölelnének meg sírva, vagy nem jönnének a fájó ujjacskával pusziért, vagy nem hisztizne toporzékolva, nem dicsérné meg az ennivalót, amit főztem, azt gondolom nagyon boldogtalan lennék, ha ezt nem tapasztalnám meg. Ők a legkedvesebb tanítóim.
Kicsi fiam, Kenese, holnap lesz 7 hónapos. Az utóbbi gy hét alatt „meghódította a világot”. Forog, minden nagyfiús játékot el akar érni, bátyja „örömére”, villámsebességgel tolat, élvezettel rugózik.
Egy igazán szép szülés után a gyermekágyas osztály már nem volt hasonlóan idilli. Itthon pedig újra össze kellett rakni a családot. Lénárd az első pillanattól kezdve imádja a kicsit, mindemellett persze sokszor haragszik rá és rám is, amiért pl: megszületett, meg kell etetni, rajtam tanyázhat folyton, és mindazért az időért, amíg nem kizárólag vele foglalkozom... Ez van.
Amikor Lénárd volt kicsi, úgy éreztem, kihúzták alólam a talajt hirtelen. Most is ugyanezt érzem, csak teljesen más szempontból. A babázás átalakult egy igazán élvezhető kikapcsolódássá, még a pocifájós időszakkal egyetemben is. Minden olyan könnyű, és magától értetődő. Kenesét nem ringatom órákon át, könyörögve magamban, hogy aludjon már. Alszik, amikor akar. Legfeljebb felteszem a hátamra, nézelődik, azután elalszik. Természetesnek veszem, hogy a közelemben akar lenni, és mindig igényt tart rám.
Megváltozott a feladatkör. Egy dacos két és fél évessel, a háztartással, a mindennapokkal. Mindig újabb kihívások elé állít ez a kétgyermekes anyuka szerep. Amikor úgy érzem – egy pillanatra – hogy jé, milyen olajozottan mennek a dolgok, a következő pillanatban már berotyizott a kicsi és üvölt, követelve a tiszta pelust, közben az ebéd ég oda a tűzhelyen, a nagy meg a szokásos „anyaaa gyereeee!” című műsort adja elő, akár százszor is egymás után. Természetesen akkor alakul minden a legkínosabb módon, amikor éjszaka csak pár óra alvás jut. Ilyenkor – és napjában többször is, és amikor a sírógörcs már elvonult, az ott és akkor éppen áthidalhatatlannak tűnő problémák miatt, megkérdezem magamtól, hogy megérte-e mindez... hát persze, hogy megérte. Százszor újra így döntenék, csakis így.
Ha megkérdezik tőlem milyen két kis gyerekkel, azt válaszolom nagyon jó, leszámítva a nehézségeket boldogan élünk.
Réka már fél éves és elindult a hozzátáplálás az aktív anyatejes táplálás mellett. Kezd forgolódni és kúszó mozgásokat is végez már, úgyhogy lassan elindul nővére után. A két csaj nagyon szereti egymást, sokat nevetnek, szórakoznak, de azért előfordul az is hogy Sárának éppen az a játék kell, ami a picinél van, és akkor indul a sírás. Az eleje azért nem könnyű. Sára nehezen viselte, 
hogy Rékával oly sokat bújunk össze, ezért őt is sűrűn kellett felvenni és szeretgetni. Még az anyatejemből is kért, de aztán nem tetszett neki az íze így hamar leszokott róla. A pelenkát sem akarta elhagyni, mivel a kistestvérnek is van, így neki is kell. A sok beszélgetés és a szeretet megoldott mindent. Sára aktívan részt vesz a testvérkéje játékában, viszi neki a textilpelenkát és törölgeti a száját, ha épp folyik a nyála a fogzás miatt, szívesen átpelenkázná, fürdetné, adna neki mindent enni, úgy kell megfékezni, hogy a kicsi még nem ehet ilyet. A minap éppen nyalóka lógott ki Réka szájából, mert Sára az ő szájában is megforgatta azt. Ezek után balhézott a kicsi, mert ízlett neki az édes íz és sírt a továbbiakért. Most magyarázd meg a nagyobbnak, hogy ne adj neki többet, ”hisz azért sír, mert szeretné enni”. Sétáink alkalmával Réka a kendőben rám van kötve, Sára pedig motorozik mellettünk. Ha futásra kerülne a sor így könnyen megy és Réka még élvezi is a döcögést a pocimon. Sokat mondókázunk és énekelünk együtt, már Réka is játszik a hangjával és „mondja utánunk a szöveget”.
A házimunka általában az éjszakai órákra marad, mert nappal a két gyerek teljesen lefoglal, mivel Sára nem alszik napközben, ezért ha Réka szundít is kicsit én Sárát foglalom le, nehogy eszébe jusson bemenni valamiért a szobába, mert akkor Réka egyből felébred. A másnapi ebédet is apa munkából való hazatérése után este főzzük meg, majd bekerül a hűtőbe így délben csak melegíteni kell, Rékának pedig mindig frissen csinálom a pépjeit. Mivel az éjszakák még aktív szoptatással zajlanak a házimunka mellett, így nem nagyon marad idő aludni. A nap 24 órájából 18-20 óra biztos, hogy éber állapotban zajlik. Még alvás közben is minden körülöttem zajló dolgot érzékelek. Így azért kissé fárasztó ez a gyereknevelés, de most ez a legfőbb feladatunk.
Nem cserélnék senkivel sem, mert csodálatos férjem és gyermekeim vannak, akik a nap minden percében éreztetik velem, hogy fontos vagyok számukra. Az a sok köszönet, apró mosoly, ölelés, és rengeteg új élmény, amit a férjemmel átélünk azáltal, hogy szülőkké-és egyben családdá váltunk, semmihez nem fogható érzés.
