Jelenlegi hely

Június közepéig jelentkezhetnek a tehetséges diákok a Mathias Corvinus Collegium képzéseire

Felső tagozatos, középiskolás és leendő egyetemista diákok jelentkezését várja az ország egyik legismertebb tehetséggondozó intézménye, a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Az iskolaidőn túli ingyenes, lexikális tudást átadó és készségfejlesztő képzésekre, korosztálytól függően június közepéig jelentkezhetnek az ambiciózus fiatalok.

„Célunk, hogy a képzéseink által a diákok egyéni képességeiket tovább erősítsék, és olyan, több szakterületet átfogó tudásra, egyedülálló felkészültségre tegyenek szert, amivel magabiztosan léphetnek ki a hazai és nemzetközi munkaerőpiacra egyaránt. Mindezeken túl, az MCC-ben pezsgő közösségi élet is várja a diákokat, ahol rengeteg barátság születik, és az évek alatt kiépített kapcsolati háló akár az egész pályafutásuk során végigkísérheti őket” – mondta Lánczi Péter, az MCC ügyvezetőigazgató-helyettese.

Az MCC húszéves tapasztalattal rendelkezik a tehetséggondozás terén, ma már a felső tagozattól a középiskolán át egészen az egyetemi mesterképzés befejezéséig nyújt lehetőséget a kiemelkedő képességekkel rendelkező diákok fejlesztésére. Az intézmény szociokulturális helyzettől függetlenül biztosítja a diákokban rejlő tehetség kibontakozását, így a képzések a felvételt nyert diákok számára ingyenesek.

Ötödik osztályba lépő kisdiákokat vár a Fiatal Tehetség Program
„A tanulás itt nemcsak élmény, hanem egy szuper szombati program is!” – fogalmaz az MCC felső tagozatosoknak szóló Fiatal Tehetség Program (FIT) egyik diákja. Az ország négy városában (Veszprémben, Szolnokon, Pécsett, Miskolcon), valamint Budapesten működő Program alapvetően az otthoni tanulást lehetővé tevő e-learningre és hétvégi játékos foglalkozásokra épül. Az élményközpontú oktatás során, többek között olyan kurzusokkal találkozhatnak a diákok, mint a pénzügyi és egészségügyi tudatosság, a természettudományos kísérletek, a jövőkutatás, a média rejtelmei vagy az élménybiológia és a robotika. A gyerekek fejlődését folyamatosan nyomon követik, a Programban pedig olyan neves pszichológus szakértők is részt vesznek, mint dr. Bagdy Emőke és dr. Kádár Annamária mesepszichológus, akik a FIT Program védnökei is egyben. Főként azokat a kisdiákokat várják, akik tanulni és fejlődni szeretnének, és szívesen lennének egy összetartó csapat tagjai. Az érdeklődők pedagógusi és szülői ajánlással, az MCC FIT honlapján (fit.mcc.hu) keresztül jelentkezhetnek június 20-ig.


Középiskolás Program: magyarországi és határon túli középiskolások is jelentkezhetnek
Azoknak a diákoknak, akik tudatosan készülnek a pályaválasztásra és szívesen betekintenének a társadalomtudományok több szakterületébe, kiváló lehetőséget nyújt az MCC Középiskolás Programja. Itt a képzések négy- és nyolchetes rendszerben működő e-learning kurzusokon és havi egy személyes képességfejlesztő tréningnapon alapulnak. A diákok érdeklődésüknek megfelelően választhatnak a legkeresettebb társadalomtudományi területek közül, úgymint a közgazdaságtan, a jog, a pszichológia, a nemzetközi kapcsolatok vagy a modern kori történelem, ami most egy újdonsággal, az angol B2 nyelvvizsga-felkészítő kurzussal is kiegészül. Az Angloville nyelviskolával való együttműködésnek köszönhetően a szombati találkozókon már angol anyanyelvű trénerek által oktatott szóbeli kommunikációt fejlesztő tanfolyamok is elérhetők lesznek. Idéntől a diákok az Angloville nyelvi sziget nyári táborába is jelentkezhettek, ahová két főnek költségmentesen biztosítják a részvételt. A Középiskolás Program képzéseire június 18-ig pályázhatnak a tanulók.


Az Egyetemi Programba bekerülők bentlakási lehetőséget is kaphatnak
Budapesti egyetemek nappali tagozatán továbbtanulókat várja az MCC Juniorképzése. A többlépcsős Egyetemi Program első, egyéves képzésének célja, hogy a különböző tudásszinttel érkező tanulók ismereteit kiegyenlítse és támogatást nyújtson a felsőfokú nyelvvizsga megszerzésében, ami kötelezően elvárt a Collegium lakóitól. Ezek a szigorúnak tűnő követelmények azért szükségesek, hogy a diákok az Egyetemi Program további – szakirányos és vezetőképző – kurzusain később könnyedén vegyék az akadályokat. A Juniorképzés iránt érdeklődők június 25-ig nyújthatják be pályázatukat. A programra sikeresen bekerülők egyetemi tanulmányaik idejére bentlakási lehetőséget is kaphatnak a Gellért-hegyen található Collegiumba.

A Mathias Corvinus Collegium a komoly szakmai munka mellett nagy hangsúlyt fordít a közösségépítésre is: valamennyi programjának részét képezik a téli és nyári táborok, valamint az egyetemi képzések részeként rendszeresen szerveznek előadásokat, amelyeken hazai és nemzetközi szaktekintélyek a meghívott vendégek.

A képzésekkel és a felvételivel kapcsolatos bővebb információ az intézmény honlapján (www.mcc.hu) érhető el.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére