Jelenlegi hely

Goldmann-né Fehér Hajnalka

Mindenkinél elérkezhet az a pont, mikor úgy érzi, ő már tehetetlen a gondjaival, nem tudja megoldani a helyzetet. Gyermekek esetében a szülő érezheti úgy, hogy bármennyire is próbál ő a maga eszközeivel segíteni a problémával küszködő gyermekének, mégis csak körbe-körbe járnak.

1976-ban születtem Pécsett, jelenleg is itt élek. Szociálpedagógiát tanultam Egerben, majd a pszichológiát választottam. Pécsen végeztem a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia szakán 2001-ben, majd gyermek és ifjúsági klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus lettem 2006-ban. 2013-től végzem a pszichoterapeuta képzést. Van egy kislányom, egy kisfiam és egy férjem. Családunk fontos tagja még Luca, a puli és Andor, a komondor.

Szakmai életutam során dolgoztam családsegítő és gyermekjóléti szolgálatban, foglalkoztam értelmi sérült fiatalokkal, hosszú ideig a gyermekvédelmi szakellátásban tevékenykedtem, mint gyermekpszichológus. Dolgoztam nevelőszülőknél élő hátrányos helyzetű fiatalokkal. Örökbeadási folyamatokban támogattam a gyermekeket és az örökbe fogadó szülőket.

Jelenleg a pécsi  Kisgyermek Szociális Intézményeknél dolgozom. A bölcsődei kisgyermeknevelők munkáját segítem. Figyelemmel kísérem a gyermekek fejlődését. A nevelési kérdésekkel, viselkedésbeli és egyéb pszichés  problémákkal küszködő gyermekeknek és családjaiknak nyújtok terápiás és konzultációs lehetőséget.

Magánrendelésemben kisgyermekkel, kamaszokkal és fiatal felnőttekkel dolgozom. 

Minden ember egyedi és független birodalom, melyben a saját értékrendszer, kultúra, személyes döntések és felelősségtudat teljesedik ki.  Célom, hogy a hozzám forduló embereknek, gyermekeknek és idősebbeknek olyan hatékony nézőpontot nyújtsak, mely támpontot ad saját önismeretükhöz. Szerepem a terápiában, hogy segítséget adjak a személyes és szociális készségek kialakításában és fejlesztésében, ezáltal együttes erővel az életminőséget javító változásokat érjünk el a pszichológia és a gyermekpszichológia eszközeivel.

gyermekterápiákban előzetes konzultáció, megbeszélés szükséges a szülőkkel. A tünetek jelzésértékűek: bepisilés, bekakilás, dadogás, tik, alvászavar, tanulási, magatartásproblémák, figyelemzavar, beilleszkedési problémák, szorongásos tünetek fordulnak elő leggyakrabban. Nem a tünetet kell megszüntetni elsősorban, hanem a mögötte rejlő mélyebb zavart. Ennek feltárása életkortól függően történhet játékosan, vagy beszélgetéssel. A pszichológiai tesztvizsgálatok segíthetnek a képességek, érzelmi állapotok pontosításában. Amennyiben a terápia céljai megkívánják, úgy a családdal is bővíthető a terápiás kör. 

A Pécsimami szakértőjeként igyekszem 5 munkanapon belül válaszolni a feltett kérdésekre.

www.feherhajnalkapszichologus.hu

Hozzászólások

Kedves Hajnalka!

 Elváltam és egyedül nevelem az 5 éves kislányomat. Új kapcsolatom van alakulóban, kérdésem, hogy mikor, hogyan mutassam be a páromat?

Kedves kicsike77!

Ha úgy érzi kapcsolata nem futó jellegű, hanem komolyabbnak ígérkezik, akkor mutassa be párját gyermekének. Menjenek el közös kirándulásra, játszótérre, vagy hívja meg magukhoz ebédre. Mondja el gyermekének, hogy kedveli ezt az embert. Ne komolykodó beszélgetés legyen, hanem fesztelen, kedves. A humor sokszor nagy segítég! Majd szervezzenek egyre több programot közösen és beszélgessen a gyermekkel, hogy hogyan érezte magát. Fontos, hogy a gyermek érezze elmondhatja bármely érzését, bármely gondolatát.

 

 

Tisztelt Doktornő!
A gyermekem 2015.április 25-én lesz 6 éves, és a csoporttársait utánozza mindenben. Egyedüli gyerek, legtöbbet velünk játszik, mert még nem alakult ki igazi barátság senkivel. Nagyon zavar, hogy Pl. a családi napon is az oviban, állandóan mentünk a többi fiú után, mert ő egyedül nem trambulinozik, nem lovacskázik, nem gokartozik. Ha a barátai csúzdáztak, ő is oda akar menni, szóval mindig mást utánoz. Az óvónő is megjegyezte, hogy olyan szépeket tud rajzolni mikor magában van, de mikor már ott van a barátja, azt rajzolja amit ő. Tudom, hogy mi rontottuk el, mert kicsi korában mi játszottunk vele, szinte nem is játszott gyerekekkel, de mi nem értünk rá, mint más szülő, 16-20 óráig lent lenni. Illetve nagyon féltegettük is, mostmár tudom, hogy ez nagyon nem jó volt, de már késő. Nem tud igazi barátra szert tenni, mindenkivel játszik az oviban is,  de a többi gyereknek van konkrét barátja, neki nincs. Helyre lehet ezt még hozni? Félek az iskolában még rosszabb lesz, ugyanis most megy.
Köszönöm a válaszát előre is.
Tisztelettel: A. Andrea

Kedves Andrea!

Nekem nem tűnik tragikusnak a helyzet! Rajzol elmélyülten, játszik másokkal, tud alkalmazkodni a másikhoz. Mindenkivel játszik az oviban, egyéltalán nem magányos. Igen, fontosak a társak ebben a korban is. Ahhiz van kedvük a gyerekeknek sokszor, amit a társaik csinálnak. Számon tartják egymást. Ugyanakkor én biztos vagyok abban, hogy a közös játék során ő is "beleteszi" a maga részét! Ő is alaktja a játékot, részese annak. Nem baj, ha most nem nevez meg legjobb barátot, hiszen vannak barátai! Én pozitív tulajdonságnak tartom, hogy mindenkivel meg tudja találni a közös hangot! A kortársak fontos szerepe az iskolás korban, a serdülőkor közeledtévek kezd hangsúlyossá válni. Iskolába kerülve fontossá válik számára a teljesítmény, majd szépen bontakozva körvonalazódni kezdenek azok a trsak, akik fontosabbak lesznek a számára.

Ezt csak az akadályozhatja meg, ha a kisgyerek túl szorosan kötődik anyjához, a szülőkapcsolat ereje miatt még kevésbé individualizálódott. Ez a gyermeki fejlődésnek egyik fontos csomópontja, alapkérdése: mennyire gátolja vagy segíti elő a szülőkapcsolat az önálló társkapcsolatokat. Tehát ha ön támogatóan ott áll mögötte, érzi a gyermek, hogy bízik benne, nem eröltetve, hanem bátorítóan jelen van a háttérben, akkor a gyermek a saját ütemében, a saját döntésének és válsztásának megfelelően fogja alakítani kortárskapcsolatait nem feledve azokat az értékeket és mintákat, amiket otthonról hozott. De mégegyszer írom: érzésem szerint egyáltalán nem tragikus a helyzet, alakulni fog, csak kérem, ne legyen központi téma!

 

Tisztelt Goldmann.-né Fehér Hajnalka !

Kérdéssel és kéréssel is fordulok egyben Önhöz!

 

Leány gyermekünk 2,5 életévét betöltötte 2016. augusztus 27.-én, majd 2016. szeptember 01 napjától lassan 1 hónapja óvódába került csúnya szóval élve beadásra.

Az óvódai nevelésben naponta, értelemszerűen hétköznap reggel 07:30 órától rendszerint délután olyan 15:00 óráig vesz részt. Az első két hétben az első pár napos sírást követően nem volt gondunk, majd az elmúlt 1-1,5 hétben viszont érdekesen alakult a viselkedése.

Az óvódában semmi gond , probléma nincsen vele, szót fogad, szépen viselkedik, de amint hazajön gyakorlatilag tombol. Nem fogad szót, szinte mindenből hisztéria kerekedik, a lakásból nem akar sem az udvarra sem máshová elmenni (Pl. kerékpározni, boltba, játszótérre) azon szokások melyek az oviban nincsenek az neki azonnal kell (Pl. cumisüveg) , mely viselkedést mi úgy gondoltuk betudható annak, hogy az intézményben gyakorlatilag szabályok vannak otthon pedig nyilván ezt nem akarja követni a saját környezetében.

Az elmúlt időszakban többször elfordult az is, az egyik óvónénihez szinte hozzábújik az egész nap, nem távolodik el tőle, nem játszik a többiekkel, állandóan emlegeti ennek az óvónéninek „szeress meg” ezt persze sírva teszi, és egyáltalán nem viseli el ha más gyerekkel foglalkozik ez az óvónő, vagy más gyerek is odamegy hozzá.

Ezt a dolgot otthon is rendszeresen csinálja az édesanyjával, napi akár több alkalommal vagy sírva vagy anélkül, ilyenkor szinte rátapad és szintén ismételgeti a „szeress meg” kifejezéseket , azonban velem mint az édesapjával nagyon ritkán. Ilyen alkalmakkor megöleljük, elmondjuk neki szeretjük, de van szinte meg sem hallja csak hajtogatja ezen mondatokat.

Az életkörülményeikhez hozzátartozik az édesanyja volt vele otthon, és az óvódai ellátása óta ő is visszatért a munkába, 3. személy /Pl. nagymama/ eddig se nem vitte, se nem hozta őt, mindig velünk találkozott utoljára és elsőnek mikor elhozzuk.

Tanácsot kérnénk ez elmúlik, mi vagyunk türelmetlenek az új élethelyzete miatt, vagy szükséges esetleg szakemberhez fordulni, és ezen esetben Ön foglalkozik –e ilyen felkérésekkel.

Tamás    

Kedves Tamás!

köszönöm, hogy bizalmával megtisztelt!

A leírt tünetek számomra külső szakembernek nem tűnnek egyáltalán betegesnek. A gyermek élethelyzetének természetes velejárói lehetnek. Leányuk még nagyon kicsi, természetes, hogy a szülőtől való hosszú órákon keresztül történő szeparálódás ezt a fokozott ragaszkodást váltja ki belőle. Ő valószínűleg érzékenyebben reagál a változásra, valószínűleg érzi az önökben meglévő szorongást is, ami ezzel a helyzettel kapcsolatos. Hiszen nagy váltás a család életében az az élethelyzet, mikor az anya visszatér dolgozni és a gyermek pedig közösségbe kerül.

Pécsen gyakorlatilag majdnem minden óvodában dolgozik óvodapszichológus. Azt javaslom, ha ezek a tünetek az elkövetkező hónapban nem enyhülnek, kérjék ki tanácsát, hogy ő személyesen megismerve a gyermeket és önöket, javasolja-e további szakmai segítség igénybe vételét!

Nyugalmas és szorongásmentes heteket kívánok Önöknek!

 

Goldmann-né Fehér Hajnalka

gyermek klinikai szakpszichológus