Jelenlegi hely

2023-ban is Vállvetve Apával nap

Szép hagyomány immár, hogy az Apák napját, azaz június harmadik vasárnapját, követő hétfőn – idén 2023. június 19-én – az édesapák beviszik magukkal a munkahelyükre a gyereküket. Ez azért nagyon fontos, mert apaként életük egy jelentős részét sokan egy olyan helyen töltik, amiről a gyermekek csak nagyon keveset, vagy egyenesen semmit sem tudnak. Az ismeretlen nemcsak kíváncsiságot, de félelmet is ébreszthet. A modern életvitelben egyre szűkülnek azok a lehetőségek, amelyekben apa és gyerekei együttműködhetnek, azaz a közös cselekvés során ismerhetik meg egymást, épül ki közöttük életre szóló kapcsolat.

A Vállvetve Apával kezdeményezés arra kínál jó alkalmat:

  • hogy a gyerekeid megismerhessék életednek azt a részét, ami el van zárva előlük;
  • hogy eddig fel nem tett, kíváncsi kérdéseikre választ kaphassanak;
  • hogy megfigyelhessenek Téged kompetensen döntést hozni, problémát kezelni, ügyet intézni.

Hangsúlyozni szeretnék, ennek a napnak nem az a célja, hogy a munkahely szórakoztassa a gyerekeket. Ez most nem Gyermeknap, ez az Apák napja, a középpontban az apa-gyerek kapcsolódás áll. A cél az, hogy amennyire csak lehet, édesapaként avasd be a gyermeked abba a munkába, amit végzel.

Aki vitte már be a gyerekét a munkahelyére, megerősítheti, hogy az együtt töltött idő mind neki, mind a gyerekeinek örök élmény marad – a Vállvetve Apával naphoz csatlakozott apukák és cégek (közel 70 cég!) többek között erről számoltak be (lásd az alábbiakban a videóinkat). Tapasztalataink alapján a gyerekek jelenléte összehozza a kollégákat, férfiakat és nőket egyaránt, beszédtémát jelentenek, megszólíthatóvá válnak egymás számára olyanok is, akik eddig talán soha nem beszéltek. A vezetőség pedig büszkén állhat ki a munkavállalók elé, hogy ez egy Apabarát munkahely, amely kész áldozatot hozni a jövő generációk nevelése érdekében. Ha család és munkahely egymás szövetségesei lehetnek, ha lehetőségük nyílik belelátni egymás életébe, úgy megnő közöttük a tisztelet, a bizalom, az összetartás.
Vállvetve Apával mindenki csak jól jár: apa, gyereke és vállalat egyaránt.

Tehetsz Te is azért, hogy 2023. június 19-én, kedden magaddal vihesd a  munkahelyedre gyermeke(i)det!

Kezdeményezésünket 2018-ban indítottuk útjára, és a rövid idő ellenére a vállalatok körében azonnal nagy népszerűségre tett szert – közel 70 cégnél, többszáz apuka körében.

Ha cégvezetőként vagy HR munkakörben dolgozol, akkor itt tudod a cégedet csatlakoztatni.

Korábbi sikeres 'Vállvetve Apával' napok videón:

Korábbi sikeres 'Vállvetve Apával' napok képekben:

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére