Jelenlegi hely

Kiss-Márton Adrienn, az "Év női példaképe Baranyában" pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

"Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban." Gandhi
Mindig is az az ember voltam, aki, ha egy problémába ütközött, akkor kesergés helyett a megoldást kereste.

Külföldi önkénteskedésem, fővárosi multis vezetői tapasztalataim után 2012-ben éreztem magamban annyi erőt és bátorságot, hogy belevágjak a változásba, a változtatásba melynek köszönhetően mára már nagyon sok ember számára mutatunk alternatívát.

Kiss-Márton Adrienn vagyok, édesanya, HR szakember, a Virtuális Asszisztensek Magyarországon Egyesület elnöke, ügyvivő szakértő és óraadó a PTE-BTK Humán Fejlesztési és Művelődéstudományi Intézetében.

Amióta dolgozom (2001), az foglalkoztat, hogyan tudom a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalát a legoptimálisabban összekötni. Meggyőződésem, hogy csak így születhetnek sikeres munkafolyamatok, hosszú távon mindkét fél számára win-win helyzetek.

2012-ben vágtam bele a kísérleti projektembe, melyet a gyermekem születése, a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése motivált.

Ez a motiváció adott erőt ahhoz, hogy ne adjam föl menet közben a hullámvölgyekben, s ez motivált abban is, hogy közel 40 évesen újra iskolapadba üljek és elvégezzem az Emberi Erőforrás Tanácsadó mester képzést a covid alatt.

Ez a projekt nem volt más, mint az atipikus munkavégzési formák egy speciális ágának kidolgozása, bevezetése, elfogadtatása a piac szereplőivel.

HR szakemberként saját bőrömön is megtapasztaltam az atipikus foglalkoztatási formákkal szembeni ellenállást a munkáltatók részéről, így más formában kellett ezt megvalósítani. Erre jelentett, jelent megoldást a vállalkozói, partneri viszonyt biztosító szerződéses jogviszony.

Család

Férjemmel és 9 éves lányunkkal 5. éve élünk Pécsett. Szeretjük a közös, minőségi időt, a nagy sétákat, kirándulásokat.

Férjem egy autóipari beszállító cégnél dolgozik. Lányom egy aktív, mindig mosolygós 3. osztályos általános iskolás, aki szabadidejében ritmikus gimnasztikára jár és klarinétozni tanul.

Családunkban fontosnak tartjuk egymás idejének, programjainak tiszteletben tartását.

Kölcsönösen támogatjuk és erősítjük a közös és egyéni célok elérésében a kis csapatunkat. Itt is törekszünk a win-win helyzetekre, egymást meghallgatva, megbeszélve, közös jó megoldásokra törekedve.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

A munka-magánélet egyensúlya hatalmas kihívás minden szülő életében.

Ez alól mi sem vagyunk kivételek. A helyzetünket nehezíti, hogy nagyszülői segítségre mi nem számíthatunk, így tényleg magunknak kell mindent megoldanunk.

De ebben sem kesergünk, a megoldásra törekszünk.

Ezen a téren is megosztjuk a feladatokat. Iskolába reggelente a férjem viszi a lányunkat, s én vagyok az, aki délután érte megyek és az elfoglaltságokra viszem.

A kivitelezésben főként a rugalmasság, a priorizálás, a problémamegoldás segít.

A feladataimat koncentráltan, összpontosítva, legtöbbször előre eltervezve végzem, mert így tudom biztosítani, hogy ha mindenre nem is, de a legfontosabb dolgokra - a családra és saját magamra is - jusson idő.

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!

Az „Év női példaképe” pályázattal már negyedik éve olyan Baranya megyei nőket szeretnénk bemutatni és elismerni, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket és elmondják: ők hogyan csinálják!

A zsűri az összes benyújtott pályázatból hatot juttatott a döntőbe, a döntősökre szavazni február 25-től március 3-ig lehet, így végső soron a közönség dönti el, hogy ki lesz 2022-ben az Év női példaképe Baranyában.

Egy szavazó 24 óránként 1 szavazatot adhat le.

Eredményhirdetés 2022. március 8-án, Nőnapon.

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére