Jelenlegi hely

Pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskola

Cím: 7623 Pécs, Mezőszél u. 1.
Tel.: 72/314-012, 72/512-472
Email: mezoszel@mezoszel.hu

Igazgató: Mintál Csaba
Web: www.mezoszel.hu
Facebook

Az iskola tantestülete és tanulói bárkit szeretettel látnak tagjaik között. Hisszük, hogy minden gyerek képes sikereket elérni, és mi mindent megteszünk, hogy diákjaink sikeresek legyenek. A fejlődés érdekében sokrétű tanítási, oktatási stratégiát alkalmazunk. Olyan pozitív környezetet igyekszünk teremteni diákjainknak, amelyben mindenki jól érzi magát. Az iskola összetartó közösségének tagjai osztoznak egymás sikereiben, problémáiban, és egymást segítve hoznak döntéseket. A képzett, energikus tantestület, a pozitív szemléletű, aktív, segítő közösség elkötelezte magát a folyamatos fejlődés mellett.

Iskolánk specialitásai közül fontosnak tartjuk kiemelni az idegen nyelv oktatást. Angol és német nyelvet emelt óraszámban tanítunk. Szakköri keretekben második idegen nyelv tanulására is van lehetőség.

Első osztályosokat tanítani nagy kihívás, hiszen az olvasás írás elsajátítása összetett feladat gyereknek, tanítónak egyaránt. Sok beszélgetéssel, mesével, verssel, tevékenykedéssel alapozunk az előkészítő szakaszban. A hagyományos szótagoló eljárással tanulunk olvasni és írni. Könyveink témaválasztásában gyermek- és természet közeli; alapot ad a beszéltetésre, az olvasási kedv folyamatos fenntartására. A gyakorlást a tanulócsoport igényeihez, haladási üteméhez igazítjuk.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy biztonságot nyújtó, otthonos légkörben, jó hangulatban tudjunk a gyerekekkel együttműködni a napköziben is; a tanulás mellett pihenésre, játékra, kikapcsolódásra is legyen lehetőségük. A délutánt is abban a teremben töltik a gyerekek, ahol a délelőtti oktatás zajlik.

A változatos tanulási technikák elsajátítása, a csoportban való munkálkodás, egymásra odafigyelés, együttműködés, kulturált problémamegoldás fokozatosan beépülnek mindennapjainkba.

Szeretnénk, ha tanítványaink nyitottak, érdeklődőek és sikeresek lennének.

- indított osztályok száma, tervezett osztálylétszám 2 osztály, 50 fő
- tagozatok: nincs

Leendő iskolásoknak és szüleiknek ajánljuk, hogy látogassák meg iskolánk honlapját.


Általános iskolai nyílt napok és iskolakóstolgató foglalkozások ITT!
 
A Pécsimami 2012 őszi és 2015/16. évi "A mi iskolánk" című pályázatában több száz szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. A 2012. évi véleményeket ITT OLVASHATOD, 2015/16-ban erről az iskoláról az alábbiakat írták:

Hozzászólások


A  Pécsimami 2015/16. évi „A mi iskolánk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked iskoláját?” A válaszok itt olvashatók.

Most már két gyermekem is ide jár és a szerintem a harmadik is ide fog, mert nagyon jó a közösség, az igazgatónő fejleszti az iskola körüli teendőket és takarítva is van rendessen.

Nagyon jó közösség, szuper iskola. Most már kettő gyermekem jár oda és maximálisan elégedett vagyok!

Azért szeretjük az iskolát, mert remek a közösség. Családias a hangulat, a gyerekek kellemes és nyugodt környezetben tanulhatnak. Ráadásul megtaláltuk a kislányomnak a legjobb tanítónénit is.

Ide jár most már a második gyermekünk is. Nagyon szeretjük, mindíg van valami jó ötlete az iskolának. Kedvesek , aranyossak. Ami nekem az egyik gyengém a mosdó, itt el kell mondjam mindíg tiszta és felszerelt!!  Szóval szeretünk ide járni!!!!!!!

A tanárok gyerekekkel való kapcsolata nagyon jó, szeretnek az iskolába járni a diákok.

A mezőszél suli egy szuper hely :D Szeretjük a tanárnéniket ,bácsikat akik közvetlenek, barátságosak és ami legfontosabb GYERMEKKÖZPONTÚ iskola :D   És az oktatás színvonala is nagyon szuper D: Kisfiam szeret suliba járni :D és ez nagyon fontos nekem is.

Super jó suli :)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére