Jelenlegi hely

35. számú pályázat - Szélkirálynő, kalóztársas és a sárkány - Felsőszilvási Általános Iskola 4. a osztály, Komló (Pécsimami)

Felsőszilvási Általános Iskola 4. a osztály, Komló
 
Felkészítő pedagógus: Podpácz Beáta
 
Nagyon örültünk a lehetőségnek, mert a Rumini volt a kötelező olvasmányunk. Maga a regény is fergeteges. Olyan gyerekem is elkezdett olvasni, aki eddig önként semmit nem vett a kezébe. A regény feldolgozását  sem a hagyományos módon tettük meg. (olvasmány napló) A Raabe Kiadó által készített feldolgozási módszert sokkal hatásosabbnak, eredményesebbnek éreztem. A gyerekeknek gondolkodniuk, elemezniük kellett, s mindezt játékos formában csoportokra osztva. Ezekhez a játékokhoz, feladatokhoz folyamatosan készítettünk kreatív munkákat. A legsikerültebb napunkon a három csoportra osztott osztály elkészítette a Szélkirálynőt, egy kalóztársast és a sárkányt.  Ez úton is szeretném megköszönni ezt a hónapot. Közelebb kerültek a gyerekek egymáshoz és hozzám is.
 
Üdvözlettel Podpácz Beáta 4. osztályos osztályfőnök
 
A Szélkirálynő:
 
Kalóztársas játékszabálya:
 
Szabályok: A játékosok két hajót helyeznek a játéktábla egy-egy sarkába. Először minden játékos háromszor dob. Aki hatost dob, az a hajóját az első mezőre helyezheti. A játék folyamán már csak egyszer dob minden játékos, még akkor is, ha hatost dob.A játékos ahova lép annak a mezőnek az utasítása szerint jár el. Amint a játékos eléri a szigetet, máris indulhat a következővel. a hajó csak akkor éri el a szigetet, ha a játékos éppen annyit dob, amennyivel a szigetre lép. Az a játékos a győztes.
 
Vannak "szerencsemezők": Az 5-ös, 10-es, 15-ös...
 
5-ös: A Ragacs-tengeren vesztegelsz, egyszer kimaradsz.
10-es mező: Vigyázat, egy kalózhajó van a nyomodban! Vitorlát fel, ne késlekedj! Dobhatsz még egyszer.
15-ös mező: Támadás ért. Menekülnöd kell. Lépj vissza négy mezőt!
20-as mező: Egy szörnyű polip bukkant fel  a tengerből. Matrózaid felveszik vele a harcot. Egyszer kimaradsz.
25-ös mező: Jön a Pelekirály  hadiflottája. Menekülj előlük! Lépj előre három mezőt!
30-as mező: Itt az apály. Meg kell várnod a dagályt, hogy folytasd az utat. Kétszer kimaradsz.
 
Tűzd fel a sárkány farkát!:
 
A szögre feltűzött sárkány lába és farka hiányzik. A játékosok becsukott szemmel próbálkoznak ezek visszatűzésével. Az a legjobb, ha ez minél kevésbé sikerül, mert akkor jókat lehet nevetni.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére