Jelenlegi hely

Napról napra bővíti a nyelvtudást a KRÉTA nyáron is elérhető ingyenes modulja

Családi program is lehet a nyelvtanulás.  A családnak, a szülőknek meghatározó szerepük van abban, hogy a nyelvtanulás eredményes legyen. Ebben sokat segíthet a - nyári szünetben is - térítésmentesen elérhető Idegennyelvi Felkészítő Modul a KRÉTA-rendszerben.


„A 21. század elején készültek magyarországi kutatások, amelyek bizonyítják, hogy egyértelmű összefüggés van a nyelvtanulás eredményessége és a család társadalmi helyezte, elsősorban az édesanya iskolai végzettsége között. Minél magasabb az anya végzettsége, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az angol lesz az első tanult idegen nyelv, utána következik majd egy másik” - tájékoztatott Gubáné Csánki Ágnes, IFM szakmai tanácsadó. 

A szakértő szerint a nyelvtanulás területén is a család, a testvérek jelenthetik az elsődleges motivációt a gyerekek számára, ezért igen fontos a családon belüli példamutatás.

„A szerencsésebbek megtehetik, hogy igénybe vegyenek olyan lehetőségeket, mint a külföldi nyelvtanulás, cseretáborok, hiszen az élőnyelvi környezet a legjobb módszer a nyelvtanulásra” – mondja Gubáné Csánki Ágnes.  „Egy külföldi nyaralás során is tudják a szülők segíteni a gyerekek nyelvgyakorlását azzal, hogy hagyják őket kommunikálni, más gyerekkekkel kapcsolatot építeni.”

Mindezek mellett a KRÉTA rendszeren belül elérhető Idegennyelvi Felkészítő Modul is nagyszerű segítséget jelent az élőbeszéd gyakorlására. Ráadásul nyáron a gyerekek hajlamosak túl hosszú időt tölteni az online térben, így az app használatával hasznos tevékenységet is végezhetnének a telefonjuk segítségével.

Fontos lenne, hogy minden szülőhöz eljusson az információ: 

„A KRÉTA felületéről térítésmentesen elérhető, nyelvtanulást segítő applikáció több ezer rövid videót, és leckét tartalmaz, beszélteti a gyerekeket, javítja a kiejtést, siker esetén jutalmat ad” - hangsúlyozza az IFM szakmai tanácsadó. „Az angol és német nyelvű játékos feladatok szintfelmérés után azok számára is használhatók, akik korábban nem ismerték még ezt a modult. A leckék olyan témákra épülnek, amelyek a fiatalokat érdeklik, az applikáció minden általános - és középiskolás számára a KRÉTA felületen használt azonosítóval azonnal elérhető, csak ki kell választania a Nyelvtanulás opciót a KRÉTA alkalmazáson belül a Továbbiak menüpont alatt. 

Ha a belépéshez segítségre van szüksége tájékozódjon az IFM honlapján, vagy írjon a palyazat.ifm@edudev.com címre, szívesen segítenek a diákoknak és a szüleiknek is a kezdeti lépések megtételében.

Az IFM az általános iskola alsó tagozatától egészen az angol nyelvű felsőfokú nyelvvizsga, német nyelven pedig az emelt szintű érettségi szintjéig tartalmaz segédanyagokat.” Egyszerűen, térítésmentesen elérhető, logikus és motiváló. Tökéletes nyelvtanulási lehetőség a nyári szünetre is! 

„A nyelvtanulás nem mehet nyári szabadságra”

A szakértő fontosnak nevezte, hogy a nyelvtanulásban nem javasolt 2 és fél hónapot kihagyni, a gyakorlást minden nap bele kell illeszteni a programba „Ha nem is hosszú időre, de rövidebb feladatokkal érdemes egy nap többször legalább 10-15 percet a nyelvtanulással foglalkozni.”

A szülők is segíthetik a nyelvtanuló gyermeküket, nyelvi játékokat játszhatnak együtt, partnerek lehetnek a beszélgetős feladatokban, sőt, gyermekük KRÉTA fiókjával akár ők is kipróbálhatják az applikációt. Ha otthon tölti a család a mindennapokat, akkor is vannak további lehetőségek a nyelvgyakorlásra. Az Idegennyelvi Felkészítő Modul szakmai tanácsadója az ötletek között említette a gyerekek által hallgatott dalszövegek megbeszélését, fordítását, sokat segít a közös filmnézés, természetesen eredeti nyelven (célszerű már ismert történetet nézni együtt, hogy tényleg a nyelvre tudjanak koncentrálni).

„Tudomásul kell venni, hogy a 21. században a nyelvtudás létszükséglet lesz” – fogalmazott a szakmai tanácsadó. „Egy kütyü nem old meg mindent, sose felejtsük el, hogy a mesterséges intelligencia szó szerint fog fordítani és nem a jelentés szerint. Nem fogjuk kiváltani a nyelvtanulást azzal, hogy bevetünk egy avatart, beteszünk a zsebünkbe egy fordító kütyüt. 

A szülőknek továbbra is arra kell ösztönözni gyermekeiket, hogy érdemes energiát fektetni a nyelvtanulásba, mert az, hogy más nyelven is ki tudjuk fejezni magunkat és megértsünk másokat, arra hosszú távon is szükség lesz, megmarad az intelligenciánk egyik alapelemének” – tette hozzá.

Gubáné Csánki Ágnes kiemelte, hogy nyelvtanulás közben is dicsérni kell a gyereket, persze nem érdemtelenül. 

“Ha látja a szülő, hogy gyermeke naponta gyakorol, akkor fontos, hogy értékelje, díjazza az erőfeszítéseket. Arra viszont vigyázni kell, presszióval pont az ellenkezőjét érnék el.” 

A nyelvtanulás akkor hoz igazi eredményt, ha a folyamatot úgy éljük meg, hogy az szórakozás, ösztönző, igazi sikerélményt nyújtó tevékenység. Ezt biztosítja a térítésmentes Idegennyelvi Felkészítő Modul.

Forrás: Sajtóközlemény
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére