Jelenlegi hely

Május 9-én újranyit a Bikali Élménybirtok!

Örömmel tudatjuk, hogy a kormány 2020. április 30-ai bejelentésének köszönhetően, (az intézkedések maximális betartása mellett) az Élménybirtok, mint szabadtéri tematikus park 2020. május 9-i dátummal megnyitja kapuit!

Az Élménybirtok területén a létszámot 500 főre maximalizáljuk. Kiemelt figyelmet fordítunk a higiéniai feltételek megteremtésére (folyamatos fertőtlenítés, takarítás) és a mosdókban fertőtlenítő szert tartalmazó folyékony szappanok kerültek az adagolókba. Kérjük, minél többször mossanak kezet napközben.

A szolgáltatások igénybevétele alatt kötelező a maszk és kesztyű viselése (kérjük, hogy ezeket hozzák magukkal), valamint, a 1,5 méteres távolság megtartása, kivétel az egy háztartásban élőket. Kérjük a veszélyeztetett korosztályt, saját védelmük érdekében még ne látogassanak hozzánk!

Zenés-táncos előadásokat még nem tudunk tartani, de számos egyéb látnivalóval és újdonsággal készülünk. Egyes szolgáltatások Fabatka ellenében vehetők igénybe, amit a Gagyizdában tudnak megvásárolni.

A program az alábbi nyitva tartási napokra érvényes:
2020. május 9., 16., 23.

Idén is új kalandok várnak!

  • 10:00 Nyitás
  • 10:00-16:00 Találkozz városunk csepűrágó színészeivel, akik egész nap szórakoztatják a nagyérdeműt az Élménybirtok területén (Rossz idő esetén a Lovagi Arénában)
  • 10:00-16:00 ÚJDONSÁG! Középkori Játszótér gyerekeknek a Főtéren
  • 10:00-16:00 Interaktív házak a Faluban: Varázsfestő háza, Boszorkányház és a Kovácsműhely
  • 10:00-16:00 Állatudvar – Hallgasd meg egy magyar népmesénket A kiskakas gyémánt félkrajcárját illetve, La Fontaine híres tanmeséjét, A róka és a holló történetét
  • 10:00-16:00 Nézz be a birtok összes kézműves műhelyébe
  • 10:00-15:00 „Labirintus” játék a Birtok területén – Fedezd fel a 7,5 hektáron elterülő Birtokot, s közben keresd a középkori világ emblematikus képeit ábrázoló kártyákat!
  • 10:00-15:00 Titkos jelek, talányos helyek – Fejtsd meg a rejtélyes kódot a kincses térkép segítségével! A játékra a Vízimalom – Kézművesháznál jelentkezz!
  • 10:00-13:00, 13:30-16:00 Nemezelés és gipszfestés a “Vízimalom” – Kézműves házban (Rossz idő esetén a Lovagi Arénában)
  • 10:00-13:00, 13:30-16:00 Gyertyamártás és kőfestés a “Zöld diófa csárda” – Kézműves udvarban (Rossz idő esetén a Lovagi Arénában)
  • 10:00-13:00, 13:30-16:00 Porcelánfestés és Emoji avagy fesd meg a hangulatod – kreatív foglalkozás az Apródképző előtt (Rossz idő esetén a Lovagi Arénában)
  • 10:00-12:00, 13:00-16:00 Lovagoltatás a Lovagi Arénában
  • 10:00-12:00, 13:00-15:00 Hintózás az Állatudvar mellett (Rossz idő esetén elmarad)
  • 10:00-12:00, 12:30-16:00 Íjászat és vívás a Kinizsi táborban (Rossz idő esetén a Lovagi Arénában)
  • 12:00-15:00 Finom falatok órái a Fehér Hattyú Fogadóban. Az ételeket és italokat elviteles rendszerben a teraszon és a Hattyús tó körül elhelyezett asztaloknál tudják elfogyasztani.
  • 15:30 Napi játékok eredményhirdetése a Főtéren (Rossz idő esetén a Lovagi Arénában)
  • 16:00 Zárás

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Jegyárak (május 9., 16., 23.)

Felnőtt (12 éves kortól fizetendő) 1.500 Ft/fő
Gyermek (6-11 év) 1.400 Ft/fő
Kisgyermek (0-5 év) ingyenes

Az árak bruttó eladási árak, és az áfát tartalmazzák, az Élménybirtok egész napos nyitva tartására vonatkoznak.

Jó tudni!

A létszámtúllépés elkerülése érdekében, kérjük jelentkezzenek be előre a +36 72 459-547-es telefonszámon vagy info@elmenybirtok.hu e-mail címen, így garantálni tudjuk a programon való részvételüket.

A jegypénztár a kiírt nyitva tartás előtt 30 perccel korábban nyit. A belépés a jegyek megvásárlását vagy az előre megvásárolt jegyek esetében a jegyek kiadását követően történik.

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy Élménybirtokon csak készpénzzel, az egyes szolgáltatásokért pedig fabatkával lehetséges a fizetés (a bikali fabatkához az óváros szívében található Gagyizdában juthat a látogató: átváltási árfolyama 400 forint).

Fontos!
Kérjük olvassa el a járványhelyzet alatt betartandó házirend-kiegészítésünket: https://elmenybirtok.hu/tajekoztatas-a-koronavirusrol
Kérjük, hogy szélsőséges időjárás esetén az érkezés reggelén a + 36 72 459 547-es telefonszámon érdeklődjön a nyitva tartásról!
Részletes információkért keresse honlapunkat: www.elmenybirtok.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére