Jelenlegi hely

Folytatódik a Pannon Filharmonikusok Brahms szimfónia-sorozata

Bogányi Tibor vezető karmester irányításával a pécsi zenekar több meghatározó zeneszerző munkásságát dolgozza fel évek óta, így például Bogányi Bruckner iránti rajongása magával ragadta a zenekart, de a közönséget is.

Brahms szimfóniáinak sorában pedig most az F-dúr harmadik került be a május 6-i hangverseny műsorába. 19.00 órai kezdettel kapcsolódhatunk be az ingyenes élő közvetítésbe, a Kodály Központban Johannes Brahms III. (F-dúr) szimfóniája előtt Richard Strauss Az úrhatnám polgár című zenekari szvitje hangzik el.

Az újgazdag polgár örökérvényű Molière-i meséje bővelkedik az abszurd, látványos és hangzatos jelenetekben, a muzsikusok azonban színpadkép nélkül, hangszereik segítségével vezetik végig a közönséget a történeten. Strauss 1920-ban elkészült zenekari szvitje népszerű koncertdarabbá vált, úgy a közönség, mint a zenekarok számára, akik előszeretettel tűzik műsorra. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy a szüzsé bőven szolgáltat alkalmat a társadalomkritika megfogalmazására és az úrhatnám emberek parodizálására, Strauss él is ezzel a lehetőséggel, különböző zeneirodalmi részleteket megidézve.

Brahms összesen négy szimfóniát szerzett, az első, c-moll küzdelmes, a második, D-dúr, friss és lírai, oldott és optimista hangulatú, majd a negyedik, e-moll szimfónia a késő-romantika melankóliáját és rezignáltságát szólaltatja meg. A harmadik, bár elvileg F-dúr, mégis sok küzdelem és borús gondolat kap benne helyet, ugyanakkor a mű legvégén „kiderül az ég”, bár ha csak csendesen is, de idézi a kezdőtéma fényét, az ígéretet, hogy a felhők fölött tiszta az ég.

Az élő közvetítés a www.pfz.hu oldalról, illetve itt érhető el: https://bit.ly/AzUrhatnamPolgar_PFZ_koncert

forrás: pfz.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ugrás az oldal tetejére