Jelenlegi hely

Óraátállítás: így jegyezd meg mikor merre tekerünk!

Sokáig bajban voltam az óraátállítás szabályaival. Az egy dolog, hogy nem értettem miért is állítgatjuk pontosan, csak a nyűg van vele, egy plusz lehetőség a késésre. Aztán idővel már nyűg sem volt, mert az okos készülékek maguktól átálltak.

Én csak konstatáltam, hogy megint kaptam, vagy veszítettem egy órát. Na, de hogy pontosan mikor és merre kell tekerni a vekkert, azt sokáig egyszerűen nem bírtam megjegyezni, és ma már azt is tudom, ezzel a problémával nem vagyok egyedül. 

Állítólag minden ötödik ember rosszul tudja, hogy mikor merre kell tekerni a vekker mutatóit. Tervezték, hogy megszűnik az állítgatás az Eu tagállamaiban, de amíg nem születik végleges döntés addig állítgatunk. 

Ezért itt és most megosztom Veletek az évek során összegyűjtött kapaszkodóimat, amik segíthenek eligazodni felnőttnek és gyereknek egyaránt az óraállítás útvesztőiben. 

Íme 5 egyszerű módszer, amivel pillanatok alatt eszedbe jut, hogy mikor merre tekerünk épp

1. Hőmérős módszer

Nyáron plusz fokok vannak, télen pedig mínuszok: azaz tavasszal, amikor áttérünk a nyári időszámításra pluszba (előre) tekerünk, ősszel pedig mínuszba, azaz visszafelé. 

2. Kertigarnitúra módszer

Az óra egy az egyben követi a ki-bepakolás rendjét. Télre legtöbben visszavisszük a kerti bútorokat a tárolóba, azaz ősszel visszafelé tekerjük a mutatót, tavasszal pedig elővesszük a garnitúrát, vagyis előre kell tekerni az órát. 

3. Nyárkövetés módszere

Nem csak mi, de az óra is mindig a nyár felé menne (naná!), azaz tavasszal előre sietne egyet, ősszel pedig visszaugrana egyet, ha tehetné.

4. 2-3-2 módszer

Számokban gondolkodók, számmisztikusok legjobb módszere a 2-3-2 szabály: tavasszal 2-ről 3-ra, majd ősszel 3-ról 2-re. Szóval 2-3-2. Pofon egyszerű, nem igaz? 

5. Angol szakosok módszere

Spring forward, fall back.... Ehhez többet nem is kell hozzátenni. 

Na, és akkor egy kis teszt:
Merre is állítjuk az órát október utolsó vasárnapján? 

Igen, a helyes válasz: hátra!
2025. október 26-án, vasárnap hajnali 3:00 órakor 2:00 órára VISSZA kell állítani az órát, vagyis egy órával tovább aludhatunk.
És ezzel ismét kezdetét veszi a téli időszámítás! 

Vági-Tóth Lilla
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére