Jelenlegi hely

Zöld sziget Pécs belvárosában- Közösségi kert parcella-pályázat

Célunk egy olyan közösségi tér kialakítása, ahol a növénygondozás és a fenntarthatóság iránt érdeklődő és/vagy elkötelezett emberek találkozhatnak, beszélgethetnek, megismerkedhetnek az urbánus kertészet új formáival és egymással.

Lehetőséget biztosítunk egyéneknek, családoknak, baráti társaságoknak vagy civil szervezeteknek arra, hogy saját kertrészt, parcellát (szabadföldi veteményest vagy magaságyást) művelhessenek, és a közösségi kert szerszámkészletével, igény esetén szakértők segítségével gondozhassák növényeiket.

A kertben komposztálunk, a jó kávé mellett a kávézaccot is szeretjük. Bár úgy véljük, hogy “az én kertem, az én kertészeti elképzelésem”, tehát mindenki saját belátása szerint kertészkedik, mégis igyekszünk rugalmas, vitaképes közösségi normákat kínálni, környezetkímélő megoldásokat alkalmazni. A kertben Ehető-, fűszer- és dísznövényekkel foglalkozunk. Csávázatlan vetőmagokból gazdálkodunk, vegyszermentesen, rovarölő szerek nélkül ápoljuk palántáinkat. Fontosnak tartjuk a magbörzéket, a (palánta)cserét, a reciprocitást, a személyes tapasztalatokat és a hozzájuk fűződő történeteket.

Koncerteknek, filmkluboknak, szakmai beszélgetéseknek, kertészeti-, valamint szörpkészítő-, lekvárfőző-eseményeknek, workshopoknak, tanfolyamoknak és további hasonló programoknak kívánunk helyet adni közösségi helyszínünkön. Bármit a teljesség igénye nélkül, a szellemi gyarapodásért, a közösségért, az együttműködésért, és a szórakozásért, a szabadidő konstruktív eltöltése végett.

A parcellák az alábbi tervrajz baloldalán láthatók. 24 darab háromszögű parcellát tudunk kialakítani (2 x 2 méter). A parcellákat egyénileg és társaságban is lehet művelni, eszközöket és vizet a közösségi kert biztosítja, a vetőmagokat egyénileg kell beszerezni. Parcellát egy évre lehet bérelni havi 500 forint, azaz évi 6000 forintért. A bérlet fizetése megegyezés szerinti időközönként történik (lehet havi, negyed- vagy félévente, illetve egy összegben is. A bérlésből befolyó összeget a kert fenntartására és programszervezésre fordítjuk.

Első körben azoknak szeretnénk parcellát biztosítani, akik valamilyen formában hozzájárultak a kert rendbehozásához és szépítéséhez. Azonban senkit nem fogunk kert nélkül hagyni, túljelentkezés esetén udvarszépítő programot indítunk, aminek keretein belül parcellák kialakítására alkalmas belső udvarokat szeretnénk termővé varázsolni, melynek termését a tulajdonosok és kertészek megegyezés szerint oszthatnak el.

Tavasszal indul az első pécsi közösségi kert, ennek kapcsán szeretnénk felmérni az igényeket elsősorban a parcellákat illetően, valamint, hogy milyen általános elvárások vannak a közösségi kerttel.

Kialakítás terve, a munkafolyamatok követése és részletek az alábbi oldalakon találhatóak:

A kert helye: Zöld Folt Közösségi Kert, Pécs, Király utca 7.
Keresd az OFFI kapualjában a táblánkat (https://goo.gl/TeM1tg), illetve a csengőnket (https://goo.gl/aCn1zU).
Ha csengetsz, kijövünk eléd.
Ha nagyon nem találnál minket, vagy nem jön ajtónyitó, hívd az alábbi számot:
+36 (30) 886 66 53

Parcellával kapcsolatos terveidet itt írhatod meg: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScR2jFI097czJ43UVQXyu_B5GS9f3ST...

Ha volt már balkon paradicsomod, ezt biztosan élvezni fogod. Várjuk a kertészkedni vágyókat, segítő kezeket!


Forrás: Zöld Folt Közösségi Kert

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére