Jelenlegi hely

Idén is belevethetik magukat a kis kertészek a zöldségtermesztésbe

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) idén is meghirdeti általános iskolásoknak szóló, Vesd Bele Magad! elnevezésű mozgalmát és a hozzá kapcsolódó adománygyűjtő akciót is, amelynek a saját termesztésű zöldségek népszerűsítése mellett elsődleges célja a gyerekek szemléletformálása.

A 2011-ben indult Vesd Bele Magad! programban általános iskolás diákok vetőmagokat kapnak, hogy saját zöldségeket neveljenek. Az akció szeretné bemutatni, hogy egy család, kis munkával, nagy anyagi befektetés nélkül is meg tudja termelni a saját ellátásához szükséges friss terményeket - adta hírül a programot támogató Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye.

A fiatalok olyan növényeket kapnak, amelyek nem kényesek, termesztésük nem igényel szakismeretet (zöldborsót, hónapos retket, vöröshagymát, sárgarépát, karalábét). Tavaly 300 általános iskola 20 ezer diákja ízlelhette meg saját kiskertjének termését, idén már 30 ezer résztvevőre számítanak a szervezők. A vidéki életmódot, a helyi termelést népszerűsítő program az Agrya és a minisztérium szerint a kisdiákok nevelésén keresztül segíthet a vidéki népesség megtartásában.

Korábban a szövetség létrehozott egy weboldalt (www.vesdbelemagad.hu), ahol szakemberek az adott növényekkel kapcsolatban termesztési információkat adtak közre, ez segítette a gyerekek munkáját. Az oldalra a pedagógusok segítségével felkerültek leírások, fotók, rajzok a gyerekektől, amelyekben a termesztéssel kapcsolatos tapasztalatokat, érdekes vagy vidám pillanatokat, a saját alapanyagból készült ételek fotóit, receptjeit mutatták be.

A programhoz szükséges pénzt ebben az évben is kizárólag magánadományokból gyűjti össze a szervezet: a felajánlásokat a Fiatal Gazdák az Agrárium Jövője Alapítvány számlaszámára (12011351-01047859-00100003) vagy rózsaszín csekken a szervezet postacímére (1138 Budapest, Váci út 134/C VI.28.) várják a szervezők.

Pályázati felhívás általános iskoláknak ide kattintva!

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére