Nevem Rebeka, egy gyönyörű másfél éves kisfiam van, szeptemberre várjuk második gyermekünket. Lénárd Pécsett született természetes úton, most is így szeretnénk. A terhesség könnyű volt (a melegtől eltekintve), és a lakásfelújításon is túl vagyunk már szerencsére...
Most is ugyanúgy izgultam, mint a Lénárddal, csak most már legalább a helyet ismerem.
A váró zsúfolt, bizonyára kicsit megcsúsztak az időpontokkal. Igen, több, mint egy órát kellett várnom, amikor pedig rám került a sor, úgy éreztem, rajtam sokkal hamarabb „túl voltak”, mint a többieken.
Nyilván ez csak nekem tűnt így, mindenkivel ilyen futószalagszerűen bánnak. Sajnos. Érthető, hiszen ez nekik csak a munka, nincs benne semmi csoda, hogy egy pici magzat mozog az ember pocakjában...
Nem sokkal később én is megnézhettem, tényleg folyamatosan járt a keze, lába. Nagyon cuki volt, amolyan igazi klasszikus kis bab(a)forma.
Legszívesebben vajas kenyeret ennék sajttal, mustárral és zöldhagymával.
Nem értem, mi lehet a mustárban, ami ennyire vonz, egész életemben nem ettem ennyi mustárt. Azért próbálom visszafogni magam, mivel crohn beteg vagyok (bár az első terhességem óta teljesen tünetmentes), vigyáznom kell bizonyos dolgokkal.
2007-ben műtöttek ezzel a betegséggel, és bár nem kizáró ok, mégis sokáig féltem, hogy nem is lehet gyermekem. Ehhez képest már a második érkezik, és egyikre sem kellett sokat várni.
(2013 március)
Hajnal vagyok, 37. évemben járok. Jelenleg Hosszúhetényben élünk férjemmel és két gyermekünkkel, Benedekkel (7) és Emmával (1,5). Harmadik babánkat július vége körül várjuk. Pécsen szeretnék szülni. Mindhárom várandósságom tervezett volt és a természetes szülés híve vagyok. Az első babánál elkelt némi segítség, de bízom benne, hogy a harmadik baba világrahozatala is olyan jól sikerül, mint a másodiké. :)
Jelentem közérzet javulgat! Már az émelygés is csak akkor tör rám, ha pont délben nem eszem az ebédemet. Pedig reggelizem, aztán tízóraizom, és mégis rámtör a farkaséhség a harangszóval...
Emma várásánál is az éjszakai evések voltak a legobbak, meg az esti levesek. Soha nem voltam leveses, és utálok este főzni, de akkor dolgoztam és 6-kor értem haza, muszáj volt valami meleggel bélelnem a belsőmet.
És csodákat is tett a kedvemmel, a kedvencem a tojásleves volt :) Persze ne csodálkozzak az evés-mizérián, most 47 kilóról indultam... Talán már elértem az 50-et.
(2013 január)
Ellátogattam a fogorvoshoz, szerencsére minden rendben van.
Lehet, hogy még korai, de azt hiszem, hogy érzem a pici mozgását a hasamban. Annánál még nem tudtam mit „kell” érezni, de most tényleg azt gondolom, hogy ő az. J Egyenletes pulzálást érzek a hasam alján, a jobb oldalon. Biztosan a picike az!
(2013 január)
Antónia vagyok, 28 éves szentlőrinci kismama, harmadik gyermekemet várom. Gergő 4 éves, Berti 2 és fél és a férjem előző kapcsolatából született 11 éves Milán is gyakran van nálunk, így hamarosan 4 fiú fog körülvenni... Szigetváron fogok szülni és nem tartok attól, hogy mi lesz babázás után, hiszen otthon végezhető munkával visszavár a Pécsimami.
Aztán arra jutottam, hogy nálam biztos nincs gond, viszont ha mégis lenne valami, akkor az most derüljön ki, amikor még lehet rajta változtatni. Szigetvárra átmentem, hogy levegyék a vért.Nem éreztem valami jól magam, kicsit görcsöltem is, így táppénzre is vett veszélyeztetett terhességgel. Meg is ultrahangozott az orvos, anyósom is jött velem (akinek jelenleg 6 fiú unokája van).
Először azt mondta, hogy hason van, nem biztos, hogy látni fogja a nemét, aztán a következő pillanatban, mondta, hogy de mégis, fiú lesz, ott a kukija.
Anyósom csak nevetett (ő már biztos volt benne hogy fiú lesz, pedig ő is nagyon örült volna, ha a hetedik unoka egy kislány), én meg mélyen csalódott voltam.
Persze, az ember azt mondja, hogy ”csak egészséges legyen”, de mi azért így a negyediknek nagyon vágytunk egy kislányra.
Kaptunk egy képet is bár én nem látom, hogy ezen mit kéne látni J Másnap el kellett ide Lőrincre is mennem, hogy a keringést is
meg tudja nézni. Itt is látta, hogy fiú, ráadásul itt már nem voltak százalékok…
Azt nem mondhatom, hogy egy csapásra de nagyjából azért már teljesen elmúltak a rosszul létek, tényleg igaz, hogy a 12. –ik héttel véget érnek…
(2013 március)
Zoltán vagyok, és nagyon szerencsés :) Van egy gyönyörű feleségem Anikó, és egy imádnivaló 1,5 éves kislányom, Sára. Most éppen a következő gyermekünket várjuk, aki remélhetőleg október végén érkezik majd. Olvasva a Pécsimami oldalát úgy döntöttem, hogy klaviatúrát ragadok és megírom egy kispapa szemszögéből is élményeinket eme utazásról.
Jupiiiiiiii, végre nem émelyeg az asszony. Talán még nekem is szerencsém lesz és végre kikerülhetek a „farkaspóz” hatása alól (lásd 5. hét) :D
Kinyomtattam az MTA által jóváhagyott nevek listáját, hogy megint egy kellemes délutánt töltsünk a röhögéssel, hogy mennyi idióta nevet tudtak jóváhagyatni Magyarországon az emberek. Igazából nem is az a kérdés, hogy mi legyen az aktuális Pocaklakó neve, hanem, hogy találunk-e értelmeset. Nem olyan nagyok az igények (hja :) ): illjen a vezetéknevemhez, ne legyen alapból becenév, lehessen használni komoly állásokban is, ne legyen ciki, és ne legyen sorozatfilmekhez köthető. Már az utolsó kitétellel kiesik a nevek háromnegyede, főleg, ha beleszámítjuk, hogy melyik anyuka épp hogy bírta leírni a nevet a kórházban. Szóval jó móka számolgatni a különféle nevek átiratait :)
Hogy mi lett a konklúzió? Titok :) Talán Tarzan-Nintendó jó is lesz :D
(2013 április)
Anikó vagyok, most várom második kisbabámat. Sára lányunk természetes úton született a Pécsi Szülészeti Klinikán, a párommal most is közösen és boldogan készülünk életünk nagy eseményére ugyanott, ugyanazzal az orvossal és szülésznővel.
Júhú!!!Elmúlt a rosszullét, mintha egyik napról a másikra elvágták volna. Jól érzem magam a bőrömben, energikus vagyok, de azért rengeteget tudnék aludni, ami mint ismert nem jön össze (Sára).
(2013 április)
