Jelenlegi hely

Születésnapos az ország legnagyobb kiállításainak egyike

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Kiállítás idén ünnepli 20. születésnapját. Az európai régió egyik legnagyobb és ingyenes oktatási rendezvénye mától január 11-ig várja a látogatókat!

Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2020-ban 20. évfordulóját ünnepelve segíti a hallgatókat a továbbtanulással és egyéb képzési lehetőségekkel kapcsolatos kérdésekben.  A felsőoktatásba vágyó diákok éves nagyrendezvényét január 9-11. között rendezik meg a Hungexpo A csarnokában, ahol 20 000 négyzetméteren 11 ország felsőoktatási intézménye, valamint közel 140 kiállító várja az érdeklődő fiatalokat, ingyenesen.

Az évről évre egyre nagyobb látogatottságú rendezvény (tavaly 53.000 ember vett részt rajta) célja, hogy az adott időszakban, vagy az elkövetkező években érettségiző fiataloknak testközelből mutathassa be a felsőoktatási intézményeket, és egyéb továbbfejlődési alternatívákat. A 2020-as szakkiállításon a hazai közel 50 egyetem mellett 10 ország továbbtanulási lehetőségeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők úgy, hogy az ottani oktatóktól, valamint a már ott tanuló hallgatóktól gyűjthetik be a fontos tudnivalókat. Segítségükkel mindent megtudhatnak a képzésekről, szakokról, nyelvtanulási lehetőségekről, kollégiumi helyzetről, helyi közéletről, szakkolikról, de akár még a vizsgaidőszak sajátosságairól is. A szervezők tájékoztatása szerint az utóbbi évben már a 16-17 éves korosztályból is egyre többen fordultak meg a rendezvényen, hogy időben feltérképezzék későbbi lehetőségeiket, ugyanakkor a már egyetemen tanuló hallgatók is további hiteles információkhoz juthattak például Erasmus lehetőségekről, további diplomák megszerzéséről, vagy mesterképzésekről. Osztálytársak, baráti társaságok, tanárok kíséretében komplett iskolai csoportok ugyanúgy látogatták a rendezvényt, mint egyedül vagy szülőkkel érkező diákok.

Az informálódás mellett számos egyéb érdekességet kínál a háromnapos rendezvény: tájékoztató előadások (pl. pontszerzési lehetőségekről), tudományos kísérletek, beszélgetések a diákélet fontosabb témaköreihez kötődően (pl. diákmunka, diákhitel stb.), de szórakoztató programok is színesítik a napokat. Az esemény névadója idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A korábbiakhoz hasonlóan a rendezvény 2020-ban is ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, amely előzetesen gyorsan elvégezhető a honlapon vagy a hivatalos Educatio Kiállítás mobil applikáción.

 

REGISZTRÁCIÓ: a regisztráció mindenki számára kötelező, kérjük regisztráljatok mielőtt még a kiállításra értek: https://www.educatioexpo.hu/regisztracio
NYITVATARTÁS: mindhárom kiállítási napon 10-17 óra között
BELÉPÉS: a 3. kapun keresztül, kijárat szintén a 3. kapu!
BUSZMEGÁLLÓ: 10-es busz, megálló neve: "III. kapu", a kiállítás ideje alatt sűrített menetrenddel fog közlekedni
IGAZOLÁS: az igazolásosztóponton elérhető
RUHATÁR: "A" csarnok, bejárat után egyből, középen
FIZETÉS: csak hellopay rendszeren keresztül (saját paypass-os kártyával/kiváltott hellopay kártyával)
BÜFÉ: a csarnok mindkét szélén
KATALÓGUS: https://en.calameo.com/read/005438797ef0c4894b016



Minden info itt: http://educatioexpo.hu/

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére