Jelenlegi hely

Régi-új hely a Színház téren: Filter Kultúrkávéház családbarát programokkal

Mi rejlik a kultúrkávéház elnevezés mögött? Egy olyan közösségi teret hoztunk létre, amely ötvözi a családbarát programokat, a művészet, a szórakozás és a meleg italok adta örömöket.

Emellett a Filharmónia Magyarországnak köszönhetően jegyvásárlási lehetőség, zenei, irodalmi témájú beszélgetések is várják az érdeklődőket. Aki betér a Filter Kultúrkávéházba – legyen az kicsi vagy az idősebb korosztályból való – megtalálja a számára érdekes olvasnivalót, kóstólnivalót, koncert- vagy színházjegyet.

Molnár Zsuzsával, a Filter Kultúrkávéház üzletvezetőjével beszélgettünk.

Gyermekes családokhoz szólunk: mivel várjátok őket a közeljövőben?

Elsőként a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny pécsi középdöntőihez kapcsolódva tematikus Diafilm Délutánt szervezünk a 4-11 éves korú gyermekeknek, ahol Prokofjev Péter és a Farkas című művének diafilmváltozatával ismerkedhetnek meg október 6. és 10. között, minden nap 16.00 és 17.30 órai kezdettel.

Diafilm délutánjaink folytatódnak majd október második felétől rendszeresen, amikor már az eredeti elképzelést követjük: vagyis „Hozd el kedvenc diafilmed és mi elmeséljük neked!”.

Ezeken kívül rengeteg egyéb ötlet van még a tarsolyunkban, de ne szaladjunk annyira előre az időben, hiszen még csupán egy hete nyitottunk újra.

Mesélnél kicsit bővebben, mivel is találkozhatnak a hozzátok betérő vendégek?

Kóstólnivaló tekintetében: finom, kézműves kávé, illatos tea, mézes sütemények, házi szörpök várják a hozzánk ellátogatókat.
A sütemények és a szörpök pécsi „illetőségűek”, a kávé pesti, a teák pedig Ázsia 4 különböző prémium teatermelő országából valók.

Ezeken kívül antikvár gyermek- és zenei könyvek, a NAP Kiadó irodalmi és zenei témájú könyvei, a LIBRI Kiadói csoport könyvei és nem utolsó sorban a Pécsett szerkesztett Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat példányait találják a polcokon.
Zenei témájú ajándéktárgyat, illetve írószer is várja a zenerajongókat.

És már csak meggy a habon, hogy bármilyen programra lehet nálunk jegyet kapni, és nem csak Pécs és környékére, hanem az ország egész területére.

A későbbiekben Bősze Ádám vezetésével zenei témájú beszélgetéseket szervezünk az idősebb korosztály képviselőinek, ahol az adott nap zenei vonatkozású eseményeivel, zenei aktualitásokkal foglalkozunk.

Hasonlóképpen irodalmi programokat, író-olvasó találkozókat is szeretnénk megvalósítani a jövőben, a Jelenkor folyóirattal közösen.

Mikor és miért fogant meg a kultúrkávéház gondolata?

Jó néhányan tudják, hogy a FILTER már működött, mint kávézó és bár, ám valami újat szerettünk volna létrehozni, ami kicsit hiánypótló lehet itt, Pécsett. Hiszen a belvárosban sétálgatva sok helyen ihatunk finom kávét. De ha szétnézünk, hol van olyan hely, ahol anyuka és gyermeke – akár külön helyiségben, de mégis együtt, jól érzi magát? És mi még ennél is többre vágyunk...

A név, FILTER egy mozaikszó, amely a helyiség funkciójából adódott: a FILharmónia, TERe. És miért? Mert itt működött, 1957 óta a Filharmónia jegyirodája. Ezt a szellemiséget igyekszünk tovább vinni úgy, hogy kibővítjük, átalakítjuk ezt a tevékenységi kört. Gyerekek, fiatalok, idősebbek is megtalálják nálunk azt a nyugalmat, amelyre néha mindannyian vágyunk. Szörp vagy kávé, mese vagy épp zenetörténet? Mi igyekszünk minden igényt kielégíteni. Ezért programokat is szervezünk.

A nyugalmat említetted. Hogy valósul meg ez egy kávézóban?

Igen, a nyugalom fontos az életünkben. Talán inkább úgy fogalmaznék, hogy stresszmentes hellyé szeretnénk válni. Vegyünk egy példát: eszedbe jutott, hogy az ismerősödnek születésnapja lesz és tudod, hogy pl. trombitán játszik. Biztosan találsz valamit ajándéktárgyaink, koncertjegyeink vagy zenei könyveink között, amivel örömet szerezhetsz neki. Leülhetsz és ihatsz egy kávét vagy teát, senki nem szól rád, ha bele akarsz lapozni a könyvbe, mielőtt rászánod magad, hogy igen, ez lesz a megfelelő ajándék. És mi csak akkor adunk tanácsot, ha kérsz. Nem állunk eléd és kérdezzük meg, hogy miben segíthetek? Ez az, amit én személy szerint nem szeretek a kereskedelemben, épp ezért mi mások vagyunk.

Egy teasütemény, egy pohár háziszörp, egy érdekes könyv, egy kényelmes fotel és még sok minden más várja vendégeinket.

Mi az, amit a vendégek adhatnak a helyhez?

A jókedvet, érdeklődést, őszinte véleményt. Mindenre kíváncsiak vagyunk: hogy ízlett a kávé, tea, szörp, mézes sütemény, milyen könyvek hiányoznak még a polcokról... egyszóval az építő kritikát is szívesen vesszük és el is várjuk.

Aki egy piciny nyugalomra, elvonulásra, esetleg magányra vágyik, nálunk megtalálja.
De ha baráti beszélgetésnek kerestek egy nem zajos, de mégis központi helyet a belvárosban, nálunk megtaláljátok.

Árainkat igyekeztünk úgy kialakítani, hogy mindenki és minden korosztály számára elérhetővé tegyük a minőségi kávé, tea és egyéb finomságok élvezetét.

Nyitási akciónkkal a könyv szerelmeseinek kedveskedünk: minden könyvre 20% kedvezményt adunk, egészen október 21-ig.

Hol található a Filter Kultúrkávéház és mikor látogathatunk el hozzátok?

A Színház tér 2. szám alatt várjuk azokat, akik

  • Finom kávéra
  • Teára,
  • Házi szörpre,
  • Mézes süteményre,
  • Könyvre – ne feledjétek, 20% kedvezmény október 21-ig!
  • Folyóiratra,
  • Koncert- és színházjegyre,
  • Ajándéktárgyra és írószerre,
  • Nyugalomra vágynak.

Nyitvatartásunkkal a színházi előadásokhoz is igyekszünk igazodni, így, ha ott és akkor jut eszedbe, hogy holnapután koncert lesz, ugorj ki a szünetben és vedd meg a jegyet nálunk!
Mindezt keddtől szombatig 14.00 és 22.00 óra között teheted meg.



 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére