Jelenlegi hely

Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Cím: 7300 Komló, Alkotmány u.2/B
Tel.: 72/482-367
Emailnagylaszlogimnazium.komlo@gmail.com

Web: www.nagylgimn.hu
Igazgató: Vámos Ágnes

A középiskolai nyílt napokat, előkészítőket itt találod.

2024-2025. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK ITT!

Többször írtunk már arról, hogy milyen sport- és tanulmányi versenyeredményeink születnek, mennyi nyelvvizsgával rendelkeznek tanulóink, illetve hogy mekkora büszkeséggel tölt el minket, hogy diákjaink jelentős részét felveszik az egyetemekre, vagy éppen kiváló szakmát tanulnak érettségi után.

A mérhető visszajelzéseken kívül azonban legalább ekkora örömöt szerez nekünk a hozzánk járó és a már itt végzett tanulóink és szüleik elégedettsége, iskolánkhoz való ragaszkodása.

Összegyűjtöttük azokat a pozitív véleményeket, amelyek abban erősítenek meg minket, hogy továbbra is érdemes azért tevékenykednünk, hogy a minket választó fiatalok kezébe olyan értékeket tudjunk tenni, amelyeket kihasználva kiválóan boldogulhatnak a későbbieknek.

A szülői visszajelzések szerint azért választanak minket, mert

  • azt az időt, amit pl. a Pécsre járásra fordítana a gyerek, hasznosabban töltheti el: pihen, tanul, kikapcsolódik;
  • jobban rálátnak gyermekük mindennapjaira, könnyebb az ellenőrzése is, mintha másik városban lenne;
  • sokszor kevesebb pénzbe is kerül így a taníttatás: az utazási költségeken kívül kisebb pénzügyi igényeket támasztunk a családok felé;
  • személyesen ismernek több tanárt is közülünk (iskolatárs, volt tanár, lakóhelyi ismeretség), így eleve nagyobb bizalommal fordulhatnak felénk;
  • látják, hallják, hogy több esetben olyan helyzetbe kerül a máshová járó gyermek, hogy kénytelen éppen a mi kollégáink segítségét igénybe venni délutánonként, akik aztán nagy hatékonysággal készítik fel őket nyelvvizsgára, érettségire, vagy csak jegyeiknek javítására;
  • tudják, hogy a tanári kar jelentős része szintén a gimnáziumba járt, így különösen szoros a kötődésük az intézményhez, ami bensőségesebb légkört eredményez;
  • a leendő osztálytársak, a hasonló körülmények között élő komlói gyerekek között gyakran felszabadultabban érzik magukat a tanulók, mint a nagyobb társadalmi különbségeket mutató társaikkal;
  • tetszik nekik az, hogy nem egyszerűen csak „versenyistálló” vagyunk, hanem a tehetséggondozáson kívül kiemelt figyelmet szentelünk a nehezebben tanulók segítésére is;
  • végül hisznek a tényeknek, a számoknak, a bevezetőben már említett kiváló tanulmányi eredményeknek is.

A tanulók hasonló okok miatt választanak minket:

  • nem kell hajnalban kelni és későn hazaérni;
  • sok volt általános iskolai társuk jár hozzánk, így ismerősök közé kerülnek nálunk;
  • több programunkon részt vesznek, és látják, hogy szeretettel várjuk őket, tehát a tanárok sem teljesen ismeretlenek;
  • többféle képzési forma közül választhatnak: általános, nyelvi előkészítő, rendvédelmi és sportiskolai képzés;
  • nálunk járva tapasztalják, hogy szép, tiszta, barátságos környezetbe kerülnek;
  • lehetőségük van ECDL vizsga, vagy éppen a jogosítványhoz szükséges ingyenes egészségügyi és Kresz tanfolyam elvégzésére.

Látjuk, tapasztaljuk, hogy a város vezetése, képviselői is úgy gondolják, hogy ha már van Komlón egy sikeres, jól működő gimnázium, érdemes támogatni a komlói gyerekek itteni tanulását, hiszen ha itt végeznek, nagyobb az esély arra, hogy

  •  később is itt maradnak, esetleg visszajönnek;
  •  a város intézményeiben dolgoznak;
  •  a családok, barátok egymás közelében maradnak.

Örömmel fogadjuk ezeket az észrevételeket, és továbbra is szeretettel várjuk a helyi, illetve környékbeli gyerekeket, legyenek a mi gimnazistáink ők is!

Képzési formák:

- Általános gimnáziumi képzés 

- Német nemzetiségi nyelvoktató program 

Gimnáziumunkban mintegy 15 éve működik német nemzetiségi nyelvoktató program. A tanulók heti 5 órában mélyíthetik, folytathatják az általános iskolában szerzett ismereteiket. A tanórákon a nyelvtan, olvasásértés, hallásértés, íráskészség és szókincs mellett országismeretet (ünnepek, iskolarendszer, hagyományok…) is oktatunk német nyelven. A nemzetiségi tartalom oktatása kiegészül magyar nyelvű oktatással is történelem, földrajz és irodalom órákon. Rendszeres kapcsolatban állunk a helyi Német Kisebbségi Önkormányzattal és a német nemzetiségi nyelvet oktató általános iskolákkal. A tanórákon kívül felkészítő foglalkozásokkal is segítjük a középfokú nyelvvizsga és az emelt szintű érettségi megszerzését. Könyvtárunkan nagy választék áll a tanulók rendelkezésére. Az intenzív nyelvoktatásnak köszönhetően a tanulóink többsége jeles illetve jó eredményeket szerez a közép- és emelt szintű érettségi vizsgákon. A nyelvvizsgák száma gyarapszik. Több tanulónk folytatta az elmúlt években germanisztika szakon a tanulmányait. Célunk, hogy a tanulókban kialakuljon a képesség, az igény, hogy ki tudják fejezni véleményüket, gondolataikat német nyelven. Ismerjék meg a Magyarországon élő német kisebbség múltját és jelenét, fontosabb ünnepeit. Szeressék és használják a nyelvet. A német kisebbség kapocs Németország és Magyarország között. A nemzetiségi kultúra és a nyelvoktatás különösen fontossá vált az EU tagsággal. A német nyelvnek az európai integrációban fontos szerepe van, Németország és Ausztria hazánk első számú kereskedelmi partnerei. Ezért kiemelt jelentőségű a német nyelv ismerte napjainkban.

- Angol nyelvi előkészítő 

A gimnáziumban 2004 óta folyik emelt óraszámú angol nyelvi képzés sikerrel. Speciális tantárgyak keretében ismerkednek a nyelvvel, illetve fejlesztik nyelvhasználatukat, nyelvtani ismereteiket, országismeretüket, illetve nyelvi készségüket. Diákjaink intenzív formában készülnek előrehozott közép- és emelt szintű érettségi vizsgáikra és természetesen nyelvvizsgáikra. A tanórákon és azokon kívül differenciált formában készítjük tanulóinkat az igények és követelményeknek megfelelően különböző nyelvvizsgákra, tanulmányi versenyekre. Tanulóink a délelőtti tanórai felkészüléssel tudnak megfelelni az egyre erősebb követelményekkel előálló nyelvvizsgákon és emelt szintű érettségi vizsgán. Az elmúlt évek sikeres munkáját jelzi, hogy szinte minden tanévben részt veszünk a középiskolák legnívósabb versenyén, az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjében - együtt a neves fővárosi elit gimnáziumok diákjaival. A középfokú nyelvvizsgák száma meghaladja osztályonként a 70 %-ot. Tanítványaink nagy része folytatja tanulmányait a PTE anglisztika szakán. A 2013/2014. tanévtől kezdődően az angol nyelv mellett a németet is speciális, előkészítő formában tanulhatják diákjaink. A 9. évfolyamon heti 15 órában tanulják a választott német vagy angol nyelvet, mellette második idegen nyelvként választhatják az angol mellé a németet, a német mellé az angolt, vagy mindkettő mellé az olasz, a francia vagy az orosz nyelvet heti 3 órában. Páratlan lehetőség a nyelvtanulásra; intenzív és eredményes. Az intenzív nyelvtanuláson kívül természetesen mindig marad idő és energia az idegen nyelvek más szépségeivel is megismerkedni. Ezért rendezzük meg évente a már több évtizedes hagyománnyal rendelkező idegen nyelvi estünket, ahol diákok által előadott dalokkal, táncokkal töltünk el egy-egy élményekkel teli délutánt.

- Német nyelvi előkészítő 

Gimnáziumunkban nagy hagyományokkal rendelkezik a német nyelv tanítása. Német nemzetiségi tagozatunk - mely folytatása az általános iskolai nemzetiségi oktatásnak - már több mint 15 éve működik. Mivel az elmúlt években jelentős mértékben megnőtt a német nyelv iránti kereslet a munkaerőpiacon, jogos volt a szülők és a tanulók igénye a német nyelvi előkészítő osztály elindítására. Elsődleges céljaink között szerepel, hogy a tanulók önálló nyelvhasználóvá váljanak, átérezzék a nyelvtudás felelősségét és szépségét, az idegen kultúrák megismerésének örömét. A tanulók az első évfolyamon magas óraszámú (heti 15 óra) idegen nyelvi képzésben részesülnek, és a cél az, hogy gimnáziumot befejezve minél többen magas szintű, használható nyelvtudással hagyják el az iskolát. A tanulásmódszertannal, önismereti órákkal kiegészített nyelvi előkészítő évfolyamokon az osztályok az általános vélemény szerint jobb közösséget alkotnak, és együttműködőbbek az átlagnál. Emellett már a 0. - azaz előkészítő évben - elkezdik a 2. idegen nyelvek tanulását, amelynek óraszámai évről évre emelkednek. Így a tanulóknak lehetőségük van akár két idegen nyelv közép- és akár felsőfokú elsajátítására is.

- Rendészeti képzés 

Rendészeti képzés- immár 21 éve- a Nagy László Gimnáziumban! Mit jelent „rendészetisnek” lenni a gimiben? - a fakultáción szerzett tudást (állampolgári, alkotmányjogi, pszichológiai, kriminalisztikai stb) - alapos felkészítést a belügyi rendészeti érettségi tárgyból - önvédelmi sportok elsajátítását - rendőri és katonai pályára orientáló foglalkozásokat - katonai és rendőrségi programokon való részvételt (pl. Országos Rendőrnap, iskolai Roadshow) - a Baranya Megyei Rendőr Főkapitányság által szervezett próbafelvételit - részvétel a gimnázium Honvédelmi napjain - részvétel megyei Járőrversenyeken, Harci túrákon, Hadi erőpróbákon - lehetőség – megyei jó eredmények alapján- országos szintű Járőrversenyeken való részvételre - esély – ingyenes - nemzetközi katonai táborba eljutni - részvételi lehetőség Katasztrófavédelmi/ Közlekedési és egyéb versenyeken - a versenyeken és a felkészítő foglalkozásokon céllövészet, ügyességi feladatok, erőpróba,egészségügyi ismeretek /elsősegélynyújtás, tájékozódás, természetjárás - ismerkedés,barátságok, kapcsolatok Mi a képzés eredménye? - Baranyában és országszerte számtalan volt tanítványunk dolgozik rendőri/katonai pályán - sok-sok tanítványunk döntését könnyítette meg a rendészet az érettségi tárgyak kiválasztásakor - rendészetis diákjaink országszerte ismertté váltak a különböző versenyekről

- 2016/17. tanévtől sportiskolai képzés indult 

Iskolánk csatlakozik a közoktatási típusú sportiskolai intézményrendszerhez és a 2016/2017-es tanévtől kezdi meg működését, kilencedik évfolyamon, felmenő rendszerben. A sportiskola tartalmi szabályozását a sportiskolai kerettanterv adja meg. Sportiskolai képzésre az a tanuló vehető fel, aki megfelel a sportegészségügyi és fizikai képesség-felmérési vizsgálat követelményeinek. Az osztályban az általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés-oktatás folyik. A képzés fontos eleme a sporttal kapcsolatos ismeretek gyakorlati és elméleti elsajátítása. Az általános jellegű képzés mellett 11. és 12. évfolyamon széleskörű választható órakerettel segítjük elő a közép- és emelt szintű érettségire történő felkészülést, ECDL bizonyítvány megszerzését és a sikeres továbbtanulást.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére