Jelenlegi hely

Óvodai beíratkozás a 2025/2026-os nevelési évre

Április vége idén is az óvodai beíratkozásokról szól az önkormányzati intézményekbe. A polgármesteri hivatal sajtóközleménye alapján most mi is közöljük a legfontosabb információkat.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata értesíti a szülőket, hogy a pécsi önkormányzati fenntartású óvodákban a 2025/2026. nevelési évre az óvodai beíratás

2025. április 28-án és április 29-én lesz, naponta 7–17 óráig.

 A személyes megjelenés mellett elektronikus úton, az óvodai e-mail-címére benyújtott szándéknyilatkozattal is elfogadott a kisgyermekek beíratása a fent megjelölt napokon.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezései szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jogszabályi előíráshoz igazodóan be kell íratni óvodába azon gyermekeket, akik 2025. augusztus 31. napjáig a harmadik életévüket betöltik, vagy annál idősebbek. Ennek elmulasztása szabálysértési eljárást von maga után.

A beíratáshoz szükség van

  • a gyermek, valamint a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványra
  • és a lakcímet igazoló hatósági igazolványra,

amelyeket legkésőbb a nevelési év első napjáig szükséges benyújtani.

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell beíratni, amelynek körzetében életvitelszerűen lakik. A gyermek csak egy óvodába iratható be. Az óvodai körzetjegyzék megtalálható a város honlapján, az óvodai intézmények honlapján, valamint papíralapon minden önkormányzati fenntartású óvodában és bölcsődében. Az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek felvétele az önkormányzat által fenntartott óvodákban biztosított.

Az óvodai nevelési év 2025. szeptember 1-jén kezdődik és 2026. augusztus 31-ig tart.

Az újonnan jelentkező gyermekek fogadása az óvodai nevelési évben folyamatosan történik. Az óvoda felveheti a két és fél éves gyermekeket is, ha a hároméves és annál idősebb gyermekek óvodai felvételi kérelmét teljesítette és van szabad férőhelyes.

A szülő – tárgyév április 15-ig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31-éig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben, – ha a szülő a gyermek negyedik életévének betöltését megelőzően már kérelmezte, úgy újabb – kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti a Kormány rendeletében kijelölt szerv (Baranya Vármegyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala Hatósági Főosztály Hatósági Osztálya) felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól a gyermeket, ha családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. Tartós gyógykezelés alatt álló gyermek esetében a kérelem a tárgyév április 15. után is benyújtható. Az eljárási határidő ötven nap.

A napi 4 órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke óvodakötelezettséget külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvoda igazgatóját. A szülő bejelentési kötelezettségét az oktatas.hu oldal Köznevelés menüpontjának Külföldre távozás bejelentése pontjából, vagy az oktatas˛hu˛/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese linken elérhető elektronikus űrlap kitöltésével és postai úton történtő beküldésével tudja teljesíteni.

Az óvodai felvételről az óvoda igazgatója dönt, melyről legkésőbb 2025. május 29-ig értesíti a szülőket. A szülő a beiratkozáskor kérheti – az elérhetőségének megadásával –, hogy gyermeke felvételéről elektronikus úton kapjon értesítést. A felvétel elutasítása esetén a döntés ellen fellebbezésnek van helye, mely a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül az óvoda igazgatójánál nyújtható be.

Az óvodai felvételi eljárással kapcsolatban információ az alábbi elérhetőségeken kérhető: Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (Széchenyi tér 1.) Gusa Erna köznevelési ügyintéző, telefon: +36 72/533-947.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére