Jelenlegi hely

Húsvéti Versgyűjtemény

Vagyis, amelyik locslóverseket nem hallottam sohasem...

Emlékszem vagy 16-17 évvel ezelőtt mennyire vártam minden évben a Húsvétot. Már előző nap mama megfőzte a sonkát, reggel megfőztem a tojást, és zsúr kenyérből apró finom szendvicseket készítettem a locsolóknak. 

Általában egyedül voltam, a mama másik faluban várta a látogatókat, apukám pedig már kora délelőtt nekiindult a rokonság nő tagjait meglocsolni, és sosem lehetett tudni, hogy mikor és milyen állapotban érkezik haza, mert hát a piros tojás mellé mindenhol járt valami finom nedű is, ami igazán "megboldogította" a napját...

Én pedig megcsináltam a szendvicseket, felvágtam a sütit, felvettem a szép ruhám és csüngtem az ablakba, mint valami dísz, várva a locsolókat.. Persze minden évben kimerült a "hatalmas" tábor a 2-3 szomszédban, az unokatesókban és egy-két betévedt utca lakóban.. 

A locsolóversek sem voltak túl változatosak, maximum ahogy idősödtem, úgy pajzánodtak az öregedő szomszédok szájából. 

Most, hogy nekem is van 2 kisfiam, összegyűjtöttem néhány locsolóverset:

"Zöld erdőben jártam
Kék ibolyát láttam.
El akart hervadni
Szabad-e locsolni?"

"Én kis kertész legény vagyok,
Rózsavízzel locsolkodok.
Úgy locsolom a lányokat,
Mint kertész a virágokat."

"Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,
Csepegtél, rózsavíz, erre a kislányra.
Rózsavíztől, majd meglátod, szép és ügyes leszel,
Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?"

"Kinyílott az aranyeső.
Én voltam ma a legelső,
Aki kora reggel
Locsolkodni kelt fel.
Minden szőke, barna lány,
Mint a piros tulipán,
Virulva viruljon!
Rózsapermet hulljon,
íme, itt a kölni!
Szabad-e locsolni?"

"Patak mellett mentem, azt súgta egy harcsa,
Van e háznál kislány, hogy az Isten tartsa.
Meglocsolnám rózsavízzel, hogyha előjönne,
Akkor az a kicsi lány jaj de nagyot nőne!"

"Álmomban egy tündér
Elvitt egy szép kertbe:
Aranyágon aranyvirág
Hajladozott benne;
Kelyhén szép harmatot
Nem láttam gyöngyözni,
Aranyágon arany virág,
Meg szabad öntözni?"

"Megöntözöm, hogy a szirma
Soha el ne hulljon,
Mindnyájunknak örömére
Sokáig viruljon."

"Szép a piros pipacs,
Szép a tulipán is,
Szép a zöld rezeda,
Szép a gyöngyvirág is.
De a legszebb virág
Épp itt áll előttem,
Sohasem fog elhervadni,
Hogyha megöntöztem."

"Ákom-bákom berkenye,
Eljött húsvét reggele.
Rózsavizet Erzsónak,
Piros tojást Ferkónak!"

"Zöld a moha, zöld a páfrány,
Meglocsollak, házisárkány."

Persze én is írtam egyet:

"Győrimami fia vagyok, 
Locsolkodom, mint a nagyok! 
Harmat víz van fokányomban, 
Rádönthetem? Ragyogsz nyomban
Győri lányok ragyogjatok, 
Piros tojást most már kapok?"

Nálatok élnek még a hagyományok? Melyik a kedvenc versed? 

 

 - Győrimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére