Jelenlegi hely

Nyárindítás a Sétatér Fesztivállal

Közel 30 ingyenes programmal – köztük a Magashegyi Underground, Mörk és a The Blackbirds koncertjével – valamint a jól megszokott kézműves-gasztro kínálattal várja vendégeit a Sétatér Fesztivál június 6-16. között a pécsi Sétatéren.

A fesztiválhoz csatlakozik a VII. Déli Kapu Nemzetközi Folklórfesztivál, amelyen megfordul a hazai és nemzetközi folklór világ színe-java.

Könnyűzenében sem lesz hiány. A Magashegyi Underground Beck Zoli közreműködésével lép színpadra, míg Csemer Boglárka „BOGGIE" nagyzenekari felállásban ad koncertet. Itt lesz AntoniaVai svéd/magyar énekes-dalszerző, aki megnyerő egyéniségével, dinamikus előadásával és nyers szövegeivel vált a hazai underground zenei élet meghatározó alakjává. A MŌRK soul- és funkalapokra épülő zenét játszik, mely elgondolkodtató társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témában íródott. A 15 éves The Blackbirds zenekar a Beatles 50 éve megjelent Abbey Road című nagylemeze előtt tiszteleg, koncertjükön a híres lemez dalai mellett a többi örökzöld Beatles sláger is felcsendül.

Fellép a latin temperamentumot képviselő Carlos Adíos, a Seven Seconds in the Future és a 10 fős funky-jazz-soul zenekar, a Junk.

A Sétatér Fesztiválon nagy szerepet kapnak a helyi bandák is. Színpadra lép többek között Pécs egyik kedvenc helyi zenekara, a bohém Kubalibre, a Halott Pénz zenekar dj-je, Dj Venom, a pop-rock vonalon mozgó Band On Da Moon, valamint a Psycho Mutants, akik 2009 óta aktívan jelen vannak Nyugat-Európában is.

A kézműves vásár mellett közel 20 gasztronómiai kitelepülő bor- és ételkülönlegességei közül válogathatnak a látogatók.

- A Sétatér Fesztivál nemcsak egy fesztivál, hanem egy találkozópont, egy olyan hely, ahol garantáltan összefutunk régi ismerősökkel – emelte ki Vincze Balázs, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

A fesztivál keretében nyílik meg G. Horváth Boglárka és Ménes Attila kiállítása a Kioszk teraszon, amit Ménes Attila Harmsziádák című kötetének felolvasóestje kísér.

A fesztivál minden programja ingyenes!
Részletek: https://www.pecsiprogram.hu/programok/setater-fesztival-2019

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére