Jelenlegi hely

Kötetlen munkavégzés? Finom ételek gyorsan? Legyél Te is Thermomix háziasszony!

Tündi jól érzi magát a bőrében. És ez látszik és érződik is rajta. Kiegyensúlyozott, megéli a mindennapok örömeit csakúgy, mint a váratlan nehézségeket. Mi a titka, van egyáltalán titka a gyakori mosolynak? Megkérdeztük őt, jöjjön tehát Kathreiner Tünde, a pécsi Thermomix vezető háziasszonya és az ő választása.

Minden csupa móka és derű? – tettük fel a kérdést, rögtön a közepébe vágva.

Hát azért ez nem egészen így van, de legalábbis nem ilyen egyszerű. Az biztos, hogy alaptermészetem szerint nem a várok a nagy csodákra típus vagyok, szeretem, ha rendben vannak a dolgok körülöttem. Talán ez látszik rajtam. Úgy érzem, a helyemen vagyok, teszem a dolgom, és ez így most nagyon jó.

Ezek szerint nem volt ez mindig így?

Nekem is voltak – és persze vannak is – nehézségeim. Vidék, munka, kisgyermek – ez a triumvirátus mindenkinek feladja a leckét, és ez velem sem volt másképp. Dolgoznom muszáj volt, de a kislányom is igényelte a jelenlétemet, és természetesen én sem szerettem volna kihagyni azokat a pillanatokat, melyek az anya-lánya kapcsolatot alapjaiban határozzák meg. Nem voltam könnyű helyzetben, igencsak feladtam magamnak a leckét azzal kapcsolatban, hogy mit, hol és hogyan szeretnék csinálni. De megérte az a néhány próbálkozás, és főként a türelem magammal és a környezetemmel szemben.

Vagyis akkor mondhatjuk, hogy azt csinálod, amit szeretsz?

Igen. Abszolút. Kivártam a megfelelő lehetőséget, és nagyon örülök, hogy megtaláltuk egymást. A lehetőség sokaknak adott, de nem biztos, hogy észreveszik, vagy lehet, hogy ki se merik próbálni az újat. Én nyitott voltam az új dolgokra, szeretek emberekkel beszélgetni, sok ismerősöm is van, és legfőképpen nagyon szeretek új élményeket szerezni. Így találtuk meg egymást a Thermomix-szel. Sok ismerősömnek volt már ilyen konyhai eszköze, így valamennyire ismertem, de igazán a közös főzések és a hangulat fogott meg engem leginkább. A Thermomix-et imádom, a főzés fantasztikus élmény.

LEGYÉL TE IS THERMOMIX HÁZIASSZONY!

Érdekel a lehetőség?  A Pécsimami olvasók most ingyenes Thermomix főzőklubon vehetnek részt, ahol minden kötelezettség nélkül kipróbálhatják a 12 funkciós konyhai "csoda" használatát,  a 3 fogásos végeredményt meg is kóstolhatják, főzés közben pedig megismerhetik a munka részleteit!



A főzőklub helyszíne: Pécs, Szigeti út 172. - Thermomix Iroda

A főzőklub időpontja a jelentkezők időbeosztásához igazodik, a részvétel ingyenes.

EZ ÉRDEKEL: JELENTKEZEM!

És akik még nem ismerik, azoknak mit kell róla tudni?

A Thermomix egy igazi csoda. Lényegében, ha a konyhádban van egy Thermomix-ed és egy sütőd, akkor mindened megvan. 12 funkciót tud, beépített mérleg található benne, őröl, darál, aprít, főz, párol, turmixol, hogy csak néhányat említsek. Az ételek minősége, állaga és íze fantasztikus lesz. Otthoni, mindennapos használatra nagyszerű a konyhában, egyszerű és különleges ételeket egyaránt lehet benne készíteni, de még lekvár befőzésre is alkalmas.

Sikerült felcsigáznod minket. De mi a konkrét munkád, a napi feladatod?

Thermomix tanácsadóként főzőklubokat, bemutató főzéseket szervezek. Saját időbeosztás szerint dolgozom, nincs meghatározva se napi, se havi minimum. Ahogy időm engedi, úgy foglalkozom az értékesítéssel. Nagy előny, hogy így a kislányom életének aktív résztvevője vagyok, úgy alakítom a napirendem, hogy az ő szabadidejében együtt tudjunk lenni. Szuper közösségek alakulnak így, barátságok jönnek létre, segítjük egymást.

Kiknek ajánlod ezt a típusú munkát?

Lényegében mindenkinek, aki szereti a finom ételeket, aki szeret a főzésről beszélni. Van, aki a munkája mellett foglalkozik a Thermomix-szel, mert annyira szereti, hogy szinte mindig róla mesél, és így gyakran kapnak kedvet az ismerősök is. Otthon lévő anyukák vagy új utakat kereső kismamák keresnek meg, és élnek is a lehetőséggel. A saját időbeosztás sokak számára nagyon vonzó, és a kötetlenség is nagy előny jelent mindenkinek. Lehet ez főállás és hobbi egyaránt, de mindkét esetben egy szerelem, abban biztos vagyok.

LEGYÉL TE IS THERMOMIX HÁZIASSZONY!

Érdekel a lehetőség?  A Pécsimami olvasók most ingyenes Thermomix főzőklubon vehetnek részt, ahol minden kötelezettség nélkül kipróbálhatják a 12 funkciós konyhai "csoda" használatát,  a 3 fogásos végeredményt meg is kóstolhatják, főzés közben pedig megismerhetik a munka részleteit!



A főzőklub helyszíne: Pécs, Szigeti út 172. - Thermomix Iroda

A főzőklub időpontja a jelentkezők időbeosztásához igazodik, a részvétel ingyenes.

EZ ÉRDEKEL: JELENTKEZEM!

Felmerül a kérdés, hogy Neked, Tündi, milyen céljaid vannak?

Az, hogy megtaláltam azt a munkát, amit tényleg kedvvel és örömmel tudok csinálni, már megelégedéssel tölt el. Mindenképpen szeretném a Thermomix közösséget itt a városban, de a környéken is tovább építeni, és közösségeket létrehozni, ahol mindenki jól érzi magát, ahol mindenkit támogatunk és segítünk, és ahol tudunk egymásnak annyit adni, hogy az valódi töltekezés és energiabomba legyen, ami kihat a mindennapokra is.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére