Jelenlegi hely

Pécs szíve ünnepel – 15 éves az ÁRKÁD Pécs

Félmillió forint értékű napi nyeremények és exkluzív koncertek, fellépők várják a vásárlókat.

Ismerjük, szeretjük, az életünk része. Nemcsak a nagybevásárlást intézzük itt, de számtalan kellemes emlék is kötődik hozzá: az első randi, a szalagavatós ruhád, a nagy csajos délutánok, a „még berohanok az ÁRKÁD-ba előtte”. Ez Pécs szíve, az ÁRKÁD, amely idén 15 éves születésnapját ünnepli. A bevásárlóközpont egy nem mindennapi, két héten át tartó programsorozattal ünnepli meg vásárlóival együtt ezt a jeles alkalmat.

október 19-én este 18:00 órakor fellép az Alma zenekar is a szülinap keretében!

Sztárfellépők és nyereményeső minden nap
Nincs születésnapi ünnepség buli nélkül, így az ÁRKÁD-ban a kéthetes ünnep alatt minden nap 18 órától, vasárnap pedig 17 órától előadóművészek, zenész bandák, neves fellépők szórakoztatják a nagyérdeműt. Fellép többek között a New Level Empire, MR. Vasovszki Live és Péterffy Lili, a Pécs Fordan táncklub, a Mörk zenekar, az Alma együttes, Tóth Edu, a Cedar Knoll, a Band of streets, Bánki Beni, Király Viktor, és Cserkúthy Hanna. A műsorvezető pedig Pécs egyik ismert hangja, Palotai Tamás lesz.

Dobbanjon együtt Pécs szíve!
A művészeknek a szórakoztatáson kívül két másik nemes feladatuk is lesz: egyrészt ők húzzák ki a bevásárlóközpont nyeremény-urnájából az aznapi főnyereményt, az 500 ezer forint értékű ÁRKÁD vásárlási
utalvány nyertesét, valamint megnevezik azt a szívükhöz közel álló pécsi alapítványt, amely az adott napon jelentős összeggel gazdagodik az ÁRKÁD PÉCS jóvoltából.

A jubileumi évforduló alkalmából tehát az ÁRKÁD Pécs az ünnepségsorozat minden napján egy helyi alapítványt is támogat, melyet az aznapi előadóművész választ ki.


Nyerj és ünnepelj!
Azok a vásárlók, akik legalább 10.001 Ft feletti összegben vásárolnak az adott időszakban, nemcsak a főnyereményre regisztrálhatnak, de „kincsvadászatra” is indulhatnak: a kupolában található óriás nyereményszobából kiválaszthatnak egy azonnali nyereményt. A belépéstől számítva 30 másodperc áll rendelkezésre, hogy a játékosok kiválasszanak egy ajándékdobozt, viszont, hogy az mit is rejt pontosan, majd csak az ajándékdobozon kívül derül ki. A pontos nyereményszabályzatról a www.arkadpecs.hu weboldalon van lehetőség tájékozódni.

Instagram, slam és egy valódi közösség
Az ÁRKÁD Pécs a 15 éves születésnapi fiesztára időzítette Instagram oldala elindítását is, és arra kérik a vásárlókat, hogy a #pecsszive hashtaget használva osszák meg ünnepi pillanataikat a nagyvilággal: töltsenek föl egy fotót az I LOVE ÁRKÁD Pécs óriás 3D-s felirat mellől, illetve küldjenek három szót, melyek kifejezik, mit is jelent számukra Pécs városa. Ez azért is fontos, mert a beküldött szavakból közösen alkotjuk meg Pécs új underground himnuszát, amelyet az Instagram szógyűjtő slammer, Bánki Beni fog össze egy slamkölteményben.

Az ÁRKÁD Pécs születésnapi rendezvénysorozata 2019. október 14. és 27. között kerül megrendezésre.

További részletekért kattints ide!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére