Jelenlegi hely

A Gránit Oroszlán Példakép Díj 2019 nyertesei! Nézd meg, kik az idei példaképek!

Idén már harmadjára osztottuk ki a Gránit Oroszlán Példakép Díjakat. A győztesek Apa, Férfi pedagógus, Mester, Közéleti és Felelős üzletember példakép kategóriában a Férfiak Világnapja előestéjén megható gálaünnepségen vehették át az elismeréseket. A kitüntetéssel olyan férfiakat emeltünk ki, akik a jövő generációit építik, akik élen járnak az értékek örökítésében, példamutatásban, nevelésben.

Büszkén mutatjuk be a Gránit Oroszlán Példakép Díj 2019 győzteseit:

Az Apa kategóriával a férfias minta családon belül történő átadásának fontosságára hívtuk fel a figyelmet. A döntőbe Izsó László, Pekker Áron és Terdik János került be. A győztesnek járó díjat végül Terdik János, görögkatolikus szervezőlelkész vihette haza. Az apaság misszionáriusa, idén már kilencedik alkalommal szervezte meg a Debrecen és Máriapócs közötti „Apák zarándoklatát”.

A Férfi pedagógus példaképek bemutatásával a férfi pedagógushiány negatív hatásainak leküzdésére, presztízsük növelésére törekedtünk. A döntősök ebben a kategóriában Hajdu Gyula, Sándor Csaba Lajos, Szabó Krisztián. A nyertes végül Sándor Csaba Lajos lett, aki már megjelenésével is határozott értékrendet képvisel: a régi székely viselet felemelője. Lassan 30 éve oktat Erdélyben. Teszi mindezt olyan elkötelezetten, hogy az egész életét a néptáncnak, néphagyományok megőrzésének, a székely nemzet felemelésének szentelte.

A Mester példaképek kategóriába olyan mindennapi hősök jutottak, akik a szakmai munkán túl az életükkel állítanak példát gyermekeink elé. Idén ebben a kategóriában a döntőbe jutott Gorove László, Járosi Péter, dr. Németh Endre. A nyertesnek járó nagyobb üveg-gránit szobrocskát Gorove László vehette át, aki légimentő-orvos, felszentelt diakónus az Esztergom-Budapest egyházmegyében. Több mint húsz éve feleségével szabadidejükben segítik házaspárok életét. Alapítói és vezetői a Családok Jézusban közösségnek, ami házaspárok számára szervez különböző lelki programokat. Céljuk a házastársi kapcsolat megerősítése, ezáltal a társadalom alapegysége, a család biztos alapokra helyezése.

A Közéleti példaképek felelőssége nem csekély, hiszen folyamatosan a figyelem középpontjában állnak. E kategória hármasát idén Mónus József, Rákász Gergely, Szekeres Pál alkotta. Az elismerést végül Szekeres Pál kapta, aki olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok magyar tőr- és kardvívó. A mai napig az egyetlen sportoló a világon, aki ép emberként és balesete után is versenyezve mind olimpián, mind paralimpián érmet szerzett. Civilben a fogyatékkal élő emberek egyik szószólójává válik, tevékenysége óriásit lendít sorstársai társadalmi elfogadottságán.

A Felelős üzletember példakép olyan vállalkozók, cégvezetők számára létrehozott kategória, akik a saját érdekeiken túl messze távolabb látnak, és komolyan veszik, hogy felelősségük van az egész társadalommal szemben. A három döntős: Ács Zoltán, Handó János, dr. Pataki Gergely. A győztesnek járó elismerést dr. Pataki Gergely, sebész, plasztikai sebész szakorvos kapta meg. A Szent János Kórház Gyermeksebészeti Osztályának plasztikai sebészeti ambulanciáját is vezeti, gyermekeken végez helyreállító plasztikai sebészeti műtéteket. Számára a magánpraxis melletti karitatív tevékenység szakmai és emberi kiteljesedés is. Már 15 éve itthon és külföldi missziói során is rendszeresen karitatív egészségügyi minőségjavító munkát és műtéteket végez.

Zsűritagok:
Béres Klára, a Béres Gyógyszergyár Zrt. kommunikációs igazgatója, a Béres Alapítvány elnöke;
Vass Virág, író, újságíró, lapszerkesztő;
Novák Tibor, a Nobilis Zrt. tulajdonosa és vezetője, a 2018-as Gránit Oroszlán Példakép Díj Felelős Üzletember kategóriájának győztese;
Várkonyi Attila (Dj Dominique), zenész, rádiós és televíziós műsorvezető, a 2018-as Gránit Oroszlán Példakép Díj Közéleti szereplő kategóriájának győztese;
Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, bestseller író, előadó, társadalmi felelősséget érző közgazdász.

 

További információk a Gránit Oroszlán Példakép Díjról és a nyertesekről, döntősökről ide kattintva elérhető.
Részletes beszámolót a Gránit Oroszlán Példakép Díj 2019 Díjkiosztó Gálájáról itt tudod elolvasni.

További képek a Gránit Oroszlán Példakép díj gáláról:

 

Forrás: ferfiakklubja.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére