Jelenlegi hely

Augusztusi Emlékhelyek napja 2020-ban

Emlékhelyek napja május helyett augusztusban? Igaz, hiába az augusztusi meleg, rengeteg program csábít majd és még a történelmet is megszeretheted! Találkozhatsz királyokkal, de még Abigéllel is, éjszakai séták, városnézések, zenés műsorok, családi programok várnak szerte az országban!

Jártál már valamelyik Nemzeti Emlékhelyünkön? Ha nem, érdemes várni pár napot és rendhagyó élményekben lehet részed!

A Nemzeti Örökség Intézete minden évben megrendezi az Emlékhelyek Napját, hagyományosan május második szombatján. Idén azonban a koronavírus-járvány miatt augusztus végére, a mohácsi csata évfordulójára helyezték át az egynapos programsorozatot.
Az országos programsorozat célja idén ötödik alkalommal hazánk nemzeti és történelmi emlékhelyeire, kulturális örökségünkre való figyelem felkeltése.

A részletes és országos programok a rendezvény weboldalán ITT nézhetőek meg.

Egy korábbi Nemzeti Emlékhelyek napján a Deák Mauzóleum fényfestés közben

Mit kell tudni az emlékhelyekről?

  • 20 nemzeti és 51 történelmi emlékhelyünk van;
  • történelmünk szimbolikus jelentőségű helyei;
  • sztélé jelöli őket, vagyis egy emlékoszlop, amelyen röviden olvasható a hely történelmi jelentősége;
  • logójuk van: egy csomót ábrázoló motívum, amit a magyar királyi jogar tetején található motívum inspirált, és ami a nemzeti összetartozást fejezi ki;
  • éremsorozaton is megtalálod őket;
Az idei emlékhelyek napja tematikája a nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódik, amelyhez az emlékhelyek színes programokkal, kedvezményes jegyárakkal kívánnak csatlakozni. A nyitórendezvény helyszíne a pákozdi nemzeti emlékhely lesz. A Fiumei úti sírkertben is sok programmal készülünk, amelyek között számos ingyenes vezetett séta, esti fényfestés és koncert is szerepel.

Nemzeti és történelmi emlékhelyeink

A nemzeti emlékhelyek történelmünk legfontosabb helyszínei, az emlékezet egyszerre szimbolikus és valóságos terei. Bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt.

Lovagi sakk élő emberekkel 2019-ben Székesfehérváron

A történelmi emlékhelyek szintén az emlékezet olyan fontos helyszínei, amelyek nemzeti, felekezeti, regionális vagy kisebbségi szempontból kiemelkedőnek minősülnek. Bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hozzájuk ellátogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit, de dicső pillanatait is.

A Pákozdi Katona Emlékpark

Történelmi emlékhelyeink között nemcsak az olyan ismerteket, mint a Terror Háza vagy a Batthyány-Örökmécses találhatjuk meg, de a ceglédi Huszárlaktanya, a hajdúböszörményi Hajdúkerületi Székház vagy a Recski Munkatábor éppúgy az emlékezet részét képezi. A Nemzeti Örökségvédelmi Intézet honlapján részletesen lehet keresgélni a helyszínek között.

Idén először: Év Emlékhelye díj

A Nemzeti Örökség Intézete – a nemzeti és a történelmi emlékhelyek számára – 2020-ban megalapította az „Év Emlékhelye” díjat.

Az „Év Emlékhelye” díjjal a NÖRI elismerését szeretné kifejezni azoknak az emlékhelyeknek, amelyek emlékhely státuszukat mind programjaikban, mind kommunikációjukban előtérbe helyezik. Ezen felül célja, hogy az emlékhelyek egymással együttműködve, egymást támogatva szervezzék programjaikat.

 

ADL - Debrecenimami

Forrás: intezet.nori.gov.hu; emlekhelyeknapja.hu weboldalak és Facebook oldalaik

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére