Jelenlegi hely

Melyik a legjobb fogkrém? – termékteszt

A helyes fogápolásnak megvannak az alapszabályai. Ezek közül az egyik kétségtelenül az, hogy napi rendszerességgel mossunk fogat, lehetőleg 2-3 alkalommal legalább. Tehát valamilyen fogtisztító szerre szükségünk lesz, amit a jól megválasztott fogkefénkre applikálhatunk. Ez lehet fogkrém, fogpor, vagy fogtisztító tabletta. A Tudatos Vásárlók Egyesülete ezúttal a fogkrémeket vizsgálta meg alaposan, a tekintetben, hogy mit is tartalmaznak ezek a készítmények.

Fogorvosi tanácsokat ez nem helyettesít, mindenesetre arról egyértelműen tájékoztat, hogy mennyire várhatjuk ezektől a termékektől az ígért eredményt, és milyen potenciálisan veszélyes anyagokat tartalmaznak, amiket jobb, ha elkerülünk. Mindezt most ingyenesen tették elérhetővé az érdeklődők számára.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi partnerével a cseh dTest-tel együttműködve tette elérhetővé a teszteredményeket. A vizsgálatok során 11 hazánkban is kapható fogkrém esetében vizsgálták szakértők bevonásával, hogy mennyire védik és ápolják ezek a termékek fogainkat. Népszerű márkák, mint a Sensodyne, Elmex, Signal, Colgate, Meridol, Vademecum, Parodontax, Aquafresh, DM/Dontodent, Rossmann/Alterra termékei kerültek be a tesztelt termékek közé.

A szakemberek vizsgálták a fogkrémek:

  • fluoridtartalmát és a fluorid hasznosulásának arányát is,
  • a fogzománcra gyakorolt csiszoló hatást,
  • az elszíneződések eltávolításának képességét.

A szakértői értékelés az összesített eredményekbe 65%-ban számított bele.

Ezen felül kíváncsiak voltak még arra is, hogy mennyire jó élményt nyújtanak ezek a termékek megjelenés, íz, állag stb. szempontból a mindennapi használat során egy átlagember számára. Ezt önkétesekkel tesztelték, akik jelöletlenül kapták meg a fogkrémeket, melyet egy hét használat után értékelhettek. Ezek az értékelések 15%-ban számítottak bele a végeredménybe.

A környezetre gyakorolt hatások között azt is pontozták, hogy milyen és mennyi csomagolóanyagot használtak a gyártók a fogkrémekhez, illetve az összetevők tekintetében kiderítették, hogy milyen az egészségünkre potenciálisan vagy bizonyítottan káros anyagokat tartalmaznak – mint például parabének, triklozán, SLS, titán-dioxid, PEG-ek, allergének vagy éppen élelmiszerekben már betiltott színezékek. Ezek, illetve a megfelelő címkézés, vagyis, hogy a kötelezően feltüntetendő információk valóban feltüntetésre kerültek-e a csomagoláson, 10%-10%-ban számítottak bele a végső pontszámokba.

Lehet, hogy a reklámokban 10-ből 9 fogorvos „ezt” ajánlja, de érdemes megnézni, hogy a valóságban, melyik milyen hatékonyan tisztítja a fogainkat, vagy éppen milyen egészségkárosító összetevőkkel van tele. A teszt ingyenesen elérhető itt.

A teljes fogkrémek teszt ingyenesen megtekinthető itt: https://tesztek.tudatosvasarlo.hu/fogkremek-2022/teszt

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére