Jelenlegi hely

Ezek nem hiányozhatnak a tökéletes gyerekzsúrról

Egy gyerekzsúr amilyen nagy élmény a kicsiknek, olyan erőfeszítésekkel jár a szülőknek. Mindenki ismeri a mondást: ha a gyerek boldog, mindenki boldog. Ráadásul jóval könnyebb egy fergeteges bulit összehozni, mint azt elsőre gondolnánk. Mindössze pár dologra kell figyelni, hogy ne hiányozzon a partiról, és máris nyert ügyünk van. Lássuk, melyek azok a kellék, amelyek nélkülözhetetlenek egy sikeres gyerekzsúrhoz!

Hány éves kortól érdemes elkezdeni gyerekzsúrt rendezni? 

Természetesen egy 2-3 éves számára is lehet szervezni a gyerek barátaival egy kisebb (3-5 fős) bulit, ám ez még nem az a klasszikus értelemben vett gyerekzsúr. Ilyenkor még az összejövetel sem tart általában tovább 3-4 óránál, illetve rendszerint a többi gyerek szülője is jelen van. 4-5 éves kortól azonban már bátran lehet több meghívottal (8-10) számolni, és nem szükségszerű a többi felnőtt jelenléte sem. Nyilván hatalmas segítség tud lenni egy dübörgő gyerekzsúron egy extra anyuka vagy apuka, azonban tartsuk szem előtt, hogy ilyenkor velük is foglalkozni kell.

Milyen ételek és italok legyenek a gyerekzsúron?

A gyerekzsúrokat jellemzően ebéd után 1-2 órával, kora délutánra szokták időzíteni. Ezért ritka szokott lenni, hogy amikor megérkeznek a fecskék, rögtön ennivalót követelnek. Ám ha valamelyik gyerek esetleg nem mégis éhes lenne, a biztonság kedvéért egy pár felkockázott gyümölcsöt vagy rágcsálnivalót mindenképp készítsünk.

Természetesen a gyerekzsúr fénypontja maga az ünnepi torta, ám mellette azért ne felejtsünk el egyéb uzsonnát is készíteni, pl. pogácsát, kisebb szendvicsek, stb. Italként ideális választás a különféle rostoslevek, tea vagy limonádé.

Az evéshez-iváshoz szükséges kellékek

Aki tartott már gyerekzsúrt otthonában, tisztában van azzal, hogy a gyerekek mekkora rumlit képesek csinálni. Tegyünk egy hatalmas szívességet magunknak, és a gyerekzsúrra szerezzünk be egy csomó műanyag evőeszközt, papírtányért és -poharat.

Egyrészt nem kell utóbb mosogatni, valamint fel tudjuk rájuk írni a gyerekek nevét, jelét, hogy azok ne keveredjenek össze. Ráadásul nem is tudnak összetörni. Az asztal védelméről se feledkezzünk meg: a legideálisabb egy mesemintás, műanyag terítő.

Milyen dekorációval készüljünk?

A dekoráció alapjaiban határozza meg a hangulatot, és emeli az átlagos baráti összejövetelt egy világraszóló gyerekzsúr szintjére. A buli esztétikai körítésénél nincs olyan, hogy túlzásba esünk: már a kapunál vagy bejáratnál fogadhatjuk a jövevényeket egy szép üdvözléssel vagy lampionokkal. Amikor belépnek a házba vagy lakásba, előkerülhetnek a mesehősös lufik, színes füzérek és egyéb dekorációk.

Igyekezzünk minél többet felhasználni gyerekünk kedvenc árnyalataiból és rajzfilmalakjaival díszített kellékekből. Érdemes kitalálni előtte egy központi témát, amely köré fel lehet építeni a partit, pl. hercegnős vagy kalózos gyerekzsúrt. A Netbolt.eu Webáruházon számtalan licenszes parti kellék és kiegészítő található, amelyekből remek ötletet lehet meríteni. Ráadásul szupergyorsan ki is szállítják a megrendeléseket. 

Milyen programokat szervezzünk?

Bár általában jól elvannak a kicsik, ha egy csomó játékot kipakolunk nekik, de ezzel még nem lesz felejthetetlen a gyerekzsúr. Amennyiben azt szeretnénk elérni, hogy még hetekig meséljenek a buliról, szervezzünk egy különleges produkciót számukra. Ez lehet egy bohóc, egy közös feladat, de akár ki is vihetjük a bandát a parkba egy kicsit bolondozni a friss levegőre.

A kollektív gyurmázás, esetleg a szekrény kidekorálása celluxszal rögzített rajzokkal mindig nagyot szokott ütni. Akár bábelőadást is rendezhetünk a lurkóknak, amelyhez közösen készítsék el a szükséges bábokat. Azonban kétszer is gondoljuk meg a vetélkedőket és a különféle egymás elleni versenyeket, mert könnyen sírás lehet a vége egy nemkívánatos vereségnek. Inkább a gyerekek alkotókedvére próbáljunk építeni a közös programokkal.

Érdemes egy pár nappal előre felkészülni a gyerekzsúrra, hogy a nagy napon ne kelljen majd kapkodni. Így minden figyelmünkkel a bulira koncentrálhatunk, és gondoskodhatunk arról, hogy minden vendég – és persze az ünnepelt is – remekül érezze magát.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére