Jelenlegi hely

Hogyan igazodjunk el a játékok tengerében? - Ajándéktippek gyerektípusok szerint

Közeleg a karácsony, lassan rá kell kapcsolnia azoknak, akik még nem gondolkodtak el, hogy milyen ajándék kerüljön a fa alá. Sok családban jutnak el odáig a felnőttek, hogy egymásnak egyáltalán nem, vagy csak csekélységeket ajándékoznak, viszont a gyerekek karácsonya és öröme a legfontosabb mindenhol, így az ő ajándékukat mindenki igyekszik a legnagyobb körültekintéssel kiválasztani (természetesen a lehetőségek szerint.)

A legtöbb gyermek határozottan meg tudja fogalmazni a karácsonyi vágyait, elképzeléseit, és át is adja lista, levélke formájában a szülőknek, nagyszülőknek.

Tény, hogy az elmúlt években azok a játékok számítanak toplistás kívánságoknak, amelyeknek reklámját legtöbbször lehet látni a mesecsatornákon, így egészen biztos, hogy az idei évben ilyen lesz a lovacskájával sétáló Barbie, vagy a tojásból kikelő interaktív madárka is.

A fiúknál Star Warsos vagy szivacslövedékes fegyverek lehetnek a legnagyobb slágerek. Sok szülő persze joggal érzi úgy, hogy valami különlegesebbet, hasznosabbat, személyre szabottabb ajándékot tenne szívesen a karácsonyfa alá. Ilyen esetben legjobb, ha azt vesszük figyelembe, hogy milyen típusú a gyerek. Egy kis körutazás következik a játékok tengerén.

  • Aktív, azaz mozgékony, sportokat kedvelő gyereknek a legnagyobb örömet egészen biztosan azzal szerezzük, ha valami olyan eszközt kap, amely ebben segíti. Kicsiknek bármilyen lábbal hajthatós jármű örömet szerezhet, ha a kismotor, vagy a futóbringa már megvolt, jöhet egy pedálos traktor. Ehhez igény szerint még utánfutót is lehet venni, tuti siker! A nagyobbacska kisfiúknak pedig egy mozgatható, szállítható focikapu egészen biztosan elnyeri a tetszését, akár egy hozzávaló focilabdával vagy egy menő mezzel együtt.
     
  • Kreatív, kézműveskedő kislányok részére rengeteg szuper ajándék közül lehet válogatni. A legkisebbeket biztos, hogy elvarázsolja a Melissa&Doug vizes kifestője, amikor is a képeket mindig újra és újra lehet színezni, száradás után újra hasznosítható a játék. Ez tündéres, állatos, farmos témában is rendelhető. A finommotorikát is remekül fejleszti az a gyöngykép- készítő, amellyel kutyás és cicás képeket lehet megalkotni, többféle sablont, vasalható gyöngyöket is tartalmaz a készlet. A nagyobb leányzók pedig rajongani fognak a Gel-a Peel ékszerkészítő szettért, amelyekben különböző színű színváltós, csillogós gélek és sablonok segítségével lehet karkötőt, nyakláncot, egyebet varázsolni.
     
  • Merengő, elmélázó alkatok nyilván nagyon örülnek a könyveknek. A játékok közül nekik valószínűleg inkább a „tudományos” típusúak lesznek kedvükre valóak. Nekik remek ajándék lehet például ez a Creative Kids 4 az 1-ben tudományos szett, amelyben lehet kristályokat növeszteni, fluoreszkáló csillagokat és csillámló port létrehozni, sötétben villogó varázslabdákat csinálni, és foszforeszkáló gipszrovarokat formába önteni. Ezekkel a kísérletekkel biztosan szuperül telik majd a téli szünet!
     
  • Szerepjátékot kedvelő, vagy netán színészkedni szerető lurkók számára rengeteg ötlet van. Egy remek, szórakoztató társasjáték, amelyben mindenki célba ér és mindenki nyer, a Színpadra fel! Ebben cselekvéseket vagy állatokat kell elmutogatni. Karácsony másnapján már lehet is vele játszani. A klasszikus utánzós, szerepjátszós játékokhoz bőven van ötlet: óriási kedvenc lehet a filc-részekből álló pizza-készítő szett, ahol az ifjú szakácsok kedvükre variálhatják a feltéteket, és szolgálhatják fel játékból a pizzákat. És hát minden gyerek imád takarítani! Egy állványos takarítószettel, méretre szabott játék kisseprűvel, lapáttal, felmosóval kedvükre követhetik az éppen takarító anyukájukat majd.
     
  • Csapatjátékosok számára valószínűleg nincs jobb ajánlat az úgynevezett kooperatív társasjátékoknál. Itt nem a versengés, az egymással való kitolás, a felülkerekedés a cél, hanem a gyerek szépen megtanulhat a játszótársakkal együtt küzdeni, összedolgozni. A mókás nevű Etesd a muclit!, a Csibefarm és a Hajts a kincsre pont olyan játék, amely sok-sok nevetéssel csapatot épít, és egészen biztos jó hangulatot teremt a családban. Mókás, hogy ezek a játékok a Peaceable Kingdom nevű játékgyártótól származnak, ha valaki nem akar veszekedést a testvérek között társasozás során, ez jó választás lesz.
     
  • Babázós korszaka szinte minden kislánynak van. Ha a szülők még nem szeretnék hercegnőbabákkal elárasztani a lakást, és nem is az interaktív babákra esik a választás, akkor nagyon kreatív kedves játék a mágneses fa öltöztető szett, amelyben 40 ruhadarabot lehet variálni a babákon. Mivel egy csinos tolldíszes kis hordtáskában található mindez, ez például simán lehet egy olyan játék, amelyet könnyen magukkal vihetnek a gyerekek, és akár egy utazás során is leköti őket. Ugyancsak ilyen „hordozhatós” játék a mágneses kirakó, amelyekkel hercegnőket és balerinákat lehet változatosan elhelyezni, kreatívan játszani velük.
     
  • Kisfelfedező típusú gyermekek számára is vannak ám szuper ötletek! A világ színes és gazdag részleteit remekül mutatja meg az a mágneses világtérkép puzzle, amelyből kiderül, hogy hol élnek a zsiráfok, merre vannak gleccserek vagy éppen vulkánok. Ez manuális, vizuális élménynek tökéletes lesz, nagyobbacska gyerkőcök számára pedig ugyanebben a témában jó választás a BrainBox – A világ országai játék, amikor is a memóriát képek és kérdések segítségével lehet próbára tenni.

Forrás: arterego

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére