Jelenlegi hely

Illúziók Múzeuma - utazó tárlat

Időpont: 2023. június 6. - szeptember 24.
Június 6-án nyílt meg az Illúziók Múzeumának utazó kiállítása a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. A speciális, interaktív tárlat becsapja az érzékszerveket, meghökkent, összezavar, ámulatba ejt, ugyanakkor izgalmas tudnivalókba is beavat.

A hét új játékkal a látogatók próbára tehetik érzékszerveiket és ügyességüket, kipróbálhatnak logikai feladatokat és megismerkedhetnek a méretek és az optikai illúziók varázslatos világával. Az optikai és fizikai csodák, trükkök nemcsak a szemet, de az agyat is megdolgoztatják!

Öveges József álma, a "csodák palotája", Pécsett is megnyitotta kapuit.

A kiállított eszközökhöz nyúlni kötelező!

A természettudományok – s azokon belül is elsősorban a fizika – felejthetetlen, legendás hírű népszerűsítője Öveges József volt, aki sokszor álmodott arról, hogy lesz majd Magyarországon egy olyan intézmény, ahol a látogatók kedvükre kísérletezhetnek, s „megérinthetik a tudományt”. Öveges József ezt a képzeletbeli házat a Csodák Palotájának nevezte.

Halála után 14 évvel, 1993 májusában indult el a Csodák Palotája Interaktív Tudományos Játszóház az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) szervezésében Budapesten. Azóta Debrecenben, Egerben, Szombathelyen, Győrben, Szegeden is szerveztek kisebb-nagyobb interaktív természettudományos játszóházat.

A Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézetének munkatársai, az általános- és középiskolák fizikatanárai régóta dédelgették a gondolatot, hogy Pécsen is létrehoznak egyet. A megvalósuláshoz Janszky József akadémikus és Sebestyén Zoltán fizikatanár adományaival 2007-ben létrehoztuk a Csodák Pécsi Palotája Alapítványt. A kurátorok a pécsi egyetem, az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat, a Pécsi Akadémiai Bizottság, a Pécs önkormányzatának kulturális vezetése és a Paksi Atomerőmű meghatározó személyiségei biztosítják a széleskörű szakmai hátteret.

2008-ban Sebestyén Zoltán, Rátz Tanár Úr Életműdíjas fizikatanár a Pécs 2010 civil kezdeményezések pályázatán díjat nyert a „Csodák Pécsi Palotája” pályázatával.

Ezt követően a város kulturális, oktatási vezetésével kerestük a helyet, a működési kereteket. A döntő lökést a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program megvalósulása hozta.

A Zsolnay Kulturális Negyed rekonstrukciójának tervezésekor adta magát lehetséges színhelyként a Zsolnay-gyár régi – nagyfeszültségű porcelán szigetelőket tesztelő – laboratóriuma. Itt néhány évig a „Labor” néven ismert civil művészeti csoport működtette sikeresen a Labor Kísérleti Kultúrteret.

A helyszín megtalálását követően végül a Zsolnay Labor Interaktív Játszóház Projekt elindult, és a Zsolnay Örökségkezelő támogatásával testben és/vagy lélekben ifjú szakemberek 2011 végére elkészítették, összeállították az első 30 kísérleti eszközt, játékot.

Jó szórakozást, jó tanulást kívánnak az alkotók:

Kaposvári Ferenc, Kiss Mátyás, Makkai Géza, Mérő András, Sánta Imre, Sebestyén Zoltán, Szász János, Told Roland

Nyitvatartás:

kedd - vasárnap 10.00-18.00

Egységes jegyár: 1.600 Ft/fő
 

Csoportok érkezése esetén 10 fő felett 15% kedvezményt biztosítunk a teljes árú jegyből, valamint az alábbi helyszínek és programok együttes látogatása esetén 10%, kedvezményt adunk a jegyárból: Planetárium, Labor - Interaktív Varázstér, Varázsóra.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére