Jelenlegi hely

Gyerektaxi nyitórendezvény

2018. április 12-én tartottuk Gyerektaxi szolgáltatásunk nyitórendezvényét. Az esemény célja az volt, hogy alkalmat teremtsünk a résztvevő szülőknek és gyermekeknek, hogy személyesen találkozhassanak a szolgáltatást nyújtó sofőrrel és gyerekfelügyelővel az indulás előtt.

További fotók a  rendezvényről: ITT

Mindenki beülhetett a kisbuszba, és a sofőr el is vitte őket egy rövid körre. Amíg a szülőkkel szerződést kötöttünk és kitöltöttük a szükséges adatlapokat, valamint szociális szervező munkatársunk válaszolt a felmerülő kérdésekre a szolgáltatással kapcsolatban, gyerekfelügyelő munkatársunk arcfestéssel és játékokkal szórakoztatta a kicsiket. Az eredmény jó hangulatban telt, és úgy érezzük, a megjelent 8 szülő ez után nyugodtabban engedte el gyermekét, hiszen nem két számukra ismeretlen emberre bízták őket.

Aki a későbbiekben pályázott a szolgáltatásra – és tudtunk is lehetőséget biztosítani -, azoknak egyénileg biztosítottunk lehetőséget az előzetes személyes találkozóra, úgy igyekeztünk időpontot egyeztetni velük a szerződéskötésre, hogy a sofőr és a gyerekfelügyelő is meg tudjanak jelenni legalább pár szó erejéig, de olyanra is volt példa, hogy az édesanya megoldotta, hogy első alkalommal el tudja kísérni a gyermeket, vagy legalább személyesen átadni a gyerektaxisoknak.

Mint ismeretes, a Pécsimami Közhasznú Egyesület „gyerektaxi”-ja Pécs belterületén fuvarozta a 4-14 év közötti gyerekeket a Munka ÉS Család - A nők munkaerő-piaci helyzetének javítása és Nő-Köz- Pont létrehozása Pécsett – EFOP- 1.2.9-17- 2017-00082 pályázat keretében. A projekt megvalósítói remélik, hogy ingyenes szolgáltatásuk nagyban hozzájárult a családok nyugodtabb, biztonságosabb boldog életéhez.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére