Jelenlegi hely

Pécsi NÓRA-PONT Szakmai Megnyitó

A NÓRA-HÁLÓZAT az első országos, független munkaerő-piaci szakmai hálózat, amely a nők képességeinek és tehetségének érvényesülését, a munkaerő-piaci esélyegyenlőség megteremtését segíti.

A gyermekvállalást követő gondozással töltött évek után munkát kereső nők 2014-től az ország tizenegy városában vehetik igénybe a civil szervezetek összefogásából alakult NÓRA-HÁLÓZAT segítségét, immár Pécsett is.

Megnyitó rendezvényünkön igyekeztünk megszólaltatni mindazokat a szervezeteket, amelyek segítségére lehetnek a munkába visszatérő/vállalkozást fontolgató pécsi és Baranya megyei nőknek. Meggyőződésünk, hogy a Pécsi NÓRA-PONT eredményes működéséhez a JÓL-LÉT Alapítvány által biztosított szakmai támogatás mellett elengedhetlen a helyi szereplőkkel való jó együttműködés.

A megnyitó plakátja:

    

 

     

   

A rendezvényen készült fotók:

 

   

 

Néhány gondolat az elhangzott előadásokból:  

1. A nők munkaerő-piaci helyzete Baranya megyében
Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ
 
A nők foglalkoztatási rátája Kelet- és Észak-Kelet Magyarország mellett Baranya megyében, azon belül a Sellyei Kistérségben a legalacsonyabb. A legmagasabb munkanélküliségi ráta a 20-24 és az 50 év feletti korosztálynál tapasztalható. A veszélyeztetett korosztályoknak különböző programokkal segítenek, mint pl az Ifjúsági Garanciaprogram, mely a 20-24 év közöttieknek segít a munkaerő-piaci esélyeik javításában.
Az Önindító programmal már 30 vállalkozásnak sikerült segíteni.
 
 
2. A NÓRA-HÁLÓ bemutatása 
Keveházi Kata, Jól-Lét Közhasznú Alapítvány
 
Nagyon fontos lenne a részmunkaidős és a távmunka foglalkoztatást ösztönözni.
A Jól-Lét Közhasznú Alapítvány a várandósságtól a munkába való visszatérésig segít. Fontos szerepe van a helyi Önkorményzatoknak, Munkaügyi központoknak, Védőnői Hálózatnak, hogy a Nóra-Háló jól működjön.
Cél: Megerősítsük a nőket. 
 
A társadalom jobban fog működni, ha a szerepek egyenlőbbek!
 
 
3. Bemutatkozik a PÉCSI NÓRA-PONT 
Gellén Nóra, Pécsimami Közhasznú Egyesület
 
A Pécsi NÓRA-PONT Pécs Belvárosában kezdte meg működését jól megközelíthető, akadálymenetes helyen, a Rákóczi út 66. szám alatt. Hétfő-kedd-szerdán 9-12 órig tart nyitva az ügyfélszolgálat, ezekben az időpontokban lehetőség van személyesen érdeklődni, regisztrálni és jelentkezni a tanácsadásokra. Egyéni tanácsadásokat heti, csoportos foglalkozásokat kétheti rendszerességgel tartunk.
 
 
4. A szociálisan rászoruló gyermekes nők támogatásának lehetőségei 
Sohár Tamás, Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal I. számú Területi Szociális Központ
 
Szociális rászorultság alapján kérelmezni lehet az alábbi támogatásokat:
- Rendszeres Gyermekvédelmi Támogatás
- Óvodáztatási Támogatás
- Önkormányzati Segély
- Bérlettámogatás
- Étkezési Támogatás
- Lakhatási Támogatás
- Ápolási Díj
- Foglalkoztatás Helyettesítő Támogatás
 
 
 
5. "Női erőforrás menedzsment aktuális kérdései"
Dr. Vámosi Tamás, PTE- FEEK
 
A nők esélyegyenlőségi törekvései már régóta a társadalmi-gazdasági rendszer részét képezik.
A munka világa elsősorban a férfiakra van tervezve.  Nagyon nehéz összeegyeztetni a munka-nő- foglalkoztatás- család témaköröket.
A női erőforrás menedzsment céljai:
- Segíteni a nőket (karrierjük megalapozásásban, vezető beosztás elérésében, sikeresek legyenek, munka-magánélet összehangolása)
- Segíteni a vállalatokat (tudatára ébredjenek a tehetséges nők fontosságának, felismerjék a vegyes összetételű vezetőség eredményességét, megtalálják-fejlesszék-motiválják a női munkatársakat, kifejlesszenek és alkalmazzanak a munka-család egyensúlyát elősegítő, támogató  módszereket).
 
 
6. „Családi szerepek, párkapcsolati erőszak, gyermekbántalmazás: módszerek és eszközök az esélyegyenlőségi és esélyteremtési munkánk során”
Koska Éva, Baranya Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház
 
Szükség van arra, hogy a társadalom különböző rétegeit érzékennyé tegyük.
Szakmai tevékenységek:
- diszkriminációs ügyek
- családi menedzsment holisztikus szemléletben
- "jó gyakorlatok" bemutatása
- szakmai munkacsoport működtetése
- esélyegyenlőségi programok kidolgozása
 
 
7. „A hátrányos megkülönböztetéssel szembeni jogi lehetőségek és az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárása”
Dr. Gajda Zoltán, Egyenlő Bánásmód Hatóság megyei referense
 
Az előadásból megtudhattuk, hogy nem minden megkülönböztető elbánás számít jogilag is megkülönböztetőnek, de ennek felismerésében és kezelésében tud segíteni az Egyenlő Bánásmód Hatóság, akikhez bárki ingyenesen fordulhat, ha úgy érzi hátrányos megkülönböztetés érte. 
 
8 „Az önkéntesség lehetőségei és előnyei a gyermekkel otthon töltött évek alatt”
Nyers Szilvia, Baranya Megyei Önkéntes Centrum
 
Szilvia megismertetett bennünket az Önkéntesség fogalmával, lehetőségeivel és konkrét példákon keresztül bemutatta annak működését is. An önkéntesség egy fantasztikus alternatíva a GYES, GYED ideje alatt otthon lévő nőknek, hogy a gyermekgondozással töltött idő alatt is mindig naprakészek legyenek, vagy akár új területekkel ismerkedjenek meg.
 
 
9. Nóra vállalkozik - kerekasztal beszélgetés Keveházi Katalin moderálásával
 
 
10. A programok alatt ingyenes tanácsadásokkal álltunk rendelkezésre a rendezvényünkön részt vevők számára és a tanácsadások alatt ingyenes gyermekfelügyeletet biztosítottunk.
 
Munkaerő-piaci tanácsadás egyéni és csoportos formában
Szabó Andrea és Major Lívia
 
 
TB Szaktanácsadás
Horváthné Radics Mónika
 
 
Grafológiai Tanácsadás
Tóth Attiláné Molnár Valéria
 
 
 
 
Sajtómegjelenések:
 

6.      http://pannonkronika.hu/videogaleria/hirado-48715

9:40-től van szó a Pécsi NÓRA-PONT megnyitóról

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Ugrás az oldal tetejére